Verbőczy István Tripartituma első ízben 1517-ben (kilenc) évvel a mohácsi vész előtt), még a szerző életében jelent meg Bécsben. Ezt a későbbiekben számtalan kiadást megért jogkönyvet csaknem ötven évvel megjelenése után Weres Balázs fordította le magyarra. Az ő fordítása nem követi pontosan az eredetit, több részt rövidít, néhányat pedig el is hagy belőle.  Érdekes viszont, hogy a magyar fordítást 1574-ben a horvát követte, amely Ivan Pergošić (Iohannes Literatus Pergossich) munkája. A fordító életének első szakaszáról vajmi keveset tudunk, a Tripartitum-fordítását követő időről többet: Pergošić Varasd város jegyzője, majd vármegyei jegyző és képviselő is lett. Fordítása előszavában, amelyben munkáját Zrinyi Györgynek ajánlja, elmondja, hogy „az embereket a néma tárgyaktól az ész és az értelem különbözteti meg, hogy életükben igazi rendet tudjanak tartani, amely minden dologban tiltja a jogtalanságot, és megparancsolja a jogosságot”. Kissé tovább így folytatja: „A keresztény népek és országok a barbároktól és a pogányoktól abban különböznek, hogy a jognak olyan fundamentomát alkották meg, amely szerint minden veszekedés, főképp a birtok és a vagyon körül igazságosan ítéltethetik meg”. „A szlávok és a horvátok – folytatja – a magyarokétól csak kis dolgokban eltérő joggal (= jogrenddel) rendelkeznek. Lehet, hogy ezeket a törvényeket nem a magyarok találták ki, hanem azok Franciaországból erednek, s Nagy Károly hozta őket, de annak előtte és annak utána is a magyar királyok alkalmazták, itt-ott meg is toldották…” Így tehát szükségesnek látja Verbőczy István könyvét horvátra fordítani, s a fordításhoz „némely helyen” Weres Balázs magyar szövegét is felhasználta. A Pergošić fordításról tudnunk kell, hogy ez az első kaj-nyelvjárásban nyomtatásban megjelent könyv.

A horvát fordítást most két szempontból nézzük meg. Az első a tágabb és szűkebb értelemben vett terminológia. Lássunk néhány magyarból kölcsönzött terminust! Például: banta ’injuria’, bantovanje ’impetitio’, bantuvanik, bantovnik ’impetitor (actor)’, biršag ’poena’, biršački list ’literae judiciales’, valovati ’fateri, testimonium perhibere (bizonyságot tesz’), valovanje ’fassio, confessio’ vidjek ’provincia, regio, patria’, peruš ’litigans seu causans’, foljaš ’törvényfolyás, törvény szerinti folyás; processus judicarius’ stb. Példaként egy rövid részlet az első rész 57. paragrafusából, az ún. törvényes támadóról:

Pravdeni se bantovniki oni razmeju koteri nekoga imjenia pravdenim zakonom ušću, i nie oni koteri kakovo imjenie silum zauzemlju i z silum rukum hode.

Törvényes támadók neve alatt pedig a pörlekedőket és törvényes úton keresőket kell gondolni és érteni, nem pedig az erőszakos foglalókat és a hatalmasul eljárókat.

A magyar fordítás 1894-es hasonmás kiadásából való, alsó-csernátoni Csiky Kálmán munkája. A Weres Balázs fordításával való egybevetés munkájának jelentős részét a Karel Kadlec gondozta 1909-ből való belgrádi kiadásban, Jiri Polívka nyelvi magyarázataival találjuk meg.

A terminusok után a latin szerkezetek horvát megfelelőit mutatom be két példán. Első példám a Prológus 14 titulusából való, amely a jó és igazságos bíróról szól.

To se pristoji g dobromu sudcu, da vsa ona s koterih od njega prave pravde potrebuju, hrlo v sebe premeče, i pravo opita, i nie dužen nagel biti v vun poviedanji šentencie, jer ako ie nagel tako ga ne—pravdenoga štimaju biti.

Ad judicem autem praecipue spectat, mature singula discutere; nec debet esse in ferenda sententia praeceps, aut subitus esse, alioquin voluntas ejus praecipitata, noverca justitiae dicitur.

Attól eltekintve, hogy a horvát fordítás egyszerűsít, s „az igazság mostoha anyja” helyett egyszerűen csak „igazságtalan”-t mond, a vastagon szedett rész (szó szerint: „így őt igazságtalannak lenni gondolják”), a štimaju ’gondolják’ igétől függő accusativus cum infinitivo, a latin dicitur-tól függő kettős nominativus pontos mása. Az ilyen szerkezet a szlávban nem szokásos, az idézett rész pontos mása a latinnak. Hasonló jelenséget látunk az első rész 7. titulusában:

oni ne štimaju pravi plemeniti ljudje biti

(Item illi, qui ex nobili duntaxat matre, et rustico patre sunt propagati) veri nobiles non dicuntur.

Weres Balázsnál:

(de viszontag, az az nemes anyától valók) nem mondatnak nemesnek az nemtelen atyától.

Szintén vitathatatlanul latin mintára keletkezett szerkezetek sokszor fordulnak elő – egyebek mellett – a nyugat-magyarországi horvátok evangéliumos könyveiben. Az 1732-i Horvaczko Evangyelye, melynek magyar és kaj-horvát mintáit, illetve párhuzamos szövegeit korábban magam is feldolgoztam. Érdekes példákkal szolgál a latin ablativus absolutus instrumentalis absolutussal való visszaadására. Például: Lk 16:5: zazvanimi sih dužnikih reče prvomu – convocatis…singulis debitoribus domini sui – tada dozva redom dužnike svoga gospodara te prvoga zapita; Ján 20:26: dojde Ježuš zaprtimi vrati – venit Jesus januis clausis – dok su vrata bila zatvorena, dođe Isus és lehetne még több példát felhozni.