Szófelhő

konferencia fordítás konceptualizáció kognitív nyelvi világkép filológia szakdolgozat nyelvészet metafora imperative language patterns phraseology representation death linguistic worldview infinitive szecesszió grammatika főnévi igenév kettős állítmány stilizáció stíluselemzés dekorativitás decorativity nyelvi példa klasszikus modernség eufemizmus euphemistic phrases alcoholic drink irodalmi vita theory of criticism the betrayal of the intellectuals az írástudók árulása recenzió irodalomtörténet recepciótörténet irodalompolitika hungarian literature modernity classical modernism magyar irodalom modernitás cognitive analysis prevalence inflection frazéma frazeológia antonima antonímia horvát nyelv rikkancs bulvársajtó media kognitív metafora kognitív nyelvészet linguistic image of the world cognitive linguistics nyelvoktatás didaktika pszicholingvisztika tartalomelemzés croatian language antonymy irodalmi társaságok modern magyar irodalom ady endre vörösmarty díj literary organizations modern hungarian literature vörösmarty prize irodalomtudomány újraszerkesztés újrafordítás polish language metaphor szaknyelv fordítástudomány retranslation phraseme facebook proto slavic perspective ekvivalencia hatalom ideológia deontikus modalitás sajtótörténet history of press nyelvtörténet dialektológia nyelvi kép világ_nyelvi_képe szemantika nyelvi_kép conceptualization ideology magyar_nyelv nyelvhasználat faktitív ige hungarian language equivalence focalization irony családregény nézőpont fokalizáció gyermekelbeszélő irónia vonzatkutatás szövegnyelvészet nyelvjárás szerb translation tudománytörténet critical_discourse_analysis factitive verb causativity tanulmánykötet optimalizáció zenitism szabadverselés szabadstrófa horvát expresszionizmus zenitizmus önéletrajz performativitás autobiography identity performativity criseology szláv lexika orosz nyelv ősszláv historical linguistics slavic vocabulary avantgárd expresszionizmus horvát filológia nyelvhelyesség funkcióige eszmetörténet narratológia diskurzuselemzés narratology discourse analysis modern_filológiai_társaság krízeológia önéletírás életrajz asszociáció analógia szimmetria nyelvi intuíció nyelvi formalizáció russian language

A Vörös Ujság. Egy kommunista lap a Népköztársaságban és a Tanácsköztársaságban, 1918-1919. - 4.4. A Vörös Ujság véleménye a nemzeti sorskérdésekről
Tartalomjegyzék
A Vörös Ujság. Egy kommunista lap a Népköztársaságban és a Tanácsköztársaságban, 1918-1919.
1. Bevezetés
1.1. Megjegyzések a dolgozat módszeréről
2. A történelmi körülmények
3. A Vörös Ujság története
3.1. A Vörös Ujság indulása
3.2. A Vörös Ujság március 21-ig
3.3. A Vörös Ujság március 21. után
4. A Vörös Ujság tartalmi elemzése
4.1. Az újság tematikája
Március 21. után
4.2. Két nevezetes lapszám
A március 21-i hatalomátvétel
4.3. A Vörös Ujság és a nemzetközi politika
4.4. A Vörös Ujság véleménye a nemzeti sorskérdésekről
4.5. A Vörös Ujság és a belpolitika
A hatalomátvétel után
A belpolitika tavaszi eseményei
A Vörös Ujság legjelentősebb sajtóvitái
4.6. A Vörös Ujság és a kultúra
A sajtó feladata és résztvevői
5. A Vörös Ujság formai bemutatása
5.1. Minőség, stílus
A korszak nyelve
5.2. Sajtóetika
Cikkaláírások
6. Összegzés
Melléklet
I. A Vörös Ujság azonosított cikkei
Révai József azonosított cikkei az Ifjúkori írások szerint
Révai kétes hitelességű cikkei az Ifjúkori írások szerint
Azonosított cikkek Práger József szerint
A március 18-i (a párizsi kommünre emlékező) 36. szám egyes szerzői
II. Életrajzok
III. Ábrák:
IV. Irodalom, források
Minden oldal

4.4. A Vörös Ujság véleménye a nemzeti sorskérdésekről

Érdemes külön is megvizsgálni a Vörös Ujság véleményét arról a problémáról, amely akkoriban már láthatóan tragédiának ígérkezett: a területi egység felbomlásáról.

A marxista tanok ebben a tárgyban következetesek. Egy-egy ország nemzeti egysége, területi integritása nem számít, mert a proletariátus nemzetközi osztály: az egyetlen követendő elv a proletár internacionalizmus. A hazafias fájdalmat „közönyösen nézheti és nézi is a magyar proletariátus (…) A proletár mindenütt csak proletár. A proletárnak nincs hazája (…) A proletárforradalom, amely minden nemzetiségü burzsoáállamot el fog söpörni, minden nemzetiségü proletárt egy hazában fog egyesiteni (…) A magyar proletariátus, mikor ezt a forradalmat késziti elő, előkésziti vele nem az ország, de a világ területi »integritását«.” („Területi integritás”, december 28.)

Egy anekdota világítja meg, miként vélekedik a Vörös Ujság a hazaf(fy)iasságról (december 21., „A nemzetközi forradalom – él!”):

„Egyik német, félakarásu, féluton megálló, gyávaságba fulladó képviselője a németországi szociáldemokrata pártnak azt mondotta a nemzetközi proletárforradalom egyik vezérének, a mi Liebknecht Károlyunknak: Ha igy folytatja, romba dől Németország. A mi elvtársunk, Liebknecht Károly, a mindig bátor és áldozatkész kommunista, aki kiadta annakidején a jelszót a katonáknak, hogy forditsák fegyvereiket a tisztjeik, a generálisaik ellen, azt felelte a ludbörző hátu úrnak:

Annál jobb!

(Egyébként a „ludbörző” a Vörös Ujság – és Kun Béla – kedvenc jelzőinek egyike, igen gyakran alkalmazza a burzsoák, kapitalisták, esetleg szociáldemokraták jellemzésére.)

 

Ide kapcsolódik az a tétel, miszerint az állam mindig az uralkodó osztály(ok) hatalmi szerve: „minél nagyobb egy ország, annál nagyobb a burzsoázia piaca; minél nagyobb területre terjed ki a burzsoá állam hatalma (…) annál jobban támogathatja a burzsoázia »hasznos«, hasznothajtó és kereső céljait.” (Ezzel kapcsolatban érdemes felfigyelni arra, hogy még a „hazaffy” burzsoákról sem tételezi fel a Vörös Ujság, hogy őszinte hazafiak lennének – ilyet a lap legföljebb a szerinte szellemi nyomorban élő kispolgárságról tud elképzelni. A kapitalisták, a lap szerint, csak az alsóbb osztályok számára tartogatják a nacionalizmust. Valójában ez nagyon is beleillik a marxizmus egész történetén át húzódó tévedésébe: az elmélet sosem vette figyelembe, hogy a hazafias érzés, a patriotizmus vagy nacionalizmus létező eszmék, gyakran minden másnál nagyobb mozgató erővel. A gyakorlat már annál inkább – például Sztálin a II. világháborúban.)

A területi integritás mellékes mivoltát Lenin breszt-litovszki taktikája is alátámasztotta a kommunisták számára. Lenin a különbékében hatalmas területeket adott fel Oroszországból a pillanatnyi túlélés érdekében, s ez a példa helyeslésre talált (természetesen) a magyar kommunisták köreiben is: a „»Perediska«” című cikkben (január 28.) a Vörös Ujság elismerően emlékszik vissza a breszt-litovszki békére.

Csakhogy Leninnek megvolt az a luxusa, ami Kun Béláéknak nem: Oroszországban képes volt uralmon maradni egy törpe kisebbség a kemény diktatúra révén, Magyarországon viszont figyelembe kellett venni a tömegek véleményét is. A hatalomátvétel után a Tanácsköztársaság vezetői rá kellett eszméljenek, hogy Magyarország területi egysége, minden elmélettel szemben, fontos szempont még a „proletariátus” számára is: olyannyira fontos, hogy végül is ez a kérdés juttatta hatalomra a kommunistákat a Vix-jegyzék kiváltotta pániknak köszönhetően. Igaz, a lap ezt hevesen tagadja; a március 28-i számban az „Érettek vagyunk-e a kommunizmusra?” című cikk válaszként íródott a német szociáldemokrata párt lapjának, a Vorwärts-nak azon felvetésére, miszerint Magyarországon nem a gazdasági viszonyok érettsége, hanem a nemzeti elnyomatástól való félelem szülte meg a proletárdiktatúrát – a Vörös Ujság dühösen utasítja vissza ezt a véleményt, miként a későbbi kommunista irodalom is (Ormos 2006).

Az elmélet és a politikai gyakorlat közötti ellentmondást a Vörös Ujság úgy oldja föl, hogy elkezdi védelmezni az ország területi egységét, csakhogy nem nemzeti szempontok, hanem gazdaságiak miatt. A június 20-i számban szerepel a Vörös Ujság valaha megjelent mindössze két ábrája közül az egyik: „Magyarország uj határai a párisi békekonferencia jegyzéke szerint”. (Az ábrán a határok a fel nem tüntetett déli és nyugati határvonal kivételével körülbelül megegyeznek a végleges trianoni rendezéssel, s e formájukban itt kerültek először a hazai közvélemény elé – Gratz 1935. Az itt először bemutatott határok hatalmas sokkot jelentettek, hiszen még a legpesszimistábbak sem számítottak ekkora területcsonkításra.) A Vörös Ujság nem foglalkozik külön cikkben a kérdéssel, csak az éppen ülésező Tanácskongresszus hatodik napján elhangzott felszólalások idézése által – nem véletlenül: a nyílt állásfoglalás dilemmája, hogy ha a Vörös Ujság kikel a határtervek ellen azok érdeme szerint, akkor a nacionalizmus hibájába esik, ha viszont csupán gazdasági érvek alapján ír, akkor a tömeg aligha szét nem szedi a szerkesztőséget felháborodásában.

A Tanácskongresszusnak a lapban közölt felszólalásai egyöntetűen elutasítják a határrendezés e tervét. „Ezek a határok, az a terület, amelyet ezek a határok zárnak be, semmiesetre sem olyan, hogy ezen a területen még a mai forgalmi lehetőségek legteljesebb kihasználása mellett is biztosíthatnók a megélhetést a proletariátus számára” – a Vörös Ujság félkövér, középre szedett kiemeléssel írja le Kun Béla e szavait, ezzel oldva fel a területi integritás elve és gyakorlata közötti ellentétet.

 

A területi integritás kérdéséhez hasonlóan érdemes kitérni a wilsoni nemzeti önrendelkezés elvére is. Mielőtt a politikai vezetők és a szélesebb néptömegek egy része Oroszország felé fordult volna (ami lehetővé tette a kommunista hatalomátvételt), sokan bíztak az amerikai elnök híres pontjaiban, köztük a nemzeti önrendelkezés ígéretében. A wilsonizmus tehát a kommunista elvek és az orosz orientáció komoly ellenfelének bizonyult.

A Vörös Ujság ennek megfelelően számos alkalommal ír a wilsonizmus ellen. Két fő érvet használ. Az egyik, hogy ezeket az elveket a nyugati burzsoák és maga Wilson sem gondolják komolyan. A „Lenin diadala” című cikk (március 23.) ezt írja: „A nemzetközi proletárság legvégzetesebb tévedései közé tartozott az ugynevezett Wilson-kultusz. [A Vörös Ujság tehát elismeri, hogy még saját osztályának, a proletariátusnak a köreiben is tömegek bíztak/bíznak az amerikai elnök szavaiban.] (…) Tudták ugyan, hogy a pacifista eszmék a kizsákmányoláson nyugvó társadalom további fönntartását akarják biztositani. De már azt is nagy eredménynek tartották, hogy Wilson győzelemre fogja segiteni (…) a »népek önrendelkezési jogát« (…) Hogy az egyes szociáldemokrata pártok hátbatámadták az orosz proletárságot, hogy a pacifista eszmékért lemondtak a munkásság teljes fölszabaditásáról, ez mutatja azt a hatalmas varázst, melyet az ugynevezett wilsoni ideálok a munkásság széles rétegeire gyakoroltak.” Majd a cikk leleplezi a „Wilson-féle svindlit”: ha csakugyan békét akartak volna teremteni a párizsi „békecsinálók”, akkor négy hét alatt már megtehették volna, ahelyett azonban „ujabb militarista államokat varázsoltak elő, akiket rászabaditottak békés területekre (…) nagy területeket kebeleztek be idegen impériumokba [E mondatokkal bizonyára a csehszlovák, szerb és román előrenyomulásra (is) utal a cikk.] (…) Ez a frázishős a leggaládabb imperialista politikus.”

A másik fő érv, hogy a nemzeti önrendelkezés akkor sem érne semmit, ha megvalósulna. A december 25-i szám „Burzsoá vagy proletár önrendelkezés?” című cikke leírja, hogy a nemzeti önrendelkezés nem más, mint az adott nemzet burzsoáinak kizsákmányolási monopóliuma arra a területre – mert a nemzet légüres fogalom, nem létezik „magyar” és „angol”, csak magyar burzsoá és angol burzsoá, illetve magyar proletár és angol proletár.

Az utolsó lapszámok idején, amikor már a papír is elfogyott, rovatokat kellett elhagyni és a Vörös Ujságot csomagolópapírra kellett nyomni, a lap tizenegy részes, részenként általában több, mint fél oldalt elfoglaló írást közölt „Szökés – Amerikából” címmel. Az írás nagy részében az amerikai viszonyokkal foglalkozik és hangsúlyosan Wilson-ellenes. Ezt a témát nagyon fontosnak tarthatta a lap szerkesztősége, ha ennyi helyet pazarolt el rá éppen a Tanácsköztársaság haldoklásának idején.