Szófelhő

konferencia fordítás konceptualizáció kognitív nyelvi világkép filológia szakdolgozat nyelvészet metafora imperative language patterns phraseology representation death linguistic worldview infinitive szecesszió grammatika főnévi igenév kettős állítmány stilizáció stíluselemzés dekorativitás decorativity nyelvi példa klasszikus modernség eufemizmus euphemistic phrases alcoholic drink irodalmi vita theory of criticism the betrayal of the intellectuals az írástudók árulása recenzió irodalomtörténet recepciótörténet irodalompolitika hungarian literature modernity classical modernism magyar irodalom modernitás cognitive analysis prevalence inflection frazéma frazeológia antonima antonímia horvát nyelv rikkancs bulvársajtó media kognitív metafora kognitív nyelvészet linguistic image of the world cognitive linguistics nyelvoktatás didaktika pszicholingvisztika tartalomelemzés croatian language antonymy irodalmi társaságok modern magyar irodalom ady endre vörösmarty díj literary organizations modern hungarian literature vörösmarty prize irodalomtudomány újraszerkesztés újrafordítás polish language metaphor szaknyelv fordítástudomány retranslation phraseme facebook proto slavic perspective ekvivalencia hatalom ideológia deontikus modalitás sajtótörténet history of press nyelvtörténet dialektológia nyelvi kép világ_nyelvi_képe szemantika nyelvi_kép conceptualization ideology magyar_nyelv nyelvhasználat faktitív ige hungarian language equivalence focalization irony családregény nézőpont fokalizáció gyermekelbeszélő irónia vonzatkutatás szövegnyelvészet nyelvjárás szerb translation tudománytörténet critical_discourse_analysis factitive verb causativity tanulmánykötet optimalizáció zenitism szabadverselés szabadstrófa horvát expresszionizmus zenitizmus önéletrajz performativitás autobiography identity performativity criseology szláv lexika orosz nyelv ősszláv historical linguistics slavic vocabulary avantgárd expresszionizmus horvát filológia nyelvhelyesség funkcióige eszmetörténet narratológia diskurzuselemzés narratology discourse analysis modern_filológiai_társaság krízeológia önéletírás életrajz asszociáció analógia szimmetria nyelvi intuíció nyelvi formalizáció russian language

A Vörös Ujság. Egy kommunista lap a Népköztársaságban és a Tanácsköztársaságban, 1918-1919. - 4.2. Két nevezetes lapszám
Tartalomjegyzék
A Vörös Ujság. Egy kommunista lap a Népköztársaságban és a Tanácsköztársaságban, 1918-1919.
1. Bevezetés
1.1. Megjegyzések a dolgozat módszeréről
2. A történelmi körülmények
3. A Vörös Ujság története
3.1. A Vörös Ujság indulása
3.2. A Vörös Ujság március 21-ig
3.3. A Vörös Ujság március 21. után
4. A Vörös Ujság tartalmi elemzése
4.1. Az újság tematikája
Március 21. után
4.2. Két nevezetes lapszám
A március 21-i hatalomátvétel
4.3. A Vörös Ujság és a nemzetközi politika
4.4. A Vörös Ujság véleménye a nemzeti sorskérdésekről
4.5. A Vörös Ujság és a belpolitika
A hatalomátvétel után
A belpolitika tavaszi eseményei
A Vörös Ujság legjelentősebb sajtóvitái
4.6. A Vörös Ujság és a kultúra
A sajtó feladata és résztvevői
5. A Vörös Ujság formai bemutatása
5.1. Minőség, stílus
A korszak nyelve
5.2. Sajtóetika
Cikkaláírások
6. Összegzés
Melléklet
I. A Vörös Ujság azonosított cikkei
Révai József azonosított cikkei az Ifjúkori írások szerint
Révai kétes hitelességű cikkei az Ifjúkori írások szerint
Azonosított cikkek Práger József szerint
A március 18-i (a párizsi kommünre emlékező) 36. szám egyes szerzői
II. Életrajzok
III. Ábrák:
IV. Irodalom, források
Minden oldal

4.2. Két nevezetes lapszám

A Vörös Ujság legelső, december 7-i száma természeténél fogva programadó szám. Megjelenésével vált befejezett ténnyé a kommunista párt megalakulása, ahogy Révai József írja (Révai 1958).

A vezércikk címe „Osztályharcot!” A cikk külleme eltér az összes többiétől: három hasábja közül két és fél egy soha később nem alkalmazott, nagyobb méretű betűből áll, és a harmadik hasáb közepén vált át az utána végig fennmaradó betűnagyságra. (Úgy vélem, a furcsaság oka nem lehet szándékos elhatározás, mert a cikkben nincs kiemelő funkciója a nagyobb betűméretnek, sőt, éppen az öndefiníció gondolatmenetét vágja ketté a váltás. A visszaemlékezésekben sok szó esik az első szám előállításának nehézségeiről: menet közben kellett nyomdát váltani, majd a második nyomdánál is műszaki problémák jelentkeztek, ráadásul újra is kellett nyomni a számot a nem várt siker miatt – talán ezért a hiba; Hajdu 1929, Lengyel 1957, Vágó 1928.)

A cikk először azt bizonyítja, hogy a kapitalizmus megérett a bukásra erkölcsileg, de gazdaságilag is, mert a termelés menetét képtelen gazdasági eszközökkel fenntartani, „hanem véres osztályháborút kell felidéznie, hogy azt kapitalisztikus alapon tovább folytathassa.” Majd kijelenti, hogy az anarchiába döntött termelés és a barbárságba süllyesztett emberiség számára csak a szocializmus jelent kiutat – „De ki vezesse a proletariátust ebben a harcban?”

„A régi szociáldemokrata pártok szerte a világon társaivá szegődtek a burzsoáziának rablóhadjáratában (…) állandóan rágalmazták és rágalmazzák a »bolsevikieket« (…) egy szavuk sincs, mikor most az ántánt rohamot indit az egyetlen megvalósult proletár köztársaság, Oroszország ellen (…) A magyar munkás is, aki ma a Népszavát olvassa, azt hiheti, hogy polgári lapot tart a kezében (…) nem is sejti, hogy itt a döntő óra, melyben rettentő vajudások közt születik az uj világ, a szocializmus világa, az ő világa, hiszen a Népszava és a magyar szociáldemokrata párt szerint már győzött a forradalom. [Kiemelés betűköz-ritkítással.] Nemcsak a marxizmus kicsufolása ez, nemcsak a munkásság s a parasztszegénység félrevezetése, több ez: a polgárság, sőt a kispolgárság vizeibe való átevezés, az osztályharc meghamisitása, a proletariátus forradalmi harcának, e harc céljainak és energiáinak elhomályositása, lelohasztása.”

A cikk vége a szám egyetlen pozitív öndefiníciója – határozottan érdekes, hogy a kommunisták e sorokat kivéve szinte kizárólag valamely más eszmével vagy gyakorlattal szemben határozzák meg magukat.

Ezért állunk mi, kommunisták, a magyar munkásság elé, hogy őt a szükségszerüen elkövetkező, sőt már itt lévő uj, proletárforradalomra előkészitsük. [Kiemelések ismét ritkítással.] Fönn akarjuk tartani a magyar proletariátus osztálytudatát, el akarjuk őt választani a tudatlan, lelkiismeretlen, korrupt s a háboru bünével megfertözött magyar uralkodó osztályoktól, melyekkel összekeritették; szervezni akarjuk őt a harcra s föl akarjuk benne kelteni a nemzetközi szolidaritásnak tervszerüen elhomályositott érzését, amely alapja minden osztályharcnak s mely a magyar proletariátust bekapcsolja majd a nemzetközi proletár forradalomba, odafüzi majd az orosz Szovjet Köztársasághoz éppugy, mint mindenhova, ahol ennek a forradalomnak ki kell még törnie.

Ezt a célunkat minden poklokon keresztül követjük mindaddig, míg a proletárforradalom nem győzött!

Éljen az osztályharc!

Éljen a proletárforradalom!

Éljen az uj, a harmadik, a forradalomra fegyverkező igazi internacionálé!”

A „minden poklokon keresztül” kifejezés jellegzetesen Kun Béláé, ezt és a hasonlókat (poklokon át, stb.) gyakran használja. Ez ugyan nem elég a cikk azonosításához, de azzal a ténnyel együtt, hogy ekkoriban Rudas és ő írták a vezércikkeket (Lengyel 1957) – és az újságindító, programadó vezércikk fontosságával együtt – legalábbis alappal feltételezhető, hogy az „Osztályharcot!” Kun Béla írása.

Az első oldal fennmaradó részét a következő cikk foglalja el: „Miért vagyunk kommunisták?”, „Nikoláj Bucharin” írása. (A Vörös Ujság kezdeteiről szóló források nem említik, hogy a lap első számához cikket kért volna Buharintól. Meglehet, hogy az írás korábbról származik és szerzője tudta nélkül közölte a lap, de az is lehet, hogy Oroszországból e célra hozták magukkal a hazatérők.) A cikk, címe ellenére, csak kisebb részben szól a kommunisták programjáról, nagyobbrészt ez a cikk is a szociáldemokratákat szidalmazza. „Az »istenbéke« lakájszolgálatok a burzsoa állam számára, az imperialista rabloháboru segitése, támogatása, a kapitalisztikus rabság örökkévalóvá tétele (…) A megalkuvó szociáldemokrácia elfelejtette még a szót is: forradalom vagy forradalmi tömegharc. Egy nagyon mérsékelt polgári parlamentáris ellenzéki párt lett belőle, amely csupán és kizárólag a kapitalizmus talaján áll és lojális, »törvényes« fegyvereket használ.” Azért „kommunisták” a kommunisták, mert a szociáldemokrata nevet beszennyezték a szocializmus elárulói, s „mióta minden polgári csirkefogó (…) szociáldemokratáknak nevezik magukat, amikor mindent, amit Marx kidolgozott, elfelejtettek és lábbal tiporják” – akkor ők nem lehetnek szociáldemokraták, „Mi kommunisták vagyunk.”

Mint a tematizációból kiderült, a Vörös Ujság első hónapjait a fennálló kormányzat és különösen a szociáldemokraták elleni harc uralja. A lap legelső vezércikke és a Buharin-cikk igen ügyes írások: úgy adják meg a Vörös Ujság márciusig állandó hangvételét, a szociáldemokraták szapulását, hogy közben a kommunisták öndefinicióját és programját is leírják (már az mellékes, hogy az öndefiníció jobbára negatív, a program pedig – mint a Népszava hamar meg is állapítja, december 11-én – meglehetősen sekélyes).

A két programcikk után, elsőként a Vörös Ujság jelszavai közül, a híres marxi idézet áll a lap alján: „A bölcsészek a világot csak különbözőképen magyarázták, most itt a sor megváltoztatni azt! (Marx)” A lap néhány számon keresztül rendszeresen közöl rövid idézeteket, tömör szólamokat és jelszavakat, olykor nyomdahibákkal együtt ugyanazokat egymás után. A későbbiekben ezek főleg a hatalomátvétel utáni számokra jellemzőek, ahol a rendteremtést igyekezenek szolgálni, egyébként szórványosak.

A „Nem kell alkotmányozó gyülés!” című cikk a Vörös Ujság szarkazmusának mintapéldája.

„Nincs Magyarországon munkás, aki ne volna hive a fennálló társadalmi rendnek, nincsenek felforgató forradalmárok, kommunisták, bolsevikiek. Száz aranyért sem kaphatsz egyet sem ebből a fajtából ebben a szép magyar burzsoá köztársaságban. Az egész ország munkássága kivétel nélkül elégedetten, kéjes gyönyörüséggel veti magát a »népkormány« lábai elé és ugy biztatja Battthyány grófot és Kunfi Zsigmondot, Buza Barnát és Bőhm Vilmost:

– Ölelkezzetek nagybirtokosok, nagytőkések, fiskálisok és kormányszocialisták, miniszter és államtitkár urak! Védjétek meg a rendet, mely biztositja a magántulajdont, a kizsákmányolást; hirdessétek a kizsákmányolók és kizsákmányoltak osztályegyüttmüködésének szükségességét! Pusztuljon, aki forradalmi osztályharcot hirdet: Éljen a rend, a rend!

A szociáldemokrata pártnak a munkástanácsban előterjesztett és elfogadott határozati javaslatáról irván állapitja meg a Népszava december elseji száma, hogy nincs Magyarországon munkás, aki másként, mint »békés uton, alkotmányos módszerekkel és eszközökkel, parlamenti többség megszerzése utján« akarná elérni a célját. Másszóval ez azt jelenti: nem kell a proletárforradalom, a proletárdiktatura; demokrácia az egyedül üdvözitő.

Azt jelenti, hogy a szociáldemokrata párt álláspontja: alkotmányozó gyülés. A világért sem több, mert minden más a demokráciát veszélyezteti. S miközben mint a foglalkozását megunt pap valami sátorosünnepi imádságot, ledaráltak valamit arról is a határozati javaslatban, hogy lesz még egyszer valami kollektiv társadalmi rend a világon, kijelentették, hogy most fődolog ez a rend, ez a gyönyörü, szép, a burzsoá-kizsákmányolást biztositó állami rend.”

(Böhm Vilmos nevének elírása nem egyedi eset, többször is megtörténik.)

A „Sirba a kapitalizmussal” című írás a vezércikk első logikai szakaszát, a kapitalizmus válságát erősíti meg, címéből fakadó módon némi buzdítással az események felgyorsítására. A következő két nagyobb lélegzetű cikk a kormányban részt vevő személyek ellen ír. A „Vasasok figyeljetek!” című írás Garami Ernő szociáldemokrata minisztert támadja azért, mert államtitkárul Méhely Kálmánt vette maga mellé. Méhelyről így ír a cikk:

„nevének már a hallatára ökölbe szorul minden öntudatos vasas keze. A neve fogalommá lett: utálat s gyülölet kisérték. (…) Vasasok, emlékezzetek. Tolonckocsi, fekete lista, kizárás, detektiv-szoba, bérlenyomás, a szervezett munkás üldözése a békében; a háboruban: csendőr-rendőr-uralom, katonai felügyelet, kurtavas, bevonultatása a bizalmiférfiaknak. (…) Ki volt Méhely Kálmán politikai eszményképe? Ki más, mint gróf Tisza István! Melyik lapba szerette Méhely Kálmán elhelyezni a munkások terrorjától bus vezércikkeit, külföldi tapasztalataiból leszürt hazaffy-bánatos tárcáit? Hová máshová, mint a »B. H. «-ba, a magyar imperiálizmusnak, a magyar-osztrák-német zsidó tőkének zsoldos Budapesti Hirlapjába.”

„A kátyuba jutott radikalizmus” pedig a polgári radikálisok, közülük is elsősorban Jászi Oszkár személyeskedő, lekezelő, őket reménytelenül kispolgáriaknak bélyegző kritikája. „A megboldogult Mitteleurópa hajdanvaló apostola, ma franciabarát Jászi Oszkár nemzetiségi miniszter, a mártirok fénykoszorujával ékeskedve jár radikális diszkeresztényei és zsidai élén. (…) Jászi Oszkár és pártja és egész politikája fogva van a kispolgárság politikájában (…) a radikálisok intelligenciája nem terjed tul a kispolgárság korlátain.”

Az első két számban több zsidóellenes ízű kitétel is olvasható: a fenti első cikkben az egyértelműen negatívumként említett „magyar-német-osztrák zsidó tőke”, ahol a „magyar-német-osztrák” csak pontosító jelzője a „zsidó”-nak, a másodikban a stilisztikailag lefitymáló „zsidai” szó, a következő szám egy cikke szerint – „A nemzetközi forradalom” – a román csapatok szöknek haza leszámolni „bojárjaikkal s zsidó nagybérlőikkel”. A Vörös Ujságra máskülönben nem jellemző a zsidóellenes hangvétel, későbbi számaiban nem szerepelnek efféle kifejezések.

Egy újabb Marx-idézet után „A proletár Oroszország nemzetközi helyzete” című írás következik. Íme, az első lapszám ismét programadó: ugyanazzal az istenítéssel fordul Lenin országa felé, mint a későbbi összes külpolitikai cikk.

„A kormány és a bérkövetelések” című cikk egészen szokatlan a Vörös Ujságon belül: kommentár nélküli híradás egy szakszervezeti értekezletről (miszerint a kormány arra kéri a szakszervezeteket, hogy a jelenlegi súlyos gazdasági helyzetben mérsékeljék a bérköveteléseket). Az írás bizonyára igen későn készült el: az értekezlet december 4-én zajlott le, három napra rá pedig már utcán volt a lap – és mert Szántó Bélától tudjuk, hogy elvileg már jóval ezelőtt készen állt a Vörös Ujság (lásd a lap történetét), feltételezhetjük, hogy ez az írás pótlólag került bele, s talán ezért a szokatlan objektivitás.

Utána ismét Marx-idézet következik. Végül vegyes hírek: munkanélküli famunkások gyűléséről, ifjúmunkások gyűléséről és külföldre indított üdvözleteiről, szociáldemokrata szakszervezeti visszásságokról, és Az Ember című lapnak egy, a kommunistákat védelmező írásáról. Az utolsó oldalt a „Kiadja: a Kommunisták Magyarországi Pártja” szöveg zárja (kiemelés félkövérrel).

Milyen témák és milyen értékelésben vetődtek fel a Vörös Ujság első lapszámában? A leghangsúlyosabb téma, hogy a kapitalizmus válságára a szociáldemokrácia nem jelent megoldást, a konkrét eseményekről szóló írások pedig alátámasztják ezt az elméleti-politikai alapvetést. A felvetett témák és azok hangsúlyai előre jelzik a Vörös Ujság következő számainak témáit: megfelelnek a tematizációról leírtaknak. A programadó első szám olyannak sikerült, amilyennek lennie kellett, kis túlzással élve elmondhatjuk, hogy aki olvasta, az olvasta egyben a Vörös Ujság következő három és fél hónapját is.

 

* * *