A kölcsönös nyelvi kapcsolatok legszembetűnőbben a szókincsben mutatkoznak meg. Kölcsönös átvételek tükrözik a legészrevehetőbben két vagy több nyelv beszélőinek egymással való szóbeli vagy írásbeli érintkezését. Mielőtt ennek a kérdésnek a tárgyalásába konkrét példák alapján belemennénk, szükséges eloszlatnunk egy tévedést. A tévedés az, hogy a szókölcsönzéssel elintézettnek véljük a dolgot, noha a kölcsönös kapcsolat nyomot hagy a grammatikai rendszerben is: egy-egy szó átvétele és meghonosodása számtalan új szintaktikai kapcsolat születését is eredményezi. Korábban, a(z akkor még szerb)horvát nyelv idegen szavait vizsgáltam, felfigyeltem a ma már nemzetközileg is általánosan használt probléma (horvátul problem) szóra. Ez a mára már szemantikailag meglehetősen kiüresedett és gyakran használt főnév a horvát nagyszótárban (Rječnik JAZU) még nincs meg. Közbevetőleg jegyzem meg, hogy ez a nagyszabású vállalkozás, amely szinte egy thesaurus megalkotását tűzte ki célul, 1880-ban indult meg, s az utolsó, 23. kötet kilencvenhat esztendővel később, 1976-ban látott napvilágot. Ennek a Délszláv Akadémia megalapítása után tizenkét évvel indított nagy szabású munkának első irányítója, főszerkesztője egyébként a már említett Daničić volt. Hiába, nagy emberek olykor nagyokat tévednek! (Itt az atyamesterre gondolok). A problem helye valahol a 13. kötetben lenne, amelyek megjelenése a múlt század első éveire esik. Hiába keressük! A magyarban egyébként 1795 óta adatolható (TESz). Déli szomszédaink nyelvében való meggyökeresedése a múlt század húszas éveire tehető. Megjelenése azonban nem csupán egy új lexikai elemet jelentett, hanem alapjává vált sok új szókapcsolat kialakulásának is. Lássunk néhányat! Például: jelzős szerkezetek: znanstveni, socijalni, društveni, osobni, pedagoški, egzistecijalni, materijalni, finansijski problem – igés szerkezetek: postaviti, zadirati u, shvatiti, riješiti, iscrpsti, leži u nečem, nalazi se u nečem – birtokos szerkezetek: problem egizstencije, konvencije, adaptacije, društva stb. A magyar is ugyanezeket a kapcsolatokat fejlesztette ki. Világos, hogy bármely idegen szó szemantikai alapon, jelentése alapján „tudja meg”, hogy mely, az átvevő nyelvben már meglevő modellbe kell beilleszkednie. Így a problem a kérdés kialakította szintaktikai viszonyokhoz igazodott. Az alapvetően beszélést, beszédfolyamatot jelentő igék természetesen a ’beszél’ jelentésű govoriti-hez igazodva a szlávban o+locativus-szal állnak, mint például: debatirati, diskutirati, polemizirati, hozzájuk hasonlóan főneveik természetes helye ugyanez a szintaktikai szerkezet: debata, diskusija, polemika stb. Előfordul olyan eset is, hogy az egyébként közhasználatú vagy azzá vált idegen szót olyan nyelv közvetít, amelynek az átvevő nyelvre különösen erős hatása alakult ki. Ilyen ige a horvát és szerb ’érdeklődik vmi iránt’ jelentésű interesirati-interesovati se. Az eredeti szláv vonzat instrumentalis (vö. orosz interesovat’sja kem, čem). A horvátban és a szerbben az erős német hatás vonzatváltást eredményezett, s a német sich für etw. interessieren hatására alakult ki a za+accusativus vonzat.