Szófelhő

konferencia fordítás konceptualizáció kognitív nyelvi világkép filológia szakdolgozat nyelvészet metafora imperative language patterns phraseology representation death linguistic worldview infinitive szecesszió grammatika főnévi igenév kettős állítmány stilizáció stíluselemzés dekorativitás decorativity nyelvi példa klasszikus modernség eufemizmus euphemistic phrases alcoholic drink irodalmi vita theory of criticism the betrayal of the intellectuals az írástudók árulása recenzió irodalomtörténet recepciótörténet irodalompolitika hungarian literature modernity classical modernism magyar irodalom modernitás cognitive analysis prevalence inflection frazéma frazeológia antonima antonímia horvát nyelv rikkancs bulvársajtó media kognitív metafora kognitív nyelvészet linguistic image of the world cognitive linguistics nyelvoktatás didaktika pszicholingvisztika tartalomelemzés croatian language antonymy irodalmi társaságok modern magyar irodalom ady endre vörösmarty díj literary organizations modern hungarian literature vörösmarty prize irodalomtudomány újraszerkesztés újrafordítás polish language metaphor szaknyelv fordítástudomány retranslation phraseme facebook proto slavic perspective ekvivalencia hatalom ideológia deontikus modalitás sajtótörténet history of press nyelvtörténet dialektológia nyelvi kép világ_nyelvi_képe szemantika nyelvi_kép conceptualization ideology magyar_nyelv nyelvhasználat faktitív ige hungarian language equivalence focalization irony családregény nézőpont fokalizáció gyermekelbeszélő irónia vonzatkutatás szövegnyelvészet nyelvjárás szerb translation tudománytörténet critical_discourse_analysis factitive verb causativity tanulmánykötet optimalizáció zenitism szabadverselés szabadstrófa horvát expresszionizmus zenitizmus önéletrajz performativitás autobiography identity performativity criseology szláv lexika orosz nyelv ősszláv historical linguistics slavic vocabulary avantgárd expresszionizmus horvát filológia nyelvhelyesség funkcióige eszmetörténet narratológia diskurzuselemzés narratology discourse analysis modern_filológiai_társaság krízeológia önéletírás életrajz asszociáció analógia szimmetria nyelvi intuíció nyelvi formalizáció russian language

Veszelszki Ágnes – Lengyel Klára (szerk.). Tudomány, technolektus, terminológia. A tudományok, szakmák nyelve.

Budapest: Éghajlat Kiadó, 2014.


Varga Mónika

[A teljes cikk letölthető formátumban]

Az Új nézőpontok a magyar nyelv leírásában konferenciasorozat keretében 2007 óta szervez tudományos konferenciát az ELTE BTK Mai Magyar Nyelvi Tanszéke. A bemutatott kötet a 2012-ben megrendezett, negyedik konferencián elhangzott előadások válogatott, írott változatát tartalmazza. A tanulmánykötet a tudományok és a szakmák nyelvével foglalkozik. A konferencia meghirdetésekor a szervezők célja egyrészt egy újabb számvetés készítése volt arról, hogy a technika fejlődése milyen hatást gyakorolt a szaknyelvekre. A másik céljuk pedig az volt, hogy bemutassák az MTA Magyar Nyelvi Bizottsága által, a BME és az ELTE közreműködésével 1992-ben szervezett szaknyelvi konferencia óta eltelt időszakban a globalizáció, az európaizáció, a rendszerváltás, valamint az informatikai és technokulturális forradalom által indukált változásokat.

2012-ben mintegy ötven előadás hangzott el, amelyből a válogatást és a lektorálást követően harminckilenc jelent meg a Tudomány, technolektus, terminológia – A tudományok, szakmák nyelve című kötetben. A tanulmányok bemutatják a szaknyelveket, az azokkal kapcsolatos új eredményeket és elméleteket, ezzel képet adva arról, hogy mit gondolnak a nyelvészek a tudományos-szakmai nyelvhasználatról. Vannak olyan nyelvészek, akik szaknyelvként tekintenek a tudományos-szakmai nyelvhasználatra, mások szakmai diskurzusként, funkcionális stílusként, technolektusként vagy regiszterként értelmezik azt.

Jelen kötet nem az első, amely olyan tanulmányokat tömörít, amelyek a szaknyelvekkel, azok kutatásával foglalkoznak. Ilyen a Dobos Csilla által szerkesztett, 2010-ben megjelent Szaknyelvi kommunikáció című kötet. Ebben a Tudomány, technolektus, terminológia – A tudományok, szakmák nyelve elnevezésű kötethez hasonlóan több, különböző szaknyelvhez kapcsolódó témakör köré szerveződnek a tanulmányok.

A Tudomány, technolektus, terminológia – A tudományok, szakmák nyelve című tanulmánykötet a különböző szakmák nyelvét elméleti és gyakorlati oldalról közelíti meg. A kötet első felében a szaknyelvkutatás elméleti alapjait és a szaknyelvkutatás történetét mutatják be a szerzők más-más megközelítésből. Konkrét elemzések is megtalálhatóak a tanulmánykötetben az alkalmazás lehetőségeinek feltérképezésével. Hat tanulmány az orvosi szaknyelv, az orvos-beteg kommunikációt mutatja be, négy kutatásleírás részletezi azt, hogy milyen kapcsolatban áll egymással az oktatás és a szaknyelv. Az oktatáson belül a tantermi kommunikációval, annak szaknyelvével kapcsolatban is születtek cikkek, míg a kötetben található legtöbb tanulmány a szaknyelvi kutatásokkal foglalkozik. Egy recenzió hossza nem teszi lehetővé, hogy mind a 39 tanulmányt részletesen bemutassunk, ezért a közel negyven tanulmány közül néhányat összevontan, néhányat önállóan mutatok be az írásban.

A kötetben található első tanulmány Pusztay János Minek nevezzelek? című tanulmánya, amelyben egy nyelvvédő stratégia létrehozását javasolja. A szerző szerint olyan stratégia megalkotására lenne szükség, amely átfogja az anyanyelvünk fejlesztésével kapcsolatos feladatokat és egyben az anyanyelvünk jövőképét is felvázolja, valamint a határon túli nyelvállapotot is magába foglalja. Hangsúlyozza a szerző, hogy el kell érni, hogy a tudomány nyelve a magyar legyen, és a szükséges terminológiák létrehozásának intézményi hátteret kell biztosítani.

Balázs Géza A szakmai nyelvhasználat múltja, jelene. És jövője? című tanulmánya szintén az anyanyelv fejlesztését helyezi előtérbe. Ahogy a szerző írja, a globalizáció kihívásai közé tartozik a szaknyelvvel kapcsolatos ismeretek folyamatos vizsgálata (átértékelése). Számos tudományterületnek nincsen szaknyelvi helyesírási útmutatója. Balázs Géza ajánlásokat fogalmaz meg arra vonatkozóan, hogy fontos a különböző intézetekben és csoportokban zajló kutatásoknak az összehangolása, a szaktudomány és nyelvészek az együttműködése, elhanyagolhatatlan a szaknyelvi terminológiának az egységesítése és magyarítása, továbbá a határon túli magyar nyelvhasználat terminológiai egyeztetése. Erre mutató törekvéseket említ Balázs Géza a Magyar Terminológiai Társaság, a Magyar Nyelvstratégiai Kutatócsoport, a TERMIK-nél (Terminológiai Kutatócsoport) kapcsán.

Ezt követi Fóris Ágota A szaknyelvek terminológiai szempontú megközelítése című tanulmánya, amely áttekinti a szókinccsel kapcsolatos vizsgálatok változását, és bemutatja a szaknyelvek terminológiai szempontú megközelítését. A tanulmány írója által bemutatott eredmények és példák a Terminológiai Kutatócsoport által végzett vizsgálatokból valók. A tanulmány részletezi a magyar szaknyelvkutatás kezdeteit, amelyek a nyelvújításhoz köthetőek. A 20. századi szókincskutatást követően, csak a század utolsó évtizedeiben indult meg a szaknyelvek mondattani, szövegtani, pragmatikai vizsgálata. A terminológiával kapcsolatban Fóris Ágota leírja, hogy a nyelvészeti irányzatnak tekinthető terminológia az 1990-es években került a kutatások homlokterébe. A szerző kitér a terminológiai vizsgálatokra is. Ezt követően részletezi a TERMIK terminológiai feladatkörét: olyan terminológiai munkát végeznek, amely egy adott tárgykörhöz tartozó terminusok leírásának és a terminológiai jellemzők összefüggéseinek megfogalmazását jelenti.

Szili Katalin a társadalmi diskurzus zavarainkról ír tanulmányában. A szakmai diskurzusok kapcsán megállapítja, hogy egy-egy témakör kutatói szakmai beszélgetésük során kizárják a környezetükben lévő, más tudományterület iránt érdeklődőket a párbeszédükből. Szili Katalin tanulmányában különböző példák alapján erre a jelenségre világít rá, és javaslatokat tesz, hogy mit lehet tenni a diskurzus zavarainak elkerülésére. A nyelvhasználati jegyek megragadására a pragmatikai nézőpontot alkalmazza. Leírja a megtévesztés módjait Grice alapján, így a minőség, a mennyiség és a mód maximáját részletezi, különböző példákon keresztül. Az arcelvárások megsértését a személyekre való utalásokban vizsgálja. A tanulmány szerzője azt a következtetést vonja le, hogy a belső szabályozók szerepét fel kellene erősíteni, hogy elkerüljük a félreértéseket és az arcelvárások megsértését.

Pomozi Péter Az észt modell tanulságai című tanulmányában Pusztay Jánoshoz hasonlóan arról ír, hogy az észt terminológia helyzete nem választható el az észt nyelvpolitikától. Ezt követően mutatja be az észt nyelvpolitikai modellt és az észt terminológiatervezés főbb pilléreit. Az észt nyelv fejlesztési tervében szerepel a terminológia és a szaknyelvek fejlesztése, amelynek gyakorlati megvalósítását állami programokkal támogatják, végrehajtásához pedig forrással is rendelkeznek. A szerző ezt az állami programot mutatja be részletesen. A fejlesztési tervben szerepel a nyelvtervezés, a nyelvművelés, a szaknyelvtervezés, valamint a nyelvpresztízs és a szakszókincs is. A szerző tanulmányában hivatkozik Pusztay Jánosra, aki észt példából okulva hozott létre egy átfogó projektet. A program a közoktatási terminológiai területeket fogja össze nemzetközi szinten a mari, az udmurt, a komi és a mordvin irodalmi nyelvváltozatok jövője érdekében.

Minya Károly Mi a szaknyelvi neologizmus? című tanulmányában a neologizmus fogalmát járja körül, amelyet számos nyelvi tényre vonatkoztatva használnak. A neologizmusok jelentésárnyalatok, új szavak, kifejezések, nyelvtani formák, amelyekkel a nyelv állandóan bővül. Minya Károly vizsgálja a nyelvi rétegződést és a neologizmust, valamint a szaknyelvi neologizmusokat korpuszokban. Ezt követően rendszerezi a neologizmusokat, és egy táblázatban ábrázolja azokat hét plusz egy szempont alapján, így a szándékoltság, a létrejöttük célja, a gyakoriság, a kommunikáció formája, a fogalmi terület, a szóalkotás módja és a helyesírás szerint.

A kötetben található első két tanulmányhoz hasonlóan Szűcs Gábor is a szaknyelv anyanyelvi jellegzetességeinek fontosságát helyezi a középpontba. Vélekedése szerint a nyelvromlásról nem lehet beszélni, hanem inkább nyelvhalálról, amely nem lassú folyamat, hanem hirtelen történik, a nyelvcserét szorgalmazó döntéssel vagy a nyelvet beszélők hirtelen halálával. A szaknyelvekre rátérve hangsúlyozza, hogy a szaknyelveket nyelvváltozatoknak tekinti. Lektusként jelöli meg a szaknyelveket, amelyekkel kapcsolatban elengedhetetlennek tartja többek között a pontosságot, a félreérthetetlenséget, az egyértelműséget és a logikus felépítést. A szerző részletesen kitér a szaknyelvről való gondolkodás történeti változására is. Idegen vagy idegen eredetű szavak problémakörét megvizsgálva azt a következtetést vonja le, hogy ha lehetséges, akkor a szaknyelvekben a magyarításra kell törekedni, amely a közlés helyétől függ leginkább. Emellett a szaknyelvek fejlesztése is elengedhetetlen.

Az elméleti alapokat követően a szaknyelvkutatás történetéről kapunk áttekintést három tanulmánynak köszönhetően. Szathmári István Hogyan indult meg a szaknyelvek vizsgálata a Magyar Nyelvtudományi Társaságban mindjárt megalakulása után? című tanulmánya alapján a társaságban a szaknyelvi szakosztály az 1970-es években jött létre, majd két évvel később a Budapesti Műszaki egyetemmel közösen a nyelvészek egész napos szaknyelvi konferenciát szerveztek. Azonban itt nem a szaknyelvekkel kapcsolatos vizsgálatok álltak a középpontban. A társaság  folyóirata, a Magyar Nyelv 1905-ben jelent meg, amelyben megjelölték az ellátandó feladatokat. Ezek között szerepelt a tudományos műnyelvvel való foglalkozás is. Ezt követően bemutatja a szerző a társaság működésének első két évtizedét, itt tér ki a műszaki nyelv vizsgálatára is. Az áttekintésből kitűnik, hogy az 1904–1909-ig terjedő időszakban nem tartozott a szaknyelvkutatás a hangsúlyos kutatási témák közé.

Balogh Judit a Magyar Nyelvőr szaknyelvekkel kapcsolatos tevékenységét részletezi. A Magyar Nyelvőr 1872-ben alakult meg. Az első számokban az idegen eredetű kifejezések ellen harcolt. Ennek a törekvésnek az eredményeként jött létre a folyóirat. Megalakulását követően minden füzetben az aktuális problémákra hívták fel a figyelmet. Arra törekedtek, hogy a szakmák művelői a szakterületükhöz tartozó fogalmakat magyar kifejezésekkel, szavakkal nevezzék meg. A cikkekben foglalkoztak a természettudományok, a törvénykönyvek, a növénytani elnevezések és a bölcseletek nyelvének a vizsgálatával. Tanulmányozták a hírlapok, az újságok nyelvét, a katonai műnyelvet, az egyetemi nyelvhasználatot és a vasúti hivatalos stílust is. 1885-ben jelentek meg tanulmányok az orvos-gyógyszerészeti műszótárról, a vegyészetről és a gazdasági műszók felsorolásáról.

Németh Luca Anna a nyelvtudomány szaknyelvének alakulását mutatja be a Magyar Nyelvőr első ötven évében. Részletezi Zolnai Gyula és Schmidt József többéves, nyelvtudományi szaknyelvvel kapcsolatos tevékenységét. Ezek elemzése során időszerű problémákra bukkant a szerző a szaknyelvi kérdésekkel kapcsolatban. A vizsgált cikkek szerzői nem utasítják el teljes mértékben az idegen szavak használatát, hanem a mértékletes használatra figyelmeztetnek.

Az orvosi szaknyelv, az orvos-beteg kommunikáció témakörben található tanulmányok közül Keszler Borbála és ifj. dr. Kaán Miklós a magyar orvosi nyelvet tanulmányozza Pápai Páriz Ferenc polihisztor írásain keresztül. A szerzők részletezik a nyelvújítás első korszakát, ezen belül pedig a magyar szaknyelvek fontosságának a felismerését, ami a 18. század végére tehető és Bessenyei nevéhez fűződik. Az első orvosi munkák sorba rendezését követően elemzi a szerző Pápai Páriz Ferenc orvosi szó- és kifejezéskészletét, a magyar orvosi szókincsét, a körülírásos kifejezéseket, az egyszerű emberekhez való közelítés egyéb eszközeit, a felszólító módot és a népi hiedelmeket.

Kuna Ágnes és Kaló Zsuzsa a családorvosi gyakorlatban vizsgálja az orvos-beteg kommunikációt. A szerzők az adatgyűjtést két vidéki és két fővárosi rendelőben végezték két fiatalabb és két idősebb családorvos rendelésén, 2012-ben egy-egy hétig 15-20 órás rendelési időben. Az adatgyűjtés résztvevői megfigyelésen alapul. A vizsgálatban közel négyszáz orvos-beteg interakciót figyeltek meg. Az interakciók vizsgálatával a szerzőpáros azt az eredményt kapta, hogy az orvosok kommunikációját kortól függetlenül jellemezte a részletes magyarázat, a partneri viszonyt pedig az empátia és a türelem. Kimutatták, hogy az idősebb orvosok gyakrabban élnek a humor eszközével, a fiatalabbaknak a nyelvi mintázat tekintetében pedig szélesebb a repertoárja. A tanulmány írói egy kódrendszert is létrehoztak, amely alkalmas a családorvosi praxisok kommunikatív gyakorlatának a leírására.

A metafora szerepét az orvos-orvos és az orvos-beteg kommunikációban az endokrinológiai betegségek példáján keresztül vizsgálta Brdar Mario és Brdar-Szabó Rita. Tanulmányukban példákon keresztül mutatják be az orvosi diskurzus empirikus vizsgálata során felszínre került szövegtípusokat és a metaforahasználatot. A vizsgálataik azt mutatják, hogy az orvos-orvos és orvos-beteg kommunikáción belül nem különülnek el egymástól a különböző metaforatípusok, hanem „egy háromlépcsős ciklikus modell keretén belül értelmezhetők funkcionális-kognitív motiváció alapján" (137).

Kuna Ágnes tanulmányában a 16-17. századi betegségkoncepciókat vizsgálja az orvosi receptek meggyőző részeiben. A kutatás során a szerző az említett századokból származó orvosi témájú kéziratokat és a receptgyűjteményeket elemzi. Az eredmények azt mutatják, hogy a betegségkoncepciók a vizsgált dokumentumokban metonimikus alapon nyugszanak.

Varga Éva Katalin szintén az orvosi szaknyelvet vizsgálja, azon belül is a szív anatómiájával kapcsolatban létrejött párhuzamos elnevezéseket és azok okait. Kitér arra is, hogy az anatómia és a klinikum nyelvhasználata mennyire használja a terminusalkotásban a tükrözés eszközét. A kutatáshoz szükséges korpuszt orvosi szakfolyóiratokból, laikusoknak szánt írásokból és internetes fórumok bejegyzéseiből meríti. A szerző vizsgálata során kapott eredményei azt bizonyítják, hogy a koszorúér szakaszainak a nevei valószínű nem terjednek el a köznyelvben, hiszen a beteg beéri annyi információval, hogy az ér elzáródása váltotta ki az infarktust, és nem kíváncsi arra, melyik ér záródott el. A szakmai gyakorlat alapján dől el, hogy melyik terminus szilárdul meg.

Mohay Zsuzsanna tanulmányában azzal foglalkozik, hogy a beteg mennyit érthet a kézhez kapott zárójelentéséből, a kardiológiai rehabilitáció szaknyelvével kapcsolatban is végez kutatásokat. A vizsgálatot egy budapesti kórház kardiológiai rehabilitációs osztályán végezte el 2012-ben. Harminc átlagosan 66 éves páciens töltötte ki a kérdőívet és vett részt a személyes beszélgetésben. A válaszadók személyre szabott kérdésekre is válaszoltak saját zárójelentésük kapcsán. A kutatás eredményei azt mutatják, hogy a páciensek érdeklődőek saját betegségükkel, a kezeléssel és az eljárásokkal kapcsolatban. Éppen ezért többségük igényelné, hogy a zárójelentések a betegek számára is érthetőek legyenek, ezt néhány szakkifejezés magyarra fordításával lehetne elérni.

A szaknyelvek és az oktatás kapcsolata témakörhöz köthető a vegyes témájú tanulmányok fejezet, ahol az osztálytermi kommunikációval, az IKT-osztálytermi tanári kommunikációval és a tanári kommunikáció csoportmunkával való fejlesztésével kapcsolatban.

A szaknyelv és az oktatás kapcsolatát bemutató tanulmányok csoportjába tartozik Kurtán Zsuzsa írása, amely a szaknyelv helyét ismerteti az oktatásban, valamint bemutatja a kutatási irányzatokat és alkalmazásokat, amelyek megalkotását a társadalmi igények motiválták. Az irányzatok között alkalmazott nyelvészeti és nyelvpedagógiai nézőpontokat mutat be, így részletezve a főbb kutatási irányzatokat. A szerző meghatározza a szaknyelvkutatás helyét, miszerint a szaknyelvoktatás gyakorlatából kibontakozó szaknyelvkutatás a társadalmi szükségletéből, változásából alakult ki. Kezdetben a kutatások a terminusok vizsgálatára irányultak, majd előtérbe kerültek a kontrasztív és a funkcionális megközelítések. Ezt követően a szóbeli szövegeket is vizsgálták, és a korpuszokon alapuló műfajelemzés teret nyert.

Antalné Szabó Ágnes a tanári magyarázatot pedagógiai, diskurzuselemzési és szaknyelvi kontextusban elemzi, a pedagógusok beszédében megjelenő egyéni sajátosságokat vizsgálja, valamint a pedagógusszakma kommunikációjának általános elemeit, a szókincset, a speciális struktúrát, a pedagógusszakma tanórai megjelenési formáit és a tanári magyarázat sajátosságait kutatja. A vizsgálat eredményei arra világítanak rá, hogy a tanári magyarázat egy komplex megnyilatkozástípus, amelynek kiemelt kognitív funkciója van, ezért tanácsos a pedagógusnak tudatosan élni ezzel az eszközzel.

Schirm Anita a diskurzusjelölőket kutatja a tanári kérdésekben, magyarázatokban és instrukciókban. A szerző az osztálytermi kommunikáció jellemzőit követően a diskurzusjelölők funkcióit részletezi a gyakoriság, a beszélői szerep és a szövegtípushoz való kötöttség paramétereinek vizsgálatával, ezen belül a hát-hoz kötődő nyelvi ideológiának szerepköreit mutatja be. A kutatás azt bizonyítja, hogy az osztálytermi kommunikációban nem kevesebb a diskurzusjelölő, bizonyíthatóan több alkalommal előfordul a diákok kommunikációjában és a tanári kérdésekben és instrukciókban egyaránt. A hát a mondanivaló szubjektivitását, a bizonytalanságot, a hezitálás és a nyomatékosítást fejezik ki az osztálytermi kommunikációban.

Kecskés Judit és Kovács Mária a nyelvi hátránnyal küzdő gyermekek tantárgyi szókincsének fejlesztési lehetőségeit tárja fel. Ezen belül a Miskolci Egyetem Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Intézetében kidolgozott és 2010-ben elindított Együtthaladó program hatékonyságát kutatják. Az eredmények nyelvi hátránnyal küzdő általános iskolás gyermekek magyar nyelvi kompetenciáinak fejlesztésére szolgálnak. A programban a szakszókincset komplex módon fejlesztik, így a mennységi-tartalmi fejlesztést grammatikai-nyelvelsajátítási alapokra helyezik és olyan eszközöket is használnak, melyek segítségével a szülő is bekapcsolódhat a tanítás-tanulás folyamatába. Az eredmények azt mutatják, hogy hatékony a komplex szemlélet.

A Szaknyelvi kutatások elnevezésű fejezet írásai közt található első tanulmány a négy mestertrópus, a metaforát, a metonímiát, a szinekdochét és az iróniát, tekinti át történeti és kognitív szempontból. A. Jászó Anna leírja a négy mestertrópus meghatározását, miszerint a négy mestertrópus az angolszász szakirodalomban használatos kategóriaegyüttes, az elnevezés az összefoglaló neve a négy altrópusnak, amelyek az emberi gondolkodásban gyökereznek. Az altrópusok elkülönítése a 16. századból ered, de a szerző megállapítása szerint napjainkban is célszerű megtartani ezt az elkülönítést, mivel ezek a gondolkodási műveleteken alapulnak, és a többi trópus is hozzájuk kapcsolódik. Lényegesnek tartja a szerző a trópusok és a figurák, valamint a metonímia és a szinekdoché szétválasztását.

Kugler Nóra tanulmányában „az evidencialitás szemantikai tartományához kapcsolódó nyelvészeti megközelítésmódok és terminológiai kérdések" (230) összefüggését vizsgálja. Ezen belül is az evidencialitás jelenségének objektivista szemléletét kutatja. Bemutatja a vizsgált terminus születését és elterjedését, valamint leírja a jelenség nyelvészeti megközelítéseit, az evidencialitáshoz kapcsolódó fogalomrendszert, a bizonyíték vagy evidencia terminusok közötti különbséget. A szerző vizsgálatot követően javaslatot tesz arra vonatkozóan, hogyan kellene használni az evidencia és az evidencialitás fogalmakat.

Slíz Mariann a terminológiai egységesülés hiányának következményeit vizsgálja a névtudományban. A szerző véleménye szerint azért van az egységesítésre szükség, mert a kutatók egymásnak nem megfelelő terminusokat használnak a különböző szaknyelveken belül, azonban számos esetben egy nyelven belül sem egységes a terminushasználat. A szerző a tanulmányban ír a magyar névtani terminológia jelenlegi helyzetéről, majd azt részletezi, milyen problémákat eredményezhet a nem egységes terminológia. A névtani terminológia egységességének a hiánya az elméleti kérdések terén fennálló hiányosságokat is tükrözheti. Az egységesség hiánya félreértést okozhat a kutatók közti kommunikációban nemzetközi és hazai téren egyaránt. Azonban a félreértéseken túl, statisztikai eltéréseket is eredményezhetnek az azonos területek kutatói számára. Ezért mindenképpen szükséges lenne egy nemzetközi összefogásra az egységes terminológia kialakítása érdekében.

Szengyörgyi Rudolf tanulmányában a magyar kémiai nómenklatúrát helyezi górcső alá. A kémia tudományának önállóvá válása a 18. század második felére tehető. Már ekkor megindult a törekvés a magyar kémiai szaknyelv kialakítására. A magyar nyelvű kémiai szakterminológiát ötven év alatt alkották meg, azonban a megalkotott hatalmas mennyiségű műszó néhány évtized után néhány kivételtől eltekintve szinte teljesen eltűnt.

T. Somogyi Magda a közgazdaság-tudományi szaknyelv szókészletét egészen a kezdetektől, a 18. századtól vizsgálja. A közgazdaság-tudományi szaknyelv egészen a 18. századig nyúlik vissza. A szerző a tudománytörténeti áttekintést és a közgazdaság-tudomány ágazati felosztását követően csoportosítja a szakszókincset. Bemutatja a nyelvújítás időszakát, feltárja a szóalkotási módokat, bemutatja az idegen szavak szerepét a gazdasági szaknyelvben, a magyarítás mai lehetőségeit, valamint a mezőgazdaság, a bányászat és a szolgáltatási ágazatok szaknyelvét is. Az áttekintés azt jelzi, hogy már a kezdetekkor jelentős volt az idegen szavak száma a közgazdaság-tudományi szaknyelvekben. Azóta pedig ez egyre inkább jellemzőjévé vált azzal együtt, hogy a szókészlet egyre több eleme kerül át a köznyelvbe.

Veszelszki Ágnes tanulmányában a marketolingvisztika és a marketing szaknyelvével foglalkozik. Tanulmányában bemutatja a közgazdasághoz köthető marketing és a bölcsészettudományok közé tartozó nyelvészet kapcsolódási pontjait. Veszelszki Ágnes először a marketing célját határozza meg, majd azt vizsgálja, hogy a marketing használja-e a retorika eszköztárát és elméletét. A reklámok az affektív és a racionális meggyőzést használják. A szerző tanulmányában foglalkozik a márkanevekkel és a névtannal, a neologizmusok és a hapax legomenonok megjelenésével is. A marketolingvisztika egy új kutatási irányt mutat, amelynek célkitűzése a marketingkutatásból kiindulva a nyelvészeti kutatási eredményekre alapozva elvégezni az empirikus vizsgálatokat.

 

A tanulmánykötet átfogó képet ad a szaknyelvekről és azok kutatásának lehetőségeiről. A kötet a kezdő és a már gyakorlott kutatóknak egyaránt hasznára válhat. Továbbá hasznos lehet a más tudományterület iránt érdeklődőknek is, hiszen új kutatási aspektusokat tár fel. Segítséget nyújt abban, hogyan fogjanak hozzá az általuk választott téma szakirodalmának áttekintéséhez és a kutatás kezdő lépéseinek megtételéhez.

Összességében elmondható, hogy a kötetbe foglalt tanulmányok gondolatmenete és azok elrendezése letisztult, átgondolt, jól követhető. Tartalmi és formai szempontokat is figyelembe véve, jól használható, olvasmányos a kötet. A tanulmányok nyelvezete közérthető, a pontosabb megértést az egyes cikkekben található példák és magyarázatok is segítik.

 

 

Irodalom:
Dobos Csilla (szerk.) 2011. Szaknyelvi kommunikáció. Budapest: Tinta Könyvkiadó.