Szófelhő

konferencia fordítás konceptualizáció kognitív nyelvi világkép filológia szakdolgozat nyelvészet metafora imperative language patterns phraseology representation death linguistic worldview infinitive szecesszió grammatika főnévi igenév kettős állítmány stilizáció stíluselemzés dekorativitás decorativity nyelvi példa klasszikus modernség eufemizmus euphemistic phrases alcoholic drink irodalmi vita theory of criticism the betrayal of the intellectuals az írástudók árulása recenzió irodalomtörténet recepciótörténet irodalompolitika hungarian literature modernity classical modernism magyar irodalom modernitás cognitive analysis prevalence inflection frazéma frazeológia antonima antonímia horvát nyelv rikkancs bulvársajtó media kognitív metafora kognitív nyelvészet linguistic image of the world cognitive linguistics nyelvoktatás didaktika pszicholingvisztika tartalomelemzés croatian language antonymy irodalmi társaságok modern magyar irodalom ady endre vörösmarty díj literary organizations modern hungarian literature vörösmarty prize irodalomtudomány újraszerkesztés újrafordítás polish language metaphor szaknyelv fordítástudomány retranslation phraseme facebook proto slavic perspective ekvivalencia hatalom ideológia deontikus modalitás sajtótörténet history of press nyelvtörténet dialektológia nyelvi kép világ_nyelvi_képe szemantika nyelvi_kép conceptualization ideology magyar_nyelv nyelvhasználat faktitív ige hungarian language equivalence focalization irony családregény nézőpont fokalizáció gyermekelbeszélő irónia vonzatkutatás szövegnyelvészet nyelvjárás szerb translation tudománytörténet critical_discourse_analysis factitive verb causativity tanulmánykötet optimalizáció zenitism szabadverselés szabadstrófa horvát expresszionizmus zenitizmus önéletrajz performativitás autobiography identity performativity criseology szláv lexika orosz nyelv ősszláv historical linguistics slavic vocabulary avantgárd expresszionizmus horvát filológia nyelvhelyesség funkcióige eszmetörténet narratológia diskurzuselemzés narratology discourse analysis modern_filológiai_társaság krízeológia önéletírás életrajz asszociáció analógia szimmetria nyelvi intuíció nyelvi formalizáció russian language

A Vörös Ujság. Egy kommunista lap a Népköztársaságban és a Tanácsköztársaságban, 1918-1919. - 4.1. Az újság tematikája
Tartalomjegyzék
A Vörös Ujság. Egy kommunista lap a Népköztársaságban és a Tanácsköztársaságban, 1918-1919.
1. Bevezetés
1.1. Megjegyzések a dolgozat módszeréről
2. A történelmi körülmények
3. A Vörös Ujság története
3.1. A Vörös Ujság indulása
3.2. A Vörös Ujság március 21-ig
3.3. A Vörös Ujság március 21. után
4. A Vörös Ujság tartalmi elemzése
4.1. Az újság tematikája
Március 21. után
4.2. Két nevezetes lapszám
A március 21-i hatalomátvétel
4.3. A Vörös Ujság és a nemzetközi politika
4.4. A Vörös Ujság véleménye a nemzeti sorskérdésekről
4.5. A Vörös Ujság és a belpolitika
A hatalomátvétel után
A belpolitika tavaszi eseményei
A Vörös Ujság legjelentősebb sajtóvitái
4.6. A Vörös Ujság és a kultúra
A sajtó feladata és résztvevői
5. A Vörös Ujság formai bemutatása
5.1. Minőség, stílus
A korszak nyelve
5.2. Sajtóetika
Cikkaláírások
6. Összegzés
Melléklet
I. A Vörös Ujság azonosított cikkei
Révai József azonosított cikkei az Ifjúkori írások szerint
Révai kétes hitelességű cikkei az Ifjúkori írások szerint
Azonosított cikkek Práger József szerint
A március 18-i (a párizsi kommünre emlékező) 36. szám egyes szerzői
II. Életrajzok
III. Ábrák:
IV. Irodalom, források
Minden oldal

4.1. Az újság tematikája

Közhely, hogy a média egyik (ha nem a) legerősebb eszköze a tematizálás. Egy kimondottan agitációs jellegű lap, mint a Vörös Ujság, magától értetődően él ezzel az eszközzel.

A fejezetben a Vörös Ujság valamennyi jelentős témáját felsorolom, a későbbiekben gyakran utalok majd vissza rá és az itteni következtetésekre.

Március 21-ig a Vörös Ujság „ideológiai és politikai tárgyú cikkei” (Agárdi 1981 fejezetcíme, jól leírja a szóban forgó cikktípust) a következő témaköröket dolgozzák fel:

  • kapitalizmus: a kapitalizmus fejlődése, kiteljesedése, a szükségszerű háború, a kapitalista termelési mód csődje;
  • demokrácia, parlamentarizmus: a történelem túlhaladta, helyette proletárdiktatúrára van szükség;
  • polgárság és burzsoák: a polgári radikálisok szűk látókörűek, az ellenforradalom már gyülekezik, a kormány a szociáldemokratákkal együtt hagyja szerveződni;
  • wilsonizmus: hazugság, az imperializmus bódítása, a nemzeti önrendelkezés valójában burzsoá önrendelkezés;
  • szociáldemokrácia: a szociáldemokraták árulása, együttműködés a burzsoáziával, a magántulajdon szent a szociáldemokraták szemében, a szociáldemokraták hazafiak és az internacionalizmus elárulói, párthadsereggel militarista pártdiktatúrát akarnak szervezni;
  • szakszervezetek: fel kell őket menteni a szociáldemokrata pártdiktatúra alól;
  • területi integritás: a proletár nem kell sírjon a „hazájáért”, mert valójában nincs hazája, a haza fenntartása csak a piacra vágyó burzsoá érdeke;
  • parasztkérdés: földosztás szükséges megváltás nélkül, a szociáldemokraták földosztó javaslatai a népnyúzó birtokosoknak kedveznek;
  • a magántulajdon megszüntetése, a szervezett és a szervezetlen kisajátítás;
  • teendők: tömegcselekvés szükséges, fel kell fegyverkeznie a proletároknak, valódi munkástanácsokat kell szervezni, meg kell teremteni a gyárak munkásellenőrzését, szét kell szakítani a szociáldemokrata pártot;
  • nemzetközi forradalom: a magyar munkások csak ehhez kapcsolódva győzhetnek, de a hazafiszocialisták elárulják ezt az ügyet is, egyetlen képviselője a III. Internacionálé.

 

Az egyéb cikkekben március 21-ig a következő jelentősebb témák kerülnek szóba:

  • a szociáldemokrata tagságú kormány habozása illetve káros intézkedései: tizenötmillió korona a gyárosoknak karácsonyi segélyre, fegyverszállítás az ellenforradalmi lengyeleknek, a vallásoktatás megtűrése, az ellenforradalom elősegítése, a szabadkereskedelem helyreállítása, bérkérdések stb.;
  • a hazai és a nemzetközi burzsoázia terrorja: Peyer bányaügyi kormánybiztos salgótarjáni vérengzése, a karhatalom tiszadobi rémuralma, Rosa Luxemburg és Karl Liebknecht meggyilkolása;
  • kommunistaellenes cselekedetek: statárium, szerkesztőségi házkutatások, szociáldemokrata propaganda, a polgári lapok hazugságai, merénylet a Szamuely-fivérek ellen, a kommunista vezérek letartóztatása, a Népszava torzításai, mulasztásai és hazugságai;
  • a német szociáldemokraták, a berni szociáldemokrata kongresszus;
  • szociáldemokrata-kommunista viták a munkástanácsokban;
  • spontán munkásakciók: gyárfoglalások, a Pesti Hírlap feldúlása, tüntetések;
  • buzdítás a lakás- és házfoglalásokra, a szociáldemokraták és az állam reakciói;
  • reményteli hírek a közelgő forradalomról Európa szinte valamennyi országából;
  • Oroszország hadi sikerei, diplomáciai taktikája, ereje, célzások a várható testvéri segítségre;
  • megemlékezés a párizsi kommünről.

 

E témák által a Vörös Ujság folyamatosan néhány szűk, alaposan bejáratott területre irányíthatta a figyelmet. A legfontosabb ezek közül természetesen a kormányok vétkeinek a listája. A lista a puszta politikai döntésektől (amelyek a marxizmusnak a KMP által képviselt értelmében hibásak) a gazdasági helyzetért való felelősségen át a nép elnyomásáig és a kommunisták „cári stílusú” üldözéséig terjed. Az ellenforradalom (mármint az októberi eseményekhez képest „ellen”) szerveződésének passzív tűrése, ritkábban aktív segítése is szerepel a vádak között (minduntalan ezzel a megjegyzéssel: az ellenforradalmat nem üldözik, bezzeg annál inkább minket, kommunistákat).

A kommunistaellenes cselekedetek említése több célt is szolgál: gyarapítja a fennálló hatalom bűneit, igazolja a kommunisták harcos bátorságát, és persze igyekszik felkelteni az üldözöttel szembeni rokonszenvet. Például a Szamuely fivérek elleni merénylettel kapcsolatban többször is kiemelve írja le a lap az elszenvedett sérüléseket, a börtön embertelen körülményeit; a Vörös Ujság szerkesztőségének feldúlásakor hangsúlyozza az anyagi veszteséget, a munkatársakkal való bánásmódot.

A külföldi polgári és szociáldemokrata kormányok vétkeire ugyanígy felhívja a lap a figyelmet. A legnagyobb hangsúlyt, cikkek egész sorozatát a két német kommunista vezér, Rosa Luxemburg és Karl Liebknecht meggyilkolása kapja. A Vörös Ujság kedvencei a „testvérgyilkos” Noske és Scheidemann Németországból: mindketten szociáldemokraták (Philipp Scheidemann a weimari köztársaság első miniszterelnöke, Gustav Noske védelmi miniszter), s amikor a hazai szociáldemokratákat a legerősebben akarja szidalmazni a lap, akkor „magyar Scheidemann”-nak nevezi Garami Ernőt és „magyar Noske”-nek Böhm Vilmost (pl. 31. szám, „Békét akarunk!”).

Több cikk is foglalkozik a francia szocialista Jean Jaurès gyilkosának bírósági felmentésével (valójában elmebetegnek nyilvánításával): a Vörös Ujság felháborodik azon, hogy a munkásmozgalom e nagy alakjának gyilkosa büntetlen marad. A lap álláspontja egyébként, ha komolyan vennénk, érthetetlen lenne, mert Jaurès minden volt, csak épp nem KMP-stílusú kommunista: a forradalom nélküli fejlődésben, a demokráciában és az általános választójogban bízott, és nem hitt a burzsoázia összeomlásában, tehát éppen az a szociáldemokrata volt, akit a Vörös Ujság máskülönben a legjobban gyűlöl (Pipes 2004). A lap álláspontja csak akkor nyer értelmet, ha belátjuk, hogy Jaurès siratásában semmi őszinteség sincs, az ügy hangulatkeltést szolgál.

A sérelmek után a teendők kapják a legtöbb említést. Lakásfoglalások, gyárfoglalások, tüntetések, a munkásszerveződés: lelkesítő hangnemben ír róluk a lap, jóllehet a hírek hitelessége olykor megkérdőjelezhető. (Például a Népszava december 29-i számában állítja, hogy a Vörös Ujság hazudik, amikor azt írja – december 25. –, hogy egy aszódi gyár munkásai testületileg csatlakoztak volna a kommunista párthoz – a Népszava szerint az igazság az, hogy a szervezett, tehát szakszervezeti tag és/vagy szociáldemokrata párttag munkások közül senki sem lépett ki. Erre a Vörös Ujság január 4-én viszontválaszolt az aszódi munkásoktól érkezett, a lap korábbi hírét megerősítő levél közlésével. A Népszava viszont ugyanaznap leszögezte, hogy az aszódi pártszervezet értesítését tartja mérvadónak.)

Az elméleti tárgyú cikkek tematizációja erősen igazodik a mindennapi hírekhez. Ezek a cikkek sokszor a háttérelemzés szerepét töltik be, noha annak megkövetelt tárgyilagosságát nem tartják: a Vörös Ujságban egyetlen ideológiai és politikai írás sem magáért a magyarázatért létezik, hanem buzdít, követel, lejárat vagy vádol, röviden: agitál.

A tematizáció eredménye egyetlen – egyébként banális – megállapításban foglalható össze: a fennálló helyzet tarthatatlan, a változás elkerülhetetlen, az egyetlen forradalmi erő a kommunista párt és mindezt a külföldi példák is alátámasztják. A Vörös Ujság minden ügyessége ellenére meglehetősen egyszerű üzenetet közvetített témafelvetései révén.