Szófelhő

konferencia fordítás konceptualizáció kognitív nyelvi világkép filológia szakdolgozat nyelvészet metafora imperative language patterns phraseology representation death linguistic worldview infinitive szecesszió grammatika főnévi igenév kettős állítmány stilizáció stíluselemzés dekorativitás decorativity nyelvi példa klasszikus modernség eufemizmus euphemistic phrases alcoholic drink irodalmi vita theory of criticism the betrayal of the intellectuals az írástudók árulása recenzió irodalomtörténet recepciótörténet irodalompolitika hungarian literature modernity classical modernism magyar irodalom modernitás cognitive analysis prevalence inflection frazéma frazeológia antonima antonímia horvát nyelv rikkancs bulvársajtó media kognitív metafora kognitív nyelvészet linguistic image of the world cognitive linguistics nyelvoktatás didaktika pszicholingvisztika tartalomelemzés croatian language antonymy irodalmi társaságok modern magyar irodalom ady endre vörösmarty díj literary organizations modern hungarian literature vörösmarty prize irodalomtudomány újraszerkesztés újrafordítás polish language metaphor szaknyelv fordítástudomány retranslation phraseme facebook proto slavic perspective ekvivalencia hatalom ideológia deontikus modalitás sajtótörténet history of press nyelvtörténet dialektológia nyelvi kép világ_nyelvi_képe szemantika nyelvi_kép conceptualization ideology magyar_nyelv nyelvhasználat faktitív ige hungarian language equivalence focalization irony családregény nézőpont fokalizáció gyermekelbeszélő irónia vonzatkutatás szövegnyelvészet nyelvjárás szerb translation tudománytörténet critical_discourse_analysis factitive verb causativity tanulmánykötet optimalizáció zenitism szabadverselés szabadstrófa horvát expresszionizmus zenitizmus önéletrajz performativitás autobiography identity performativity criseology szláv lexika orosz nyelv ősszláv historical linguistics slavic vocabulary avantgárd expresszionizmus horvát filológia nyelvhelyesség funkcióige eszmetörténet narratológia diskurzuselemzés narratology discourse analysis modern_filológiai_társaság krízeológia önéletírás életrajz asszociáció analógia szimmetria nyelvi intuíció nyelvi formalizáció russian language

A Vörös Ujság. Egy kommunista lap a Népköztársaságban és a Tanácsköztársaságban, 1918-1919. - Cikkaláírások
Tartalomjegyzék
A Vörös Ujság. Egy kommunista lap a Népköztársaságban és a Tanácsköztársaságban, 1918-1919.
1. Bevezetés
1.1. Megjegyzések a dolgozat módszeréről
2. A történelmi körülmények
3. A Vörös Ujság története
3.1. A Vörös Ujság indulása
3.2. A Vörös Ujság március 21-ig
3.3. A Vörös Ujság március 21. után
4. A Vörös Ujság tartalmi elemzése
4.1. Az újság tematikája
Március 21. után
4.2. Két nevezetes lapszám
A március 21-i hatalomátvétel
4.3. A Vörös Ujság és a nemzetközi politika
4.4. A Vörös Ujság véleménye a nemzeti sorskérdésekről
4.5. A Vörös Ujság és a belpolitika
A hatalomátvétel után
A belpolitika tavaszi eseményei
A Vörös Ujság legjelentősebb sajtóvitái
4.6. A Vörös Ujság és a kultúra
A sajtó feladata és résztvevői
5. A Vörös Ujság formai bemutatása
5.1. Minőség, stílus
A korszak nyelve
5.2. Sajtóetika
Cikkaláírások
6. Összegzés
Melléklet
I. A Vörös Ujság azonosított cikkei
Révai József azonosított cikkei az Ifjúkori írások szerint
Révai kétes hitelességű cikkei az Ifjúkori írások szerint
Azonosított cikkek Práger József szerint
A március 18-i (a párizsi kommünre emlékező) 36. szám egyes szerzői
II. Életrajzok
III. Ábrák:
IV. Irodalom, források
Minden oldal

A Vörös Ujságnak a cikkaláírásokkal kapcsolatos álláspontja többszörösen önellentmondásos. (Az aláírásokhoz lásd a Vörös Ujság azonosított cikkeinek listáját.) Első hónapjaiban több alkalommal is kifejti, hogy öntudatos kommunista vállalja a nézetét, még olvasói leveleket is visszautasít amiatt, hogy aláíratlanok: „B. I. Salgótarján. Öntudatos kommunista nem fél a nevének eltitkolásától [sic]. Érdemben ezért nem is válaszolhatunk.” (Vörös Ujság január 23.) Viszont a cikkeket belső (vagy akár hazai) munkatárs egyszer sem írja alá, ebből az időszakból csakis külföldi cikkadók nevei szerepelnek az aláírásokban. Rákos Ferenc a február 21. utáni időszakra vonatkozóan megemlíti visszaemlékezésében, hogy „A cikkeket szerzőik nem írták alá, hogy elkerüljék a rendőri üldözést.” (Rákos 1959: 96.) Ez a mondat igen furcsa – minek kiemelni az aláírások hiányát e néhány hétre, ha egyszer addig sem és azután sem vállalták a cikkeket az íróik?

A hatalomátvétel után nagyjából változatlan maradt a helyzet. Bár néhány cikk alatt már szerepel aláírás, az írások túlnyomó többsége névtelen. 114 lapszám alatt összesen 93 aláírást számoltam meg, ebből 67 származik (belső vagy külső) újságírótól vagy külső cikk-küldőtől, a többi hozzászólás, külföldi szerző cikke vagy hivatalos közlemény. A 67 aláírásból 10 cikkfolytatásé, 7 csak monogram. Tehát 114 lapszámra összesen 50 olyan aláírás jut, amivel a szerző vállalta kilétét – ez annyit tesz, hogy átlagosan még két lapszámra sem jut egy aláírt, névvel vállalt cikk.

Ennek tükrében kimondottan cinikusan hat az az írás, amivel a Vörös Ujság kommentálja a Tanácsköztársaság rendeletét, mely kötelező tette a cikkek aláírását a sajtóban. „Nagy kavarodás támadt erre a sajtó berkeiben. Az évtizedes vezércikkirók egyszerre halálos betegek lettek, irógörcsöt kaptak az elvhü kezek, öreg cikkirók gyorsan átvették a vizállásrovatok szerkesztését. Fiatal, eddig soha felszinre nem került, kezdő embereket tóltak előtérbe, soha nem látott nevektől lettek tarkák a lapok. És ha mégis muszáj volt irni a régieknek: szürke témákon köszörülték szakavatott pennájukat.” (Vörös Ujság május 10., „Cikk a vezércikkről”. Stílszerűen aláíratlan.)

Ezt az írást a Vörös Ujságról szóló későbbi irodalom is szívesen idézi (például Práger 1955). Ugyanakkor az irodalom elfelejti megemlíteni, hogy a Vörös Ujság írójának e gúnyos sorai minden más sajtóterméknél jobban illettek volna a proletárdiktatúra központi lapjára.

A lap történeténél említem, hogy több volt szociáldemokrata illetve polgári radikális újságíró is bekerült a Vörös Ujság szerkesztőségébe. Az aláírások hiányának egyik lehetséges magyarázata, hogy ezek az újságírók talán nem is szívesen adták volna a nevüket a laphoz. Lehet, hogy sejtették, hogy a Tanácsköztársaság nem lesz örök életű, és az utána jövő rezsim nem nézi majd jó szemmel az ő Vörös Ujságbeli cikkeiket.