Szófelhő

konferencia fordítás konceptualizáció kognitív nyelvi világkép filológia szakdolgozat nyelvészet metafora imperative language patterns phraseology representation death linguistic worldview infinitive szecesszió grammatika főnévi igenév kettős állítmány stilizáció stíluselemzés dekorativitás decorativity nyelvi példa klasszikus modernség eufemizmus euphemistic phrases alcoholic drink irodalmi vita theory of criticism the betrayal of the intellectuals az írástudók árulása recenzió irodalomtörténet recepciótörténet irodalompolitika hungarian literature modernity classical modernism magyar irodalom modernitás cognitive analysis prevalence inflection frazéma frazeológia antonima antonímia horvát nyelv rikkancs bulvársajtó media kognitív metafora kognitív nyelvészet linguistic image of the world cognitive linguistics nyelvoktatás didaktika pszicholingvisztika tartalomelemzés croatian language antonymy irodalmi társaságok modern magyar irodalom ady endre vörösmarty díj literary organizations modern hungarian literature vörösmarty prize irodalomtudomány újraszerkesztés újrafordítás polish language metaphor szaknyelv fordítástudomány retranslation phraseme facebook proto slavic perspective ekvivalencia hatalom ideológia deontikus modalitás sajtótörténet history of press nyelvtörténet dialektológia nyelvi kép világ_nyelvi_képe szemantika nyelvi_kép conceptualization ideology magyar_nyelv nyelvhasználat faktitív ige hungarian language equivalence focalization irony családregény nézőpont fokalizáció gyermekelbeszélő irónia vonzatkutatás szövegnyelvészet nyelvjárás szerb translation tudománytörténet critical_discourse_analysis factitive verb causativity tanulmánykötet optimalizáció zenitism szabadverselés szabadstrófa horvát expresszionizmus zenitizmus önéletrajz performativitás autobiography identity performativity criseology szláv lexika orosz nyelv ősszláv historical linguistics slavic vocabulary avantgárd expresszionizmus horvát filológia nyelvhelyesség funkcióige eszmetörténet narratológia diskurzuselemzés narratology discourse analysis modern_filológiai_társaság krízeológia önéletírás életrajz asszociáció analógia szimmetria nyelvi intuíció nyelvi formalizáció russian language

A Vörös Ujság. Egy kommunista lap a Népköztársaságban és a Tanácsköztársaságban, 1918-1919. - A Vörös Ujság legjelentősebb sajtóvitái
Tartalomjegyzék
A Vörös Ujság. Egy kommunista lap a Népköztársaságban és a Tanácsköztársaságban, 1918-1919.
1. Bevezetés
1.1. Megjegyzések a dolgozat módszeréről
2. A történelmi körülmények
3. A Vörös Ujság története
3.1. A Vörös Ujság indulása
3.2. A Vörös Ujság március 21-ig
3.3. A Vörös Ujság március 21. után
4. A Vörös Ujság tartalmi elemzése
4.1. Az újság tematikája
Március 21. után
4.2. Két nevezetes lapszám
A március 21-i hatalomátvétel
4.3. A Vörös Ujság és a nemzetközi politika
4.4. A Vörös Ujság véleménye a nemzeti sorskérdésekről
4.5. A Vörös Ujság és a belpolitika
A hatalomátvétel után
A belpolitika tavaszi eseményei
A Vörös Ujság legjelentősebb sajtóvitái
4.6. A Vörös Ujság és a kultúra
A sajtó feladata és résztvevői
5. A Vörös Ujság formai bemutatása
5.1. Minőség, stílus
A korszak nyelve
5.2. Sajtóetika
Cikkaláírások
6. Összegzés
Melléklet
I. A Vörös Ujság azonosított cikkei
Révai József azonosított cikkei az Ifjúkori írások szerint
Révai kétes hitelességű cikkei az Ifjúkori írások szerint
Azonosított cikkek Práger József szerint
A március 18-i (a párizsi kommünre emlékező) 36. szám egyes szerzői
II. Életrajzok
III. Ábrák:
IV. Irodalom, források
Minden oldal

A belpolitika témái között szólnunk kell a Vörös Ujság legjelentősebb sajtóvitáiról is. „A Vörös Ujság határozott arcéle legerőteljesebben e sajtóviták során közzétett írásokban rajzolódik ki. A (…) vitákat alapvető fontosságuaknak kell tekintenünk, hiszen ezekben az egyesült párt vezetősége és a Forradalmi Kormányzótanács belső ellentétei is tükröződnek” – írja József Farkas (József 1969: 64). Csakugyan, e vitákba több esetben beleavatkoztak az egyesült párt „régi kommunista” vezérei, a vitadöntőnek szánt cikkektől egészen az ellenféllé vált lap betiltásáig.

Sajtóviták már a lap első heteiben is zajlottak, természetesen: a Vörös Ujság polémiába keveredett a Népszavával egy karácsonyi kormánysegély kapcsán, az MSZDP elvei és gyakorlata közötti ellentmondás kapcsán, a proletár- és pártegység témájában és még számos más kérdésben is, de ezek egy-két cikkes, gyorsan elülő viták voltak. A nagyobb szabású sajtóviták március 21. után kezdődtek.

A legjelentősebb ilyen a „Mácza-vita” (irodalma: Lukács 1970, Agárdi 1981, József 1967). Mácza János a Kassák Lajos köré csoportosuló Ma-kör egyik alkotója volt (egy ideig Révai Józseffel együtt), a Tanácsköztársaság idején a Nemzeti Színház segédrendezőjévé nevezték ki. A Ma-kör igényt tartott rá, hogy avantgárd művészetét a proletárdiktatúra hivatalos művészetének ismerjék el, de az illetékes népbiztosság ezt mindig megtagadta. Ennek ellenére sokan tartottak tőle, hogy a diktatúra művelődéspolitikáját Kassákék fogják diktálni.

Az Ember című politikai hetilap április 15-i számában modortalan, agresszív támadást intézett Mácza János és rajta keresztül a Ma ellen. Mellékesen ráfogta Lukács Györgyre, aki akkor a Közoktatásügyi Népbiztosság népbiztoshelyettese volt, hogy ő hozta magával az efféle alakokat „sznob uszályában”, és felkérte a népbiztost, Kunfi Zsigmondot, hogy tegyen rendet a háza táján. Lukács György „régi kommunista”, Kunfi Zsigmond viszont szociáldemokrata: adott volt a helyzet a politikai perpatvarhoz.

A Vörös Ujság másnap válaszolt a „Letörni a kulturellenforradalmat!” című cikkben, mely lehet, hogy Révai József írása (Agárdi 1981 – Révai egyébként személyében is érintve érezhette magát, mint a Ma-kör valamikori alkotója, Kassák egykori rajongója és Lukács György barátja, a vitát feldolgozó irodalom érdekes módon nem említi ezt). A cikk személyeskedő, durva hangnemben támad vissza Az Ember írójára, és kijelenti, hogy a lap politikai ügyet kavart a művészetféltés álcája mögött.

Az Ember szerkesztője, Göndör Ferenc (aki egyben a Népszava újságírója is volt) a Népszava következő számában közölt egy védekező cikket, óvatosan és diplomatikusan. A Vörös Ujság erre még aznap felelt. A cikk ismét „Letörni a kulturellenforradalmat” cím alatt fut, és megállapítottan Révai műve (lásd a dolgozat mellékleteit). Élesen megtámadja Göndör Ferencet, hangsúlyozza az ügy politikai mivoltát, és követeli, hogy az efféle kultúr-ellenforradalmat mihamarabb büntesse meg a Kormányzótanács.

Göndör alighanem elveszthette a fejét (kivált, mert közben a Vörös Lobogó című lap is cikket írt róla, minden eddigit alulmúló sértegetésekkel), és egy egocentrikus védekező cikket írt a Népszavába. Benne szidalmazza „a Vörös Ujság kis neveletlen”-jét és „piszkolódó és zavaros fejű kisded”-ét, az „éretlen ifju”-t, „tacskó”-t, a „nyelvelő kölykök”-et, „amelyik néhány héttel ezelőtt még nyuzó pénzintézetek kis ablakocskái mögött váltóóvatolásokban szorgoskodott” – amiből is legalább az világos, hogy Göndör tudta, ki írta a Vörös Ujság legutóbbi cikkét.

A vitát két dolog tette valóban politikai üggyé. Az egyik, hogy Lukács György és Kunfi Zsigmond tényleg nem szívelték egymást, így Az Ember cikke kényes pontra tapintott. A másik, hogy Göndör Ferencnek védelmet adott Weltner Jakab, a Népszava igen nagy befolyással bíró főszerkesztője, az egyesült párt szociáldemokrata szárnyának egyik legtekintélyesebb alakja. Noha a Kormányzótanács a vita következtében betiltotta Az Embert, a lap Weltner közbenjárására alig egy hónap múlva újraindulhatott.

A sajtóvitát a párt vezetőségének határozata és Lukács György (immár mint közoktatásügyi népbiztos) nyilatkozata zárta le, melyeket a Vörös Ujság és a Népszava is közölt.

 

Szintén Révai József cikke robbantott ki egy, a Mácza-vitánál kisebb és egyoldalúbb, de jelentős témát felvető vitát (irodalom: Révai 1958, Urbán 1978, Práger 1955, Agárdi 1981, Hevesi 1959). A „Tiszta proletárpolitikát!” című cikk a Vörös Ujság április 4-i számában jelent meg. A cikk tiltakozik a pártba befurakodó kispolgárok és burzsoák ellen, és keményebb politikát sürget a párt tisztaságának megőrzésért.

Az írás azért született, mert az egyesült párt átvette az MSZDP gyakorlatát, miszerint aki szakszervezeti tag, az egyben párttag is. A Tanácsköztársaság alatt aztán boldog-boldogtalan szakszervezeteket kezdett alapítani, 1918 végétől 1919 második negyedévéig a szakszervezeti tagok száma megduplázódott, az ipari munkások aránya a felére csökkent.

Révai cikke nem várt hatással járt: a vita során egyesek az egész értelmiséget kezdték egy kalap alá venni a burzsoáziával és végül is sok üzemben értelmiség-ellenes hangulat alakult ki a mérnökökkel, tisztviselőkkel és egyéb szellemi foglalkozásúakkal szemben. A kérdésben a párt több prominens személyisége is megszólalt: Varga Jenő csillapító cikket írt a Vörös Ujságba („Munkások és tisztviselők”, május 23.), Dienes László viszont egyetértett az értelmiség-ellenes munkásokkal („Munkások és tisztviselők”, május 25.), míg végül Kun Béla és Varga Jenő le nem csillapították a kedélyeket az Alkalmazott Mérnökök Országos Szövetsége május 29-i gyűlésén.

 

A szakszervezetek vitáját harmadjára is Révai indította el (irodalom: Agárdi 1981, Práger 1955, Hajdu 1929). A Vörös Ujság május 24-i és 25-i számában egy-egy vezércikk szól a párt és a szakszervezetek jövőbeli szerepéről, s a cikkek még a kommunista szárny álláspontjánál is baloldalibb nézetet fejtenek ki: a megvalósuló proletárdiktatúrában az „elitcsapat”-jellegű párt szerepe a példamutatás és a nevelés lesz, míg a szakszervezeteké csupán a termelés szigorúan politikamentes megszervezése. Révai egyúttal megkérdőjelezi a szakszervezetek március 21. előtti szerepének fontosságát is.

A Népszava másnapi válaszát maga a fentebb említett Weltner Jakab írta alá. A cikk megvédte a szakszervezetek múltbeli és jövőbeli jelentőségét, és kissé megcsipkedte a fiatal Révait személyesen is. A Szakszervezeti Értesítő május 31-i számában is megjelent egy válasz a szakszervezetek védelmében, majd június 7-én Varga Jenő írt ugyanide egy Révait megtámogató cikket. A frissen újraindult Az Ember nem mulasztotta el, hogy üssön egyet a Vörös Ujságon és Révain, bár a témához érdemben nem szólt hozzá. Viszont ugyanabban a lapszámban Kunfi Zsigmond is felszólalt a szakszervezetek pártján.

A vitát Kun Bélának a párt- és szakszervezetkérdésben május 13. és 22. között megtartott ötrészes előadássorozata zárta le, végül pedig a pártkongresszusnak a tárgyban meghozott – a kommunisták számára kedvezőtlen – állásfoglalása.