Szófelhő

konferencia fordítás konceptualizáció kognitív nyelvi világkép filológia szakdolgozat nyelvészet metafora imperative language patterns phraseology representation death linguistic worldview infinitive szecesszió grammatika főnévi igenév kettős állítmány stilizáció stíluselemzés dekorativitás decorativity nyelvi példa klasszikus modernség eufemizmus euphemistic phrases alcoholic drink irodalmi vita theory of criticism the betrayal of the intellectuals az írástudók árulása recenzió irodalomtörténet recepciótörténet irodalompolitika hungarian literature modernity classical modernism magyar irodalom modernitás cognitive analysis prevalence inflection frazéma frazeológia antonima antonímia horvát nyelv rikkancs bulvársajtó media kognitív metafora kognitív nyelvészet linguistic image of the world cognitive linguistics nyelvoktatás didaktika pszicholingvisztika tartalomelemzés croatian language antonymy irodalmi társaságok modern magyar irodalom ady endre vörösmarty díj literary organizations modern hungarian literature vörösmarty prize irodalomtudomány újraszerkesztés újrafordítás polish language metaphor szaknyelv fordítástudomány retranslation phraseme facebook proto slavic perspective ekvivalencia hatalom ideológia deontikus modalitás sajtótörténet history of press nyelvtörténet dialektológia nyelvi kép világ_nyelvi_képe szemantika nyelvi_kép conceptualization ideology magyar_nyelv nyelvhasználat faktitív ige hungarian language equivalence focalization irony családregény nézőpont fokalizáció gyermekelbeszélő irónia vonzatkutatás szövegnyelvészet nyelvjárás szerb translation tudománytörténet critical_discourse_analysis factitive verb causativity tanulmánykötet optimalizáció zenitism szabadverselés szabadstrófa horvát expresszionizmus zenitizmus önéletrajz performativitás autobiography identity performativity criseology szláv lexika orosz nyelv ősszláv historical linguistics slavic vocabulary avantgárd expresszionizmus horvát filológia nyelvhelyesség funkcióige eszmetörténet narratológia diskurzuselemzés narratology discourse analysis modern_filológiai_társaság krízeológia önéletírás életrajz asszociáció analógia szimmetria nyelvi intuíció nyelvi formalizáció russian language

Hadrovics László funkcionális magyar mondattana - A szófajok jelentésviszonyai
Tartalomjegyzék
Hadrovics László funkcionális magyar mondattana
funkcionális magyar mondattan alapjai
A szófajok jelentésviszonyai
Beszédhelyzet
Minden oldal

Hadrovics László a funkcionális vizsgálat középpontjába a szófajok jelentésviszonyait helyezi, és ily módon igyekszik feltárni a közlés szemantikája és grammatikai alakja között fennálló összefüggések igen bonyolult hálózatát. Az volt a célja, hogy a nyelvet az értelmes közlés eszközeként funkcionálása közben ragadja meg, felderítse a tényleges nyelvhasználatot, és levonja az általános érvényű következtetéseket. Véleménye szerint a nyelvi közlés tükrözi a tárgyi és a pszichikai valóság összefüggéseit, de tükrözi a köztük meglévő lényeges különbségeket is. Ez tulajdonképpen két külön világ, amely két külön vizsgálati módot igényel: a konkrét és az absztrakt megközelítést. Például a birtokviszony funkcióinak feltárásában egymás mellett szükséges alkalmazni a tárgyi és pszichikai valóságból, a logikából és végül pusztán a grammatikai kapcsolatokból következő nézőpontot. Hadrovics László azt vallja, hogy minden nyelvi jelenség vizsgálatában annyi szempontot kell figyelembe venni, amennyi az adott jelenség értelmezéséhez szükségesnek látszik. Ahogy hangsúlyozza, egyetlen vezérelve az volt, hogy bemutassa a mondattani struktúrák funkcionálását, működését. A nyelvet dinamikus képződménynek tartja, és elutasítja a statikus felfogását, mivel az ilyen szemlélet, ahogy írja „… a nyelvet elszegényíti, és szinte lényegét veszi ki belőle. Egy gépnek addig van értelme, amíg megy, részeinek csak az ad létjogosultságot, hogy a mozgásban részt vesznek. A hasonlat annyiban sántít, hogy a gépnek lehetnek álló elemei, a nyelvben ilyenek nincsenek”. Ezért javasolja azt, hogy a mondatszerkezetek elemzésénél a hagyományostól eltérő, más módszert kell alkalmazni.

Az új, azaz a funkcionális módszer értelmében a szerző az egyszerű, valamint az összetett mondat tagjainak egymáshoz való relációját nem a mondatrészek összefüggései, hanem a szófajok szemantikai jellemzői alapján vizsgálja. Így az egyszerű mondat esetében a szintagma jelentése és funkciói, a mellérendelő összetett mondatoknál viszont a belső jelentésviszonyok kerülnek előtérbe. Az alárendelő mondatok elemzésénél Hadrovics nem azt tekinti fontosnak, hogy a mellékmondat a főmondatnak milyen mondatrészét helyettesíti, hanem azt, hogy a mellékmondat a főmondatnak melyik eleméhez, illetve kifejezéséhez rendeli hozzá a jelentést. Véleménye szerint „A mondatrészek összefüggéseit nem a formális logika konstrukcióival kell összemérnünk, hanem ki kell elemeznünk az összefüggések jelentéstani alapjait, más szóval a mondat belső összefüggéseit a mondatrészek szófaji természetéből és ezen belül speciális jelentésárnyalataiból kell levezetnünk”. Ezt a következő példával illusztrálja: „Ha pl. a melléknévi jelzőt vizsgáljuk, igaz, hogy az alany kaphat melléknévi jelzőt: az erős bor megárt, de a bor szó itt nem azért kapja a jelzőt, mert alany, hanem azért, mert főnév. S ez a viszony nem változik akkor sem, ha ez a főnév mint tárgy vagy mint határozó szerepel: erős bort nem iszom; erős bortól szédülök stb. Ebből világos az, hogy egy szó nem azért kaphat melléknévi jelzőt, mert ilyen vagy olyan mondatrész, hanem mert olyan szófajba tartozik, amely a valóság ábrázolásában külön minősítést is kaphat. Röviden tehát, a mondat bővíthetőségét nem a szavak mondatrészi szerepe, hanem a szófaji kategória, tehát lényegében a szó jelentése határozza meg”.

Hasonló a helyzet a névelő esetében is, amelyet csak akkor tudunk értelmezni, ha a főnévhez rendeljük. A megfelelő viszonyokat itt is a jelentés határozza meg. Vegyünk még egy példát a szóban forgó könyvből: „… az ilyen mondatokban, mint ez a fiú nagyon okos, ill. ez a nagyon okos fiú igen gyengén vizsgázott a közös nagyon okos elem először állítmány, másodszor jelző. Az okos tehát nem azért kaphat határozót, mert állítmány vagy jelző, hanem azért, mert szófajának természete ezt megengedi. […] De nincs ez másképpen az igénél sem. Az ilyen mondatban: ez a fiú nagyon tanul a tanul nem azért kaphat határozót, mert állítmány, hanem mert ige, mert az ige szófaji természete, azaz jelentése lehetővé teszi, hogy a cselekvés intenzitását egy határozóval kifejezzük”.

Hadrovics László fontosnak tartja az általános és az írói nyelvhasználat közötti különbségtételt. Először mindenütt az ún. alaphelyzetet igyekszik tisztázni, és csak azután foglalkozik az ebből adódó eltérésekkel.