Úgy véljük, hogy a nyelvnek egységes rendszerként történő értelmezése, és így az egyre bonyolultabb logikai–matematikai apparátus alkalmazása azzal a céllal, hogy lehetőleg adekvát módon modelláljuk a nyelv funkcionálását, ez a nyelv valódi természetének a megértésétől, és az emberi életben játszott több funkciójú szerepétől csak távolít bennünket. Az, ami az embernek egyszerű és közvetlen tudás formájában van adva, a strukturalista felfogásban rendkívül bonyolult, több lépcsős algoritmikus konfigurációkban jelenik meg, amelyek segítségével, e nézet szerint, megvalósul az absztrakt struktúrák megtestesítése a konkrét, egyéni beszédben. Hozzá kell tenni, hogy a szóban forgó algoritmus, legyen az bármilyen bonyolultsági fokú, nem lesz képes figyelembe venni a valódi beszédre jellemző számtalan olyan releváns tényezőt, amely nélkül maga a beszéd egyszerűen nem is létezhet. A nyelvhasználat mesterséges és stilizált modellszerű ábrázolása néha olyan illúziót kelthet, hogy az invariáns strukturális kategóriák és a rájuk vonatkozó absztrakt operációs szabályok  megközelítőleg tükrözik a valódi beszédfolyamatot. Ez viszont a továbbiakban is csak illúzió marad. A strukturális modell bármilyen további bonyolítása és tökéletesítése, amelynek az a célja, hogy képes legyen felölelni a nyelvi létezés minden sokféleségét, nem látszik sokat ígérő megoldásnak azért sem, mert az ilyen vállalkozásnak nyilvánvalóan soha sincs vége. Függetlenül attól, hogy mennyi paraméterre terjedne is ki a nyelvi modell hatása, a nyelv minden újabb alkalommal történő használata újabb és újabb problémákat fog felvetni, elsősorban olyan esetben, amikor a nyelvi tényezők olyan újabb konfigurációi jönnek létre, amelyekkel korábban soha sem találkoztunk. Nyelvi tapasztalatunk számtalan új kommunikációs fragmentumot generál, amelyek mindig beleolvadnak az új kommunikációs térbe is, és ennek a folyamatnak sincs vége. Ha a nyelvi modellálásban azt szeretnénk elérni, amit a beszélők a nyelvhasználat miden tapasztalatában elérnek, akkor figyelembe kellene vennünk a bármikor, bárki által és bármilyen körülmények között létrehozott összes kifejezést. Ez viszont megvalósíthatatlan feladat. A lényeg persze nemcsak abban rejlik, hogy ez megvalósíthatatlan, hanem abban is, hogy egyáltalán nehéz is elképzelni azt a hihetetlen bonyolultságú és rendkívül nagy intellektuális erőfeszítést igénylő konstruktumot, amelynek modellálnia kellene a beszélő szempontjából olyan egyszerűen és könnyen kezelhető nyelvet és a nyelvhasználatot.

Nyilvánvaló, hogy a nyelvi leírásnak alapvetően más, nem strukturális kategóriákon kell alapulnia. Véleményünk szerint olyan kategóriákra van szükség, amelyek adekvátak lennének a kommunikációs szituációk és feladatok állandó változásaihoz, és amelyeknek ez a variabilitás, plaszticitás és nyitottság biztosítaná funkcionálásuk természetességét és egyszerűségét.