London and New York: Taylor & Francis Routledge, 2002. Print ISBN: 9780203467282, ebook ISBN: 9780585462134

Rodek Begella Annamária

[A teljes cikk letölthető formátumban]

Howard Jackson angol nyelvészprofesszornak a lexikográfia fontos téziseit leíró műve a Lexicography: An Introduction (Bevezetés a lexikográfiába) a Taylor & Francis Routledge kiadó gondozásában jelent meg nyomtatott, illetve elektronikus formában. A szerző a könyv elején ezt tudatosítja, hogy a szótárhasználat milyen széles körben terjedt el, hiszen nemcsak a háztartásokban vagy az oktatásban, hanem a hivatalokban, ügyészségen, parlamentben is fontos szerepet tölt be a megfelelően kialakított szótár. Éppen ezért nem közömbös, hogy a felhasználó milyen struktúrával rendelkező szótárt tart a kezében, milyen tematika szerint készült a kiadvány, illetve ki a célközönség. E jelentős alapmű megírását széles körű szótárelemzés előzte meg, amely kiterjedt mintegy harminc szótárra. Ezek egy része az anyanyelvi olvasók, másik része a nyelvtanulók számára készült, de van közöttük alap- és tematikus szótár, illetve CD-ROM is. Az 1990-es évektől rohamosan fejlődő korpusznyelvészet és szótártudomány lehetővé teszi az egyre pontosabb és egyre komplexebb szótárak fejlesztésének megvalósulását. Az interneten keresztül elérhető online szótárak elterjedése azonnali és gyors hozzáférést biztosít a felhasználók számára.

A könyvet tizennégy fő fejezet alkotja, ezeket az Előszó, az Irodalomjegyzék és a Mutató foglalja keretbe.

Az első fejezet a Mi a szó? címet kapta, hiszen a szótárban szavakat keresünk, amelyek alfabetikus sorrendben követik egymást, listát alkotva. A szerző megkülönbözteti az ortografikus szót, a fonológiai szót és a lexémát. Azok a lexémák, amelyeknek a helyesírása és kiejtése azonos, de etimológiai eltérést mutatnak, a homonimák. Az azonos helyesírású, de eltérő kiejtésű szavak homográfok (desert 1. a hot, arid region, 2. to leave), az azonos kiejtésű, de különböző helyesírású szavak a homofónok (meat : meet).

A fejezet harmadik pontja a lexémákat a variánsaik függvényében mutatja be, mint például a sing: sing, sings, sang, singing, sung, a talk lexémának viszont kevesebb számú variánsa van: talk, talks, talked, talking. Ez a jelenség azzal magyarázható, hogy a talk szabályos ragozású ige, a sing viszont a szabálytalan inflexióval rendelkező igékhez sorolható. A szerző leírja a szóalak (word-form) fogalmát, amelyet elsősorban igék, majd főnevek (feet, geese, mice stb.) és melléknevek (slow-slower-slowest, good-better-best) példáin keresztül is szemléltet. Az összetett szavak is fontos nyelvi alkotóelemek, mert két eltérő szó összekapcsolása új értelmű szó létrejöttét eredményezi. Jackson példákkal támasztja alá a különböző szóösszetételeket: war crime, warhead, war-torn. Az ún. multi-word lexémák (vagyis több címszó kapcsolatából álló címszavak) sorát a frazális lexémák (phrasal lexemes) folytatják, mint a ward of court (noun + preposition + noun). A frazális lexéma második típusát a főnevekből álló birtokos szerkezetek alkotják, mint például athlete’s foot. A harmadik típus két azonos szófajhoz tartozó lexémából áll (főnév, ige vagy melléknév) és az and szó köti össze, például a ’binominális’ black and white, de léteznek ’trinominális’ esetek is, mint pl. hop, skip and jump. A frazális lexéma negyedik fajtája igéből és határozószóból áll, mint például a find out. Az ötödik típushoz tartoznak a lexémákhoz sorolható és metaforikus jelentéssel is bíró idiómák, amelyre néhány példa az angol nyelvből: know which side one’s bread is buttered, at the drop of a hat. A szótárhasználatkor fontos szerep jut a szavak szófaji besorolásának, amelyet a szerző a négy nagy osztályra (főnév, ige, melléknév, határozószó) és négy kisebbre (névmások, determinánsok, prepozíciók, kötőszavak) bont. A fejezet záró része a szavakat alkotóelemeikre, morfémákra bontja, amelyek kulcsfontosságú szerepet töltenek be, hiszen a szavak morfémákból állnak. Léteznek egy (bed), kettő vagy több (bedroom, a live-in nanny) morfémából álló szavak. Egy másik alkotóelem a képző (affixum), amely lehet prefixum és szuffixum, de ezek a morfémák önálló szóként nem használhatók (pl. dis-: dispease; -ish: yellowish). Az inflexiós szuffixumok új szóalakokat eredményeznek, mint például go-ing (present participle), shallow-est (suprelative), voter-s (plural). Más képzőknek szófajmódosító szerepük van, például dream (noun), dreamy (adjective). Speciális jelenség a latin és görög nyelvből átvett neoklasszikus szóösszetételek csoportja, mint például űrhajós: astro (star: csillag) + -naut (sailor: hajós).

A második fejezet a szavakkal kapcsolatos kétértelműségek eloszlatását célozza meg, illetve előkészíti a lexikológiához (study of words) és a lexikográfiához (study of dictionaries) kapcsolódó következő fejezeteket. Az angol nyelv eredetének történelmi vizsgálata rámutat arra, hogy szókincse számos forrásból táplálkozik. Az angolszász alapok kiegészültek a dialektusokkal, amelyeknek a kialakulása a germán törzsek és római légiók hatása nyomán valósult meg. Később a gyarmatosítás, a nyelvújítás és a középkori francia hatás járult hozzá a széles latin spektrum megjelenéséhez az angol nyelvben.

A szókincs bővítéséhez kétféle módszer alkalmazható. Az első alapján a rendelkezésre álló szókészlet morfémáiból új kombinációval alakul ki új szó, a másik lehetőség az importálás, azaz más nyelvből emel át szavakat. Ennek kapcsán a következőkben elemzi az összetett szavakat, a derivációs elő- és utótagokat (il-legible, enjoy-ment). Bemutatja az akronima fogalmát, ami úgy jön létre, hogy egy mondat kezdőbetűit összeolvasva egy új szót kapunk. Például az ATM szó hallatán a nyelvi beszélő a bankautomatára gondol, és szükségtelen az Automated Teller Machine szókombinációt kiejteni. A szókölcsönzés is hozzájárul a szókincs gazdagodásához, és többször előfordul, hogy megmarad az eredeti helyesírás és kiejtés is, mint például a német blitzkrieg ’villámháború’ esetében.

Jackson szerint a lexikográfus egyik legfőbb feladata, hogy rávilágítson a szó jelentésére (meaning of a word) egy definíció megadásával. Egy szó jelentését számos tényező befolyásolja: a szó kapcsolata a valósággal, az általa hordozott asszociációk, a kapcsolatai más szavakkal a szókincsben, illetve a mód, ahogy más szavakhoz az adott mondatban vagy szövegstruktúrában illeszkedik. Számos esetben a szó poliszém, tehát több jelentéssel is rendelkezik, ami nehézségeket jelenthet a lexikográfusnak. Elengedhetetlen megvizsgálni, hogy milyen referenciális kapcsolat van a lexéma és az entitás között. Azért használjuk a szavakat, hogy hivatkozni tudjunk arra a világra, amelyben élünk, és átadjuk a kapcsolódó tapasztalatainkat, elképzeléseinket. Bizonyos referenciák könnyen leírhatók, mert érinthető tárgyakra (bicycle) vagy fizikai mozgásra (jump) vonatkoznak, de léteznek olyan szavak, amelyek denotációja elvont entitás és leírása kevésbé világos. Ilyenek például az absztrakt fogalmak (solitude) vagy a mentális és emocionális állapotot leíró szavak (think, worry), vagy általában a melléknevek (long, warm), illetve a grammatikai egységek (about, this).

A konnotáció járulékos információt ad hozzá a lexéma jelentéséhez (champagne = francia régió + ünneplés, költekező életmód konnotációja). A referencia és konnotáció mellett a szemantikai faktor is meghatározó szerepet tölt be a lexémák jelentésének pontos meghatározásában, mint pl. a mellé-, alá-, fölérendeltség, rész-egész viszony megállapítása. Jackson részletesen bemutatja angol nyelvi példákkal alátámasztva a szinonímia (synonymy), antonímia (antonymy), hiponímia (hyponymy) és a meronímia (metonymy) fogalmakat.

A hierarchikus viszonyokon túl a szavak jelentését a szintagmatikai viszonyok is meghatározzák. A spend igét egy mondatban tárgynak kell követnie, ami lehet pénzösszeg (two hundred pounds) vagy időintervallum (last weekend). Ez az együttes előfordulási jelenség a kollokáció. A második fejezet utolsó részében, a konklúzióban, a szerző összegzi, hogy a lexikográfusoknak milyen információkra van szükségük a szótár kialakításához. Ilyenek többek között a szóalak, a morfémikus szerkezet, a szemantikai szerkezet, a jelentés, a grammatika, a használat és az eredet.

A harmadik fejezetet a szerző a szótárnak szenteli. ’Mi a szótár? A szótár egy referenciakönyv a szavakról, könyv a nyelvről, közeli unokatestvére az enciklopédiának. A szótár és az enciklopédia közötti megkülönböztetés leírása nem egyszerű.’ Jackson a továbbiakban egy címszó (toad) elemzésével ismerteti meg a szótár és az enciklopédia közötti különbségeket. Rávilágít arra is, hogy a grammatika és a szótár egymás kiegészítői a nyelv leírásában. A szótár tartalmazza azokat a nyelvtani meghatározásokat, amelyeket a grammatika megfogalmaz. A szótár lehet egy-, két- vagy többnyelvű. Kétnyelvű szótárak általában kétirányúak (angol-német, német-angol). Változó méretük (lapméret, oldalszám, fedőlap) szerint is meg kell őket különböztetni. A célközönség is meghatározó a szótár kialakításban, mert nem elhanyagolható, hogy anyanyelvi felhasználóknak vagy nyelvtanulóknak, az oktatás vagy hivatalok közönségének, esetleg szakmai csoportnak szól az adott kiadvány.

Jackson a szótár felépítését vizsgálva több struktúrát mutat be. A makrostruktúra a szótár három fő része: a szótári segédletek, mint pl. a használati mutató, rövidítések, források (the front matter), a szótári törzsanyag a szócikkekkel (the body) és a különféle függelékek (appendices). A mikrostruktúrát a szócikkek (entry) alkotják, a szóra vonatkozó információkat tartalmazza, mint a helyesírás, kiejtés, inflexiók, szófaj, jelentés, definíció, példák, használat vagy etimológia.

A szótárak szerkesztésekor a lexikográfus nem üres lappal indul, hanem az évszázadok óta fejlesztett létező szótárak ’frissítése’ a cél. Egyetlen szótár sem tartalmazhatja az adott nyelv teljes szókincsét, ezért meghatározott elvek szerint kell eldönteni, hogy mi kerüljön a szótárba. A szerző összehasonlító táblázat formájában mutatja be a két szótárkialakítási szemléletet. Az adatok számos forrásból származhatnak, de korábbi szótárak adják a legjobb szócikklistát és a lexikális információkat. A szótárkiadók által őrzött fájlok a használati kontextusra vonatkozó információkkal jelentik a második forrást. A harmadik pedig a korpusznyelvészet fejlődése a számítógépes technika vívmányaival kiegészítve. Az informatikai eszközök gyors lehetőséget nyújtanak az adott lexémák előfordulási listájának előállítására a kijelölt korpuszban.

Jackson szerint, mivel a szótárkiadás kereskedelmi tevékenység, a kiadók figyelnek a felvevő piac igényeire is. Ezenkívül nem elhanyagolható szempont a szótárak tudományos, nyelvészeti jelentősége sem (szótárkritika). Egyes lexikográfusok a szótár lexikográfiai megfelelésére fókuszálnak, míg mások a felhasználóbarát, értelmezést elősegítő oldalát állítják előtérbe.

A negyedik fejezetben a szerző az angol szótárkészítés történetét mutatja be 597-től egészen napjainkig. Kezdetben a szótárak a latin nyelv mintájára glosszáriumok (szójegyzékek) voltak. A reneszánsz korszakban számos könyvet fordítottak idegen nyelvről angolra, ami kedvezett a szótárírás fejlődésének. A 17. század végéig az angol szótárak nem tartalmaztak köznyelvi szavakat, csak a ’hard words’ kategóriába tartozó irodalmi művek fordításához használt szókincset. Az ötödik fejezet a The New English Dictionary címet kapta, amely leírja, hogy a 19. századig népszerű Samuel Johnsons-féle Dictionary népszerűsége töretlen volt. Később Charles Richardson nevű riválisa kiadta az A New Dictionary of the English Language szótárát 1836-ban. Az 1842-ben létrejött Filológiai Társaság (The Philological Society) kezébe vette a szótárgondozást, és célul tűzte ki, hogy összegyűjtsék a még nem regisztrált szavakat (unregistered words) és önkéntesek segítségével elkezdték a gyűjtőprogramjukat. A hatodik fejezetben, amelynek címe Up to the present, a szerző folytatja történeti áttekintését, amely kiterjed az Atlanti-óceánon túli Amerikára, a gyarmatosítás korszakára és bemutatja a British Englishtől eltérő amerikai angol kialakulását, amely új trendek létrejöttét eredményezte az angol nyelvészetben. Bemutatja az amerikai angol nyelvészet jeles képviselőit, mint például Noah Webstert.

A hetedik fejezet a felhasználók és a használat (Users and uses) témakörével foglalkozik. Az oktatási rendszer fejlődése az szótárhasználat széles körben történő elterjedését eredményezte. Ez a fejezet bemutatja, hogy kik és milyen céllal használják a szótárakat, és a szótárak szerkezete miként segíti vagy akadályozza a felhasználókat az információhoz jutásban.

A nyolcadik fejezet a Jelentések a szótárakban (Meaning in dictionaries) témát mutatja be: a szócikkek összessége nem csupán egy lista, hanem az a cél, hogy az egységek definíciói meghatározásra kerüljenek. A poliszém szavak esetében különböző jelentéseket kell a lexikográfusnak azonosítania, figyelembe véve az etimológia kritériumait, a szótárírás szabályait. Megtudhatjuk, hogy mi a ’splitting’ és ’lumping’ szótár. A ’splitter’ részletesebben sorolja fel a jelentések közötti eltéréseket, míg a ’lumper’ meghagyja a felhasználónak azt a szabadságot, hogy ő maga szűrje le a szövegnek megfelelő jelentésárnyalatot. A szavak jelentéseinek azonosítása után meg kell adni a lexémák definícióját. Ezt követően a lexéma más szavakhoz kapcsolódó szemantikus viszonyait kell feltárni, mint szinoníma, antonímia stb.

A kilencedik fejezet (Beyond definition) bevezetője szerint a szerző a következőkben a szótár egyéb funkcióit vizsgálja meg, hiszen eddig a szótárak fő funkcióját, a szavak jelentésének leírását ismerhette meg az olvasó. Itt olyan fogalmak jelennek meg, mint a helyesírás, kiejtés, inflexió (ragozás), szófaj, használat (dialektus, formális-informális jelentés, beszélő szándékának hatása, szótörténet: korszerű vagy elavult szó, vitatott használat), illetve az egyéb grammatikai információk.

Az etimológiáról a tizedik fejezet szól, mert a szótörténet fontos forráseleme a szótárnak. Már a tizenhetedik századtól kezdve tartalmaznak szóeredetre vonatkozó információkat az angol anyanyelvű olvasók számára készült szótárak. A szavak keletkezésük után tovább alakulnak, módosulnak, a szótár etimológiai része vázolja fel a szó történetét és forrását.

A tizenegyedik fejezet a nyelvtanulók számára készült szótárakat sorakoztatja fel. Jackson bemutatja, hogyan jutott el a nyelvtanuló a kétnyelvűtől az egynyelvű szótárhoz. Az egynyelvű szótárak túlmutatnak a kétnyelvű szótárak adta lehetőségeken, mind a jelentés, mind a szóhasználat vonatkozásában. Ez a fejezet kifejti a nyelvtanulók kódoló és dekódoló igényeinek szükségességét.

A tizenkettedik fejezetben a szerző a szótár alfabetikus sorrendiségének elvetését mutatja be. Ha megnézzük egy szótárban, hogy mi a szótár címszó jelentése, azt a meghatározást kapjuk, hogy ’egy olyan könyv, amelyet a szavak betűrendbe állított listája alkot…’, azaz a ’szótári sorrend’ az ’alfabetikus sorrend’ szinonimája. A szerző az A-Z-ig sorrend számos hátrányát sorolja fel például: 1. courage- courageous közel állnak a szótárban, 2. discourage-encourage távolabb állnak egymástól, vagy 3. a latin eredetű szavak esetén az azonos jelentéstartalommal rendelkező szavak távoli elhelyezkedése figyelhető meg: earhquake-seismic. Az angol nyelvtanulókat tematikus szótárak is segítik a nyelv elsajátításában. Jackson szerint az alfabetikus szótárak logikusak, de nem a mindennapi élet logikája alapján alakították ki őket. Ezt a hiányt pótolják a tematikus szótárak. Miután megismertük a szótárak történetét, tartalmát, előnyeit, hátrányait, a szerző a tizenharmadik fejezetben a szótárszerkesztés módszerét ismerteti meg, amelynek első mozzanata a terv (planning), melynek része a célközönség meghatározása, a méret, a szócikkek száma, a szótár jellege (általános, témaspecifikus), és még további számos meghatározó tényezőt mutat be a szerző. A szótári adatoknak három forrása lehetséges: korábbi szótárak, szövegek, számítógépes korpuszok.

Az utolsó, tizennegyedik fejezet a szótárkritikát fogalmazza meg, amelynek jelentősége a következő kiadások előtti revízió során felmerült hibák kiküszöbölése. Itt előtérbe kell helyezni mind a kereskedelmi, mind a tudományos szempontokat. A szótárkritikát meghatározott kritériumok (oldal szerkesztése, oldal mérete, szócikkek hossza, rövidítések, szókincstartomány, értelmezés, grammatika, használat, példák, etimológia stb.) alapján kell elvégezni.

Összegzésképpen elmondható, hogy Howard Jackson monográfiája az angol lexikográfia olyan átfogó műve, amely nemzetközileg ismert, elfogadott fogalmakat, módszereket mutat be. A könyv felépítése logikus, áttekinthető, nyelvezete könnyed, és szisztematikus utalásokkal világít rá az összefüggésekre. Érveit számos példával támasztja alá, és részletes történeti áttekintést nyújt az olvasónak.

[Lektorálta: Nyomárkay István]