Szófelhő

konferencia fordítás konceptualizáció kognitív nyelvi világkép filológia szakdolgozat nyelvészet metafora imperative language patterns phraseology representation death linguistic worldview infinitive szecesszió grammatika főnévi igenév kettős állítmány stilizáció stíluselemzés dekorativitás decorativity nyelvi példa klasszikus modernség eufemizmus euphemistic phrases alcoholic drink irodalmi vita theory of criticism the betrayal of the intellectuals az írástudók árulása recenzió irodalomtörténet recepciótörténet irodalompolitika hungarian literature modernity classical modernism magyar irodalom modernitás cognitive analysis prevalence inflection frazéma frazeológia antonima antonímia horvát nyelv rikkancs bulvársajtó media kognitív metafora kognitív nyelvészet linguistic image of the world cognitive linguistics nyelvoktatás didaktika pszicholingvisztika tartalomelemzés croatian language antonymy irodalmi társaságok modern magyar irodalom ady endre vörösmarty díj literary organizations modern hungarian literature vörösmarty prize irodalomtudomány újraszerkesztés újrafordítás polish language metaphor szaknyelv fordítástudomány retranslation phraseme facebook proto slavic perspective ekvivalencia hatalom ideológia deontikus modalitás sajtótörténet history of press nyelvtörténet dialektológia nyelvi kép világ_nyelvi_képe szemantika nyelvi_kép conceptualization ideology magyar_nyelv nyelvhasználat faktitív ige hungarian language equivalence focalization irony családregény nézőpont fokalizáció gyermekelbeszélő irónia vonzatkutatás szövegnyelvészet nyelvjárás szerb translation tudománytörténet critical_discourse_analysis factitive verb causativity tanulmánykötet optimalizáció zenitism szabadverselés szabadstrófa horvát expresszionizmus zenitizmus önéletrajz performativitás autobiography identity performativity criseology szláv lexika orosz nyelv ősszláv historical linguistics slavic vocabulary avantgárd expresszionizmus horvát filológia nyelvhelyesség funkcióige eszmetörténet narratológia diskurzuselemzés narratology discourse analysis modern_filológiai_társaság krízeológia önéletírás életrajz asszociáció analógia szimmetria nyelvi intuíció nyelvi formalizáció russian language

A Vörös Ujság. Egy kommunista lap a Népköztársaságban és a Tanácsköztársaságban, 1918-1919. - A sajtó feladata és résztvevői
Tartalomjegyzék
A Vörös Ujság. Egy kommunista lap a Népköztársaságban és a Tanácsköztársaságban, 1918-1919.
1. Bevezetés
1.1. Megjegyzések a dolgozat módszeréről
2. A történelmi körülmények
3. A Vörös Ujság története
3.1. A Vörös Ujság indulása
3.2. A Vörös Ujság március 21-ig
3.3. A Vörös Ujság március 21. után
4. A Vörös Ujság tartalmi elemzése
4.1. Az újság tematikája
Március 21. után
4.2. Két nevezetes lapszám
A március 21-i hatalomátvétel
4.3. A Vörös Ujság és a nemzetközi politika
4.4. A Vörös Ujság véleménye a nemzeti sorskérdésekről
4.5. A Vörös Ujság és a belpolitika
A hatalomátvétel után
A belpolitika tavaszi eseményei
A Vörös Ujság legjelentősebb sajtóvitái
4.6. A Vörös Ujság és a kultúra
A sajtó feladata és résztvevői
5. A Vörös Ujság formai bemutatása
5.1. Minőség, stílus
A korszak nyelve
5.2. Sajtóetika
Cikkaláírások
6. Összegzés
Melléklet
I. A Vörös Ujság azonosított cikkei
Révai József azonosított cikkei az Ifjúkori írások szerint
Révai kétes hitelességű cikkei az Ifjúkori írások szerint
Azonosított cikkek Práger József szerint
A március 18-i (a párizsi kommünre emlékező) 36. szám egyes szerzői
II. Életrajzok
III. Ábrák:
IV. Irodalom, források
Minden oldal

A sajtó feladatáról és résztvevőiről már határozott álláspontja volt a lapnak (mely teljesen megfelelt Lenin tanításának: József 1969). A Vörös Ujság sajtóerkölcsről, a sajtó feladatáról való felfogását Lukács György fejtette ki június 14-i, „Sajtószabadság és kapitalizmus” című (aláíratlan) cikkében.

„A szociálizmus nyilt vagy alattomos ellenségei szinte kivétel nélkül »a szabadság« védelmének fedezete alól inditják meg támadásaikat ellene” – kezdi a cikk. Majd kifejti, hogy a sajtószabadság egészen mást kell jelentsen, mint amit a kapitalizmus alatt értettek alatta: a kapitalizmus sajtószabadsága álszabadság volt, mert a szellemi munkás csak aközött választhatott, hogy a tőkésnek megfelelő véleményt ír le, vagy nem kap munkát – és ez annyiban is súlyosabb kényszer volt, mint a tőkésnek szintén gazdasági kényszer miatt dolgozó fizikai munkásé, hogy annak nem kellett tönkremenjen a lelke is, megmaradhatott osztályharcosnak, ám a szellemi munkást a véleménynyilvánítás eladása éppen emberi és erkölcsi lényének gyökerében sújtotta.

Vajon akkor miért küzdött a Vörös Ujság a sajtószabadságért március 21. előtt? A lap akkor többször is számon kérte a polgári-szociáldemokrata kormányon a demokratikus elveket, és nem egyszer követelte azt a sajtószabadságot, melyet most elutasít.

Ne tévesszen meg senkit – mondja Lukács –, hogy a kommunizmus a múltban a sajtószabadságért küzdött. Az az osztályharcnak csak egy fázisa volt, amelyen a forradalmi fejlődés immár túllépett. „A szociálista sajtó sohasem ismerte el tudniillik a burzsoázia véleményszabadságát. Minden szociálista ujságiró egy előre meghatározott, elvi, világnézeti szempontból birálta az összes eseményeket. A birálat szabadsága számára csak azt jelentette, hogy könyörtelen élességgel vizsgálta az eseményeket és a cselekvő embereket: vajjon ezeknek az elveknek megfelelnek-e?”

 

Ennek megfelelően a Vörös Ujság a sajtó többi résztvevőjét aszerint értékeli, hogy milyen elvet követnek. Nagyra tartja a kommunista testvérlapokat, ám polgári lapokkal szemben ugyanúgy viselkedik, mint a kispolgársággal: lenézően. Mindent elárul az alábbi idézet:

„Óvás. Polgári lapoknak semmiféle interjut s tudósitást nem adunk. Ha tehát a kapitalista kizsákmányolás ezen csaholó ebei kommunistákkal folytatott beszélgetésekről adnak tudósitást, azt vagy hozzánk nem tartozó egyénektől szerzik be, vagy az ujjukból szopott valótlanságok.” (December 21.)

De Lukács idézett cikke is szól a polgári újságírókról: „Természetes, hogy az egész polgári sajtó a győzelem pillanatában az ő [a proletariátus] szolgálatába szegődött. Hiszen lényegéhez tartozik, hogy mindig annak adja el magát, aki írói ügyességét kellően megfizeti. (…) Kifejti, ha kell, a proletariátus nézeteit – ki fogja fejteni az ellenforradalom esetleges győzelmének pillanatában annak nézeteit is.”

A marxizmus szempontjából nem véletlen, hogy a nevelő kérdésekre ilyen figyelmet összpontosított a Tanácsköztársaság és lapja: „Bizonyos tekintetben az Oroszországban 1917 novemberében Lenin által létrehozott kommunista állam Helvétius modelljére alapozott hatalmas közoktatási kísérlet volt azzal a céllal, hogy olyan, teljesen új embertípust hozzon létre, amelyik mentes minden bűntől, így a kapzsiságtól is”, véli Richard Pipes (Pipes 2004: 17).