Szófelhő

konferencia fordítás konceptualizáció kognitív nyelvi világkép filológia szakdolgozat nyelvészet metafora imperative language patterns phraseology representation death linguistic worldview infinitive szecesszió grammatika főnévi igenév kettős állítmány stilizáció stíluselemzés dekorativitás decorativity nyelvi példa klasszikus modernség eufemizmus euphemistic phrases alcoholic drink irodalmi vita theory of criticism the betrayal of the intellectuals az írástudók árulása recenzió irodalomtörténet recepciótörténet irodalompolitika hungarian literature modernity classical modernism magyar irodalom modernitás cognitive analysis prevalence inflection frazéma frazeológia antonima antonímia horvát nyelv rikkancs bulvársajtó media kognitív metafora kognitív nyelvészet linguistic image of the world cognitive linguistics nyelvoktatás didaktika pszicholingvisztika tartalomelemzés croatian language antonymy irodalmi társaságok modern magyar irodalom ady endre vörösmarty díj literary organizations modern hungarian literature vörösmarty prize irodalomtudomány újraszerkesztés újrafordítás polish language metaphor szaknyelv fordítástudomány retranslation phraseme facebook proto slavic perspective ekvivalencia hatalom ideológia deontikus modalitás sajtótörténet history of press nyelvtörténet dialektológia nyelvi kép világ_nyelvi_képe szemantika nyelvi_kép conceptualization ideology magyar_nyelv nyelvhasználat faktitív ige hungarian language equivalence focalization irony családregény nézőpont fokalizáció gyermekelbeszélő irónia vonzatkutatás szövegnyelvészet nyelvjárás szerb translation tudománytörténet critical_discourse_analysis factitive verb causativity tanulmánykötet optimalizáció zenitism szabadverselés szabadstrófa horvát expresszionizmus zenitizmus önéletrajz performativitás autobiography identity performativity criseology szláv lexika orosz nyelv ősszláv historical linguistics slavic vocabulary avantgárd expresszionizmus horvát filológia nyelvhelyesség funkcióige eszmetörténet narratológia diskurzuselemzés narratology discourse analysis modern_filológiai_társaság krízeológia önéletírás életrajz asszociáció analógia szimmetria nyelvi intuíció nyelvi formalizáció russian language

A Vörös Ujság. Egy kommunista lap a Népköztársaságban és a Tanácsköztársaságban, 1918-1919. - A korszak nyelve
Tartalomjegyzék
A Vörös Ujság. Egy kommunista lap a Népköztársaságban és a Tanácsköztársaságban, 1918-1919.
1. Bevezetés
1.1. Megjegyzések a dolgozat módszeréről
2. A történelmi körülmények
3. A Vörös Ujság története
3.1. A Vörös Ujság indulása
3.2. A Vörös Ujság március 21-ig
3.3. A Vörös Ujság március 21. után
4. A Vörös Ujság tartalmi elemzése
4.1. Az újság tematikája
Március 21. után
4.2. Két nevezetes lapszám
A március 21-i hatalomátvétel
4.3. A Vörös Ujság és a nemzetközi politika
4.4. A Vörös Ujság véleménye a nemzeti sorskérdésekről
4.5. A Vörös Ujság és a belpolitika
A hatalomátvétel után
A belpolitika tavaszi eseményei
A Vörös Ujság legjelentősebb sajtóvitái
4.6. A Vörös Ujság és a kultúra
A sajtó feladata és résztvevői
5. A Vörös Ujság formai bemutatása
5.1. Minőség, stílus
A korszak nyelve
5.2. Sajtóetika
Cikkaláírások
6. Összegzés
Melléklet
I. A Vörös Ujság azonosított cikkei
Révai József azonosított cikkei az Ifjúkori írások szerint
Révai kétes hitelességű cikkei az Ifjúkori írások szerint
Azonosított cikkek Práger József szerint
A március 18-i (a párizsi kommünre emlékező) 36. szám egyes szerzői
II. Életrajzok
III. Ábrák:
IV. Irodalom, források
Minden oldal

„Ha e korszak nyelvét (…) a stílus szempontjából nézzük, akkor azt állapíthatjuk meg, hogy a hatáshajhászó boulevard-lap nyelvének és a népámító szónoklat keresztezésének szörnyszülötte. Főjellemvonása a szertelenség, mit a zenében fff-fel, forte-fortissimo-val szokás jelölni.” Bár Tolnai Vilmos 1920-as cikke (Tolnai 1920: 10) nem mentes a közvetlenül átélt események miatti fölháborodás hangjától, ha nem tekintjük e mondatok hangvételét, akkor igazat kell adnunk neki. Ami pedig a korszak nyelvére illik, az a Vörös Ujságra is természetesen ugyanúgy, vagy még inkább igaz. A Vörös Ujság stílusa első ránézésre felismerhetően kommunista: jellemző, hogy nagyon szeret túlozni a leírásokban és nagyon szeret támadni akár az érvelés helyett is. Dogmatikusan magabiztos, logikai érveket érzelmi retorikával kever, nem hajlandó elválasztani a tényközlést a kommentártól. Az olvasót személyében is igyekszik agitálni, és szívesen él szívszorító vagy felháborító leírásokkal.

A Vörös Ujság publicisztikájára nézvést különösen megállja a helyét, amit J. Soltész Katalin a Tanácsköztársaság publicisztikai nyelvéről általában írt – de ebből a szempontból sem különülnek el a vélemény- és tényműfajok. (J. Soltész 1969. Az idézetek nem mind a Vörös Ujságból vannak, mert a hivatkozott tanulmány több sajtóterméket is idéz, de jellemzőek a Vörös Ujságra nézve is.)

Az egyik fő stílustörekvés a pátosz: „Minden proletárban dobbanjon meg osztályos társainak sorsa, a kapitalizmus és a háboru minden nyomoruságaira emlékezzen és ez a visszaemlékezés tegye acélossá öklét, kegyetlenné és öntudatossá osztályharcát.” (Vörös Ujság május 1., „Május elseje” vezércikk, Révai József írása.) A cikkekben valósággal hemzsegnek a felsőfokú jelzők: a legkönyörtelenebb következetesség, a legkíméletlenebb harc, a legkeményebb helytállás, a legélesebb osztályharc, a legaljasabb munkáskizsákmányoló – ezek a jelzők és a hasonlók szinte gyakrabban fordulnak elő fokozott formájukban, mint egyszerű alapfokú melléknévként.

A cikkek gazdagok metaforákban és analógiákban: „a forradalom mozdonya”, Marx mint „a mi nagy apostolunk”. Szívesen használnak alsóbb stílusszinteket: „rothadt társadalom”, „rothadt burzsoázia”, a társadalom „hulla” vagy „majdnem-hulla”, „a kapitalizmus (…) dög.” Általánosan használt eszköz – gyakran a meggyőzés, érvelés helyett alkalmazva – a gúny: erre vonatkozóan a legszebb példa a 4.2. fejezetben idézett „Nem kell alkotmányozó gyülés!” és az 5.2. fejezetben idézett „Cikk a vezércikkről”. Az érzelmi hatáskeltés egyik eszköze a személyes agitatív forma, a gyakori megszólítás egyes vagy (a legtöbbször) többes szám második személyben („Most nyílik meg a világ előttetek.”)

Érdekes párhuzam a mai nyelvvel az alacsonyabb rangú foglalkozások hivataloskodó felértékelése: a cselédből „háztartási munkásnő” lesz, a pincérből „éttermi alkalmazott” (Balogh 1959, Tolnai 1920).

 

A Vörös Ujság az érzelmekre éppúgy igyekezett hatni, mint az értelemre – ha nem jobban. A gúny, a személyes megszólítás és a többi, imént tárgyalt eszközök ezt eléggé mutatják. De még jobb példát adnak a direkt az érzelmek felkavarására szánt cikkek: a Vörös Ujság demagógiájának szempontjából a lap legsikerültebb részeinek nem a marxista elméleti („tudományos”) fejtegetéseket tartom, hanem azokat a riportokat, melyek a proletárok szenvedéseit és uraik dőzsölését mutatják be, a barlanglakásoktól és odúktól a selyemmel-bársonnyal párnázott mellékhelyiségekig.

Persze nem hanyagolható el az ideológiai-politikai írások érzelmi töltete sem. A támadó hozzáállás általános, nagyon gyakoriak a személyeskedések, a gúnyolódások, az erőszakkal való fenyegetőzés, illetve a vitapartner vagy ellenfél érvelésének bizonyítás nélküli, egyszerűen az illető kilétére hivatkozó elvetése. (Persze ez a kommunista ideológia – és ha általánosíthatunk: minden dogmatikus ideológia – jellemző vonása. Ahogy Bertrand Russell megjegyzi: a kommunizmusnak „szokása tárgyilagosan nézve igencsak kétséges témákban harciasan bizonygatni a maga igazát”, idézi Pipes 2004: 20.) A Vörös Ujság többnyire még olyankor is offenzív stílusban ír, ha védekező tartalmú cikket közöl. Az érvelések, mint fentebb írtam, tisztán formális szempontból megállják a helyüket, de tartalmilag természetesen az őket megalapozó marxista dogmáktól, azok igazságtartalmától vagy hamisságától, az adott helyzetre való alkalmazhatóságától függnek, a dogmák terén pedig a lap hajszálnyit sem hajlandó engedni a maga álláspontjából. Így aztán a Vörös Ujság retorikája fölöttébb sikeres és meggyőző nem csak érzelmileg, hanem értelmileg is – feltéve, hogy az olvasó már eleve marxista, mégpedig KMP-módra az.