Brichter Edit

[Kivonat] [Abstract in English] [A teljes cikk letölthető formátumban]

Az utóbbi húsz esztendőben az alaptudományok erőteljes differenciálódása következtében, valamint a tudományszakok eredményeinek a gyakorlatban való felhasználása, azaz a tudományos megalapozottság igényének érvényesülése folytán egyre inkább előtérbe került a szakterminológiák, szakszókincsek kutatása. Terminológia címmel szakfolyóirat jelenik meg, a legkülönbözőbb szakterületeken terminológiai tanácskozásokat, konferenciákat szerveznek. Így kelti fel mind több és több kutató figyelmét a terminusok (régiesen: műszók) eredete, jelentése és az egyes szavak vagy kifejezések mögött meghúzódó nyelvi világkép. Magam – érdeklődési köröm folytán – a logisztikai szakszókincset kívánom behatóbban megismerni és megérteni, de tudatosodott bennem, hogy ennek is, mint minden más terminológiának, története, eredete s így magyarázata is van. Ennélfogva első lépésként inkább nyelvészeti szempontból szeretnék foglalkozni ezzel a gazdag irodalommal rendelkező kérdéssel.

Mielőtt konkrét terminológiai kérdések elemzésébe, egyes kifejezések nyelvi világképének vázlatos bemutatásába bocsátkoznánk, szükséges értelmeznünk az alapkifejezést.  A terminus eredeti jelentése ’határ, határvonal’ (Finály 1894). A név eredete a lat. terminus ’der Grenzgott bei den alten Römern’ (’a határok istene a régi rómaiaknál’) szóra megy vissza, ebből alakult a ’határ, határkő’, majd később a ’cél’ jelentés. A szakkifejezésben tehát a határ képzete dominál. A konkrét jelentésből a középkori latinban fejlődött ki az absztrakt jelentés: ’tartalmilag behatárolt fogalom’ (DudEt). Ebben a jelentésben értelmezték nyelvújítás korában nem csak a magyar, hanem több közép-euópai nyelvben is (DudEt, Heyse 1910). Mai értelmezése: ’műszó, szakkifejezés’, tehát tartalmilag behatárolt kutatási terület. A magyarból első ízben 1592-ben adatolható (TESz). Továbbképzése a terminológia ’szakszókincs’ (ÉKSz). A kifejezés szemléleti hátterében tehát a határ képzete húzódik meg, ami azt jelenti, hogy a terminus olyan egyedi jellemző vonásokat vagy tulajdonságokat kifejező megnevezés, amely a megnevezett tárgyat, fogalmat vagy cselekvést úgy értelmezi, hogy elkülöníti és azokat a jellemző jegyeit emeli ki, amelyek más (esetleg hasonló) tárgyaktól, fogalmaktól vagy cselekvésektől elválasztják.

A terminológia az utóbbi évtizedekben fokozatosan önálló tudományos diszciplínává vált. A kutatók véleménye szerint az egyes tudományszakok, gazdasági ágazatok és tevékenységek, a nemzetközi üzleti élet, a katonaság stb. anyanyelvi szókincsének kutatása végezhető tisztán leíró, valamint történeti szempontból is. A történeti elemzés azért elengedhetetlen, mivel egy-egy szónak (és így a szakkifejezéseknek is) az eredete tükrözi egyedül hitelesen azoknak a beszélőknek, íróknak vagy annak a nyelvközösségnek a világképét, amely az illető szót vagy kifejezést határozott kommunikációs céllal megalkotta. Szemléletes példa ennek bemutatására – sok más mellett – újság szavunk, amely ’új dolog, újdonság’ jelentésben először 1372 u./1448 k. fordul először elő (TESz). ’Hírlap, napilap’ jelentése 1763-tól adatolható. A jelentés szemléleti hátterét az a tény alkotta, hogy olyan dolgot neveztek meg, amelyből új hírek, ismeretek birtokába juthatott az olvasó. A feladat tehát az újdonságok közvetítése volt. Ezt az eredeti jelentést fejezi ki az a mára már semmitmondóvá vált érdeklődés, hogy „na, mi újság?” Az ugyancsak a 18. századtól használatos német Zeitung szóban már megjelenik az idő képzete is, alapjában véve azonban a magyarhoz hasonló szemléletet tükröz. A magyarhoz hasonló szemlélet húzódik meg a cseh és szlovák noviny, valamint az orosz нoвocть mögött, noha az oroszban ’újság, napilap’ jelentésben ma газeтa használatos. Hasonló közös, illetve kisebb mértékben egymástól eltérő világképet mutatnak a hírek kifejezései is. A hír szó nyelvünkben ’friss értesítés, értesülés valamiről’ jelentésben 1325/1415 óta fordul elő (TESz). A német Nachricht ’utasítás, amelynek megfelelően kell cselekedni’ (nach + richten); olyan közlést nevez meg, amely utasításokat tartalmaz. A német szó a 17. századtól adatolható (DudEt). Más a helyzet az orosz вecти, valamint a szerb és horvát vesti, vijesti esetében, amelyek töve a ved- ’tud, tudomása van, ismer’, tehát a híreket, újdonságokat megnevező kifejezés szemléleti hátterét a tudás, tudni akarás kívánsága alkotja. Természetesen érdekes lenne ezeken az egyszerű példákon túl a belőlük képzett szavakat, azaz az egész szócsaládot ebből a szempontból megvizsgálni, bennünket azonban most csak a két szakszó: újság és hírek érdekelt.

Maguk a terminusok (vagy ahogyan a régi magyar nyelvben nevezték őket, műszók) három aspektusból is kutathatók. Először a nyelvtisztítás (purizmus), másodszor a nemzetközi információcsere és tudományos kapcsolatok, harmadsorban pedig a szakszók köznyelvi szavakká válása szempontjából.

Az idegen szavak kerülésére, az általuk kifejezett fogalmak, tárgyak, cselekvések stb. anyanyelvi kifejezésére való igény nagyon régi, még az ókorba nyúlik vissza. Korai forrásokról számol be A magyar logisztikai szaknyelv vizsgálata című PhD-értekezésében Nyakas Judit is (Nyakas 2011), de rendelkezünk korábbi adattal is, ugyanis Suetonius római történetíró jegyzi fel Vitae Caesarum (A császárok élete) című munkájában, hogy Tiberius császár, aki bár görögül folyékonyan beszélt, ám ritkán használta a görög nyelvet, egy ízben a szenátusban bocsánatot kért, hogy a görög monopolium szót használta. Egy másik alkalommal egy szenátusi határozatban a görög émblēma szót olvasva azt javasolta, hogy ne használják ezt a görög kifejezést, hanem helyettesítsék latinnal. Ha nem áll rendelkezésre megfelelő latin szó, akkor éljenek inkább körülírással, de az idegen szó használatát kerüljék (Suetonius 1964). A két szó eredetének futólagos szemrevételezése is tanulságos. A ma már közhasználatú monopólium ’előjog, kizárólagossági igény; egyedárúság; kiváltságos, uralkodó helyzet’ a görög mónos ’egyedül’ és pōleīn ’kereskedik, elad’ szavak származéka. Először feltehetően inkább kereskedelmi szakkifejezésként szerepelt, általános jelentését később kapta. A magyarban először 1792-ben bukkan fel (TESz). Lehetséges, hogy annak a viszonylag különleges típusnak a képviselője, amelynél nem általános jelentésű szóból keletkezik terminus, hanem a terminus jelentésköre szélesedik ki, és így a szó közhasználatúvá válik. Másik említett szavunk, az embléma a görög émblēma ’berak, beültet; szimbolikus tartalmú fémmunka’ származéka. Nyelvünkben 1805/1892-ben fordul elő első ízben. Mindkét szó beilleszkedett nemcsak a magyarba, hanem a legtöbb európai nyelvbe is.

A tudomány és a technika nyelve egészen a 20. század első feléig a latin volt. A latin tulajdonképpen holt nyelv volt, de olyan holt nyelv, amelyet mesterségesen tartottak életben elsősorban úgy, hogy mind alapszavait, mind képzőit újabb és újabb szakkifejezések alkotására használták fel. Mindenki ismeri és használja például az effektus ’siker, eredmény’ szót, amely a latin efficio ’megcsinál, megcselekszik, végrehajt’ igéből van képezve. Ebből az általános jelentésből származik a műszaki ’hatásfok, munkateljesítmény, a ’valóságos, tényleges, (kereskedelemben) hasznos’ jelentés is. Folyó évi december 6-án a Hír TV Rájátszás című műsorában szó volt valamely folyamatban levő törvény vagy intézkedés effektusairól, eredményeiről, amikor arra figyeltem fel, hogy a riporternő – kapcsolódva a riporteralany által használt kifejezéshez – effektorokról kezdett érdeklődni. Ilyen szó a latinban nem volt, de a modern képzések között sem találtam rá. Feltehetően a kérdező hirtelen, alkalmi szóalkotása lehetett, teljesen szabályszerű képzéssel alkotott új, (ismereteim szerint) eddig nem létező szót. Mégsem olyan holt nyelv a latin, legalábbis az elmondható róla, hogy elemeiben (töveiben, képzőben) él tovább úgy, hogy túl is lép önmaga (képzelt) határain, és részt követel magának az angol, a német, a szláv, a magyar szakszókincs megalkotásában is.

Európában a 18. század végétől kezdődő nyelvművelési és nyelvújítási törekvések nagyrészt arra irányultak, hogy lehetőség szerint a különböző szakterminológiák minden elemét anyanyelven fejezzék ki. E gondolat és törekvés elkötelezett híveit egyes tudósok már a 19. század elején figyelmeztették, hogy érdemes elgondolkodni rajta, nem fogja-e majd az anyanyelv művelésének kiterjesztése, a megszokott és általánosan használt latin terminusok kiküszöbölése, azaz anyanyelviekkel való helyettesítése a nemzetközi tudományos életbe való bekapcsolódást, a nemzetközi információcserét hátrányosan befolyásolni. Végül olyan kompromisszumos megoldás alakult ki, hogy az oktatásban használjanak anyanyelvi szakszavakat, a tudományban (a felsőfokú oktatásban és a szakmák gyakorlásában) pedig maradjon meg a nemzetközi terminológia. Ezért viselték például a kémia tankönyvek egészen a 20. század ötvenes éveinek elejéig vegytan, a fizikakönyvek a természettan címet. Megmaradt viszont több közép-európai nyelvben a földrajz, amelyet nem szorított ki a geográfia, és lehetne még a példák sorát folytatni. Megkísérelték (idegen mintára) néhány kémiai elem magyar elnevezésének megalkotását és meghonosítását is, például oxigén helyett éleny, bróm helyett (tekintettel kellemetlen szagára) büzeny, ám ezek a próbálkozások nem jártak sikerrel. Napjainkban komoly kutatások folynak a magyar orvosi nyelvről, történetéről, arról, hogyan próbáltak meg a régi szótárírók magyar neveket találni az egyes betegségek és terápiák elnevezésére. Tervben van a katonai terminológia tüzetesebb vizsgálata is.

A latin a modern terminológiában elsősorban angol nyelvi köntösben él tovább. Jól mutatja ezt találomra kiragadott néhány példa a logisztika szókincséből: transportation = csomagolás, transport organization = szállítmányozás, logistic service = logisztikai szolgáltatás, transhipment = átrakás, packing unit organization = egységrakomány-képzés stb. (http://odin.agr.unideb.hu/helfop/). Továbbra is produktív a latin -tio, -icus, -mentum képző, csak az angolhoz igazodott alakban. Az említett példáknak egyébként tökéletes magyar megfelelői vannak: csomagolás, szállítmányozás, átrakás stb.

Tanulságos képet mutatnak egyes latin szóalkotási egységek (képzők) mai európai nyelvekben található megfelelői, például az -(i)a és -arius szuffixummal alkotott terminusok (Schmitt 2010: 164):

A latin szóalkotás elemeit (képzőket, előtagokat) jól reprezentálja a logisztikai szókincs. A magyar (és általában anyanyelvi) szakkifejezések létrehozásának két alapkövetelménye van: a monoszémia (egyértelműség; egy jelentés) és az egyszerűség (szimplifikáció). Kissé konkrétabban fejti ki ezt a követelményt Grétsy László, amikor egyértelműségről, rövidségről és magyarosságról beszél. Nyakas Judit értekezésében szabatosságot, alkalmasságot, szemléletességet és helyességet említ (Nyakas 2011: 37−38).

A szakirodalom részletesen foglalkozik a logisztikai terminológia használatával, a kommunikációs szituációt meghatározó tényezőkkel, a kölcsönös közlési folyamat funkcióival és a szakszókincs használói körével is. A logisztikai nyelv feldolgozásai (vö. Nyakas irodalomjegyzékét is) valóban funkcionálisak, hiszen nyelvtani (szóképzés), szociolingvisztikai és pragmatikai szempontból is vizsgálat alá veszik a szakszókincs egyes típusait és elemeit is, sőt az egyes szakszavak helysírásával is foglalkoznak.

A mindenkori kommunikációs folyamatok (Nyakas 2011: 68) természetesen a színhelytől, a résztvevők szándékától stb. is függenek, illetve ebben a kontextusban vizsgálandók. Műfajaik is különbözőek lehetnek. Használói körük is többrétegű: gyártók, kereskedők, szállítmányozók stb.

Grammatikai szempontból egyetlen példával vélem fontosnak foglalkozni, amely egy idegen szó nemzetközi képzővel való továbbképzésével fejez ki meghatározott cselekvést. A szó: konténerizáció. Az alapszó konténer jelentése eredetileg ’tartály’. Tövében a latin teneo ’összefog, összetart’ ige található. Ma már európai vándorszónak tekinthető, amely nyelvünkben angol hatásra terjedt el. Az alapszóhoz ugyancsak nemzetközi igeképző hozzáadásával ige, majd újabb latin képző adaptált formájával az igével kifejezett cselekvés folyamatát jelentő főnév. Szépen mutatja a latin alapú, de sem a klasszikus, sem a középkori latinban nem létező szó jelentéssel való megtöltését. A másik példa: komissiózás. Logisztikai jelentése: ’a raktározási folyamat modellje; az áruválaszték összeállítása (vö. Nyakas 2011: 108). Itt megint latin szó az alap, mégpedig a mitto ’küld’ ige igekötős alakja: committo, amelynek számos jelentése közül az ’elkezd, elintéz, elrendel’ (Finálynál a 3. jelentés) ragadható ki. A magyar köznyelvben a komissió kb. a 20. század második feléig ’megbízás vminek a vásárlására, elintézésére, ill. ilyen tennivaló’ jelentésben élt (az ÉKSz bizalmas, ritka minősítéssel közli). Azok közé a szakterminusok közé tartozik, amelyeknek speciális jelentését meg kell tanulni.

Valószínűleg érdemes volna a szakszókincsek több elemét történeti-szemantikai szempontból tüzetesen megvizsgálni. Egyrészt rá lehetne mutatni az eredeti és az anyanyelven kifejezett szavak mögötti szemléleti háttérre, gondolkodásmódra, valamint a szóalkotási folyamat egyes általános vagy kevésbé megszokott módjaira is.

Irodalom

DudEt 1963 = Etymologie. Herkunftswörterbuch der deutschen Sprache. Bearbeitet von Günther Drosdowski, Paul Grebe und weiteren Mitarbeitern der Dudenredaktion. Mannheim: Dudenverlag.

ÉKSz 1972 = Magyar értelmező kéziszótár. Szerk. Juhász József, Szőke István, O. Nagy Gábor, Kovalovszky Miklós. Budapest: Akadémiai Kiadó.

Finály 1884 = A latin nyelv szótára. A kútfőktől a legjobb és legújabb szótárirodalomra támaszkodva. Összeállította Dr. Finály Henrik. Budapest: Franklin Társulat.

Hajós László − Pakurár Miklós − Berde Csaba 2007: Szervezés és logisztika. Budapest: Szaktudás Kiadó Ház.

Heyse 1910 = Dr. Johann Christian Aug. Heyses allgemeines verdeutschendes und erklärendes Fremdwörterbuch… Neunzehnte Original-Ausgabe.  Hannover−Leipzig.

Nyakas Judit 2011: A magyar logisztikai szaknyelv vizsgálata. PhD-értekezés. Veszprém.

Schmitt, Christian 2010: Die Bedeutung des Lateins für die sprachliche Europäisierung. Handbuch der Eurolinguistik. Hrsg. Von Uwe Hinrichs. Harrasowitz Verlag. Wiesbaden, 137−170.

Suetonius 1964: Caesarok élete. Tizenkét életrajz. Fordította Kiss Ferencné. Harmadik könyv. Tiberius. Budapest, 14−37. Online: vmek.oszk.hu/03200/03264.html.

TESz = A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára. Akadémiai Kiadó Budapest.

[Lektorálta: Nyomárkay István]