Valójában olyan világban élünk, amelyet észlelünk, azaz csak azokat az objektumokat észleljük, amelyek valamilyen hatást gyakorolnak ránk, de ez nem jelenti azt, hogy a világlátásunk a megtapasztalt tárgyak objektív tulajdonságaitól függ. Ezt a világot mi értelmezzük, a saját nyelvi és kultúrszűrőnkön keresztül látjuk, tapasztaljuk, és a róla megalkotott mentális képünk mindig szubjektív lesz.

Mint ismeretes, a Kopernikusz, Newton, Darwin és más nagy tudósok által létrehozott elméletek, felfedezések a valóságról megalkotott képünket újabb és bizonyított információkkal gazdagították. De itt nem arról van szó, hogy minden felfedezés valamit hozzáadott az addig létező világképhez, hanem arról, hogy ezek a felfedezések valamit érvénytelenítettek, valamit nem létezőnek nyilvánítottak, nevezetesen azt, amit az emberek megszoktak, amiről addig meg voltak győződve, hogy valóban létezik, és aminek a valódiságát soha sem kérdőjelezték meg. Ezek a felfedezések azonban a régi objektumok helyett újakat, új valóságot hoztak létre, amiről az emberek soha nem is gondolták, hogy valóban létezik. Ezek az új tények nem is léteztek korábban, mert nem lehetett őket észlelni, megtapasztalni és az emberi nyelvben objektivizálni. Amikor a nyelvnek köszönhetően az egyes tények újszerűen kezdenek élni, másképpen látjuk azokat, mint eddig, mások viszont véglegesen megszűnnek létezni, és helyükre új tények jönnek létre, akkor ösztönösen hajlandók vagyunk gyanakodni, hogy itt valami a tényekkel nincs rendben, nem pedig a gondolkodásunkkal, pedig a gondolkodásunknak is változnia kell ahhoz, hogy a valóságot megváltozott nyelvi képének megfelelően lássuk. Például, meg kellett változnia a gondolkodásnak ahhoz, hogy az eddig megszokott világvízió a Kopernikuszi, Newtoni vagy a Darwini felfedezések hatására megváltozzék.