Robin Edina

[Kivonat] [Abstract in English] [A teljes cikk letölthető formátumban]

1. Bevezetés

A leíró fordítástudomány születésével a fordított szövegek tulajdonságainak vizsgálata, leíró és nem előíró szemléletű elemzése került a kutatások középpontjába. A fordítás eredményeképpen született szövegek között újrafordítások tanulmányozásával is régóta foglalkozik a fordítástudományi szakirodalom. Újrafordítás alatt általában olyan írásmű fordítását értjük, amelyet valamikor korábban egyszer már lefordítottak ugyanarra a nyelvre (Gürçağlar 2009). Az újrafordítással kapcsolatos kutatások hagyományosan a szent szövegekre, illetve kanonizált szépirodalmi művekre összpontosulnak, hiszen ezeket az írásműveket fordítják újra a leggyakrabban. Ilyen szövegeknél az újrafordítást nem haszontalan ismétlésnek tekintik a kutatók – mint tudományos és technikai szakszövegek esetében (Koskinen–Paloposki 2003) –, hanem pozitív jelenségnek tartják, amely hozzájárul az irodalmi kánon sokszínűségéhez (Brownlie 2006), és lehetővé teszi az eredeti mű több szempontú, illetve több rétegű értelmezését (Venuti 2004).

Az újrafordítások mellett azonban gyakran találkozunk újraszerkesztett szövegekkel is. Újraszerkesztés nem csupán a szépirodalomban fordul elő, hanem szórakoztató írásművek, illetve szent szövegek esetében is, gondoljunk csak az új protestáns Biblia javított változatára (1975; 1990) vagy Károli Gáspár fordításának 1908-as, valamint 2003-as új kiadására. Ilyenkor a korábban nyomtatásban megjelent szöveg mintegy „nyersfordításként”, javítatlan fordítói kéziratként szolgál, amelyet a szerkesztő – a lektorálás műveletei szerint – ismét egybevet a forrásszöveggel, és olyan módosításokat végez, hogy azok eredményeképpen tartalmilag pontos, nyelvileg helyes, az eredetivel egyenértékű fordítás jöjjön létre.

Mindezidáig azonban az újraszerkesztés – és általában a lektorálás – sajátosságaival, okaival nem sokat foglalkoztak a kutatók, sem a nemzetközi, sem a magyar szakirodalomban. Ennek a tanulmánynak a célja tehát, hogy az újrafordításról és a lektorálásról szóló elméleti kérdések rövid összefoglalásával, valamint C. S. Lewis klasszikus gyermekregénye, a The Lion, the Witch and the Wardrobe (1950) két magyar kiadásának (1988; 2006) összevetésével feltárjuk az újraszerkesztés okait és jellemzőit, megvizsgáljuk a szerkesztő műveleteit és az újraszerkesztés közben érintett nyelvi paramétereket – vagyis megvizsgáljuk, mitől javul a szöveg minősége az újraszerkesztés során, újrafordítás nélkül.

2. Újrafordítás és újraszerkesztés

2.1. Az újrafordítási hipotézis

Az újrafordítás jelenségéről a Palimpsestes című folyóirat 1990-ben különszámot jelentetett meg. Ebben a számban szerepelt Antoine Berman nevezetes cikke, amelyben kifejti nézetét – kifejezetten irodalmi szövegek újrafordításával kapcsolatban –, miszerint a fordítás önmagában véve „befejezetlen” tevékenység, és csak többszörös újrafordítás során válhat a fordított szöveg befejezett művé (Berman 1990: 1, idézi Gürçağlar 2009: 233). A francia fordításkutató szerint az újrafordítások során a fordítás minősége javul, miközben a fordított szöveg egyre közelebb kerül a forrásnyelvi eredetihez, a célnyelvi normák, a honosító fordítás helyett az eredeti szöveg sajátosságai kerülnek ismét előtérbe (Berman 1990: 3). Ezt a nézetét Berman tehát elsősorban az egymás után következő és egymással kapcsolatban álló újrafordításokra vonatkoztatja, és az is egyértelmű, hogy hipotézise nem számol az újrafordítások kontextusával, egyértelműen a forrásszövegtől, a fordítások hiányosságaitól és a forrásnyelvi szöveg visszaadásának precizitásától eredezteti az újrafordítás jellemzőit.

A későbbi kutatások azonban nagyrészt cáfolták Berman hipotézisét (Brownlie 2006). Újrafordítások egymástól függetlenül is születnek, és gyakorta előfordul az is, hogy két fordítást nem sok idő választ el egymástól, illetve ugyanazon időben jelennek meg (lásd 2.2.). Az sem ritkaság, hogy egy-egy újrafordítás minősége nemhogy javuló tendenciát nem mutat, hanem még egyenértékűnek sem tekinthető a szöveg korábbi fordításával. Andrew Chesterman (2010) fordítási univerzálékról szóló összefoglaló cikkében a Berman (1990) nyomán ismertté vált „újrafordítási hipotézist” a fordításra jellemző általános jellegzetességek közé sorolja, mégpedig azok közé, amelyek a forrásnyelvhez viszonyítva mutatkoznak meg. Chesterman ugyanakkor megjegyzi, hogy a hipotézis nem tekinthető valódi univerzálénak, hiszen csak bizonyos feltételek mellett érvényesül (2010: 42). Ezen feltételeket az újrafordításokat körülvevő kontextusban kereshetjük, amelyek meghatározzák azok okait is.

2.2. Az újrafordítás okai

Az újrafordítás szükségességének általános okait nem lehet egyszerűen meghatározni, annyi azonban megállapítható, hogy az okok sokkal inkább fakadnak az újrafordítások célnyelvi kontextusából, mintsem a forrásnyelvi szöveg sajátosságaiból (Gürçağlar 2009: 234). Leggyakoribb ok az újrafordításra a korábbi fordított szöveg valamilyen gyengesége, amely fakadhat abból, hogy az első fordítás minősége kívánnivalót hagy maga után, nyelvezete tökéletlen, illetve a fordított szöveg nem tekinthető egyenértékűnek az eredeti forrásnyelvi művel (Venuti 2004: 26). Az, hogy az újrafordítás ilyenkor a forrásnyelvi szöveghez kerül-e közelebb, nagyrészt attól függ, milyen hiányosságok fordultak elő az előző kiadásban.

A korábbi fordítás elégtelensége azonban eredhet azokból a változásokból is, amelyek az első fordítás és az újrafordítás között bekövetkeztek. Az újrafordítás kontextusát befolyásoló változások között említhetjük a nyelvi és fordítási normák módosulásait, amelyek jól nyomon követhetők az egyes fordításokban (Brownlie 2006, Kujamäki 2001). Az eredeti szöveg újrafordítását társadalmi, ideológiai és politikai tényezők változásai is szükségessé tehetik, amelyek a korábbihoz képest a mű új interpretációját kívánják meg. Akadnak olyan művek is, amelyek első fordítása a célnyelvi irodalmi kánonban marginális pozíciót foglalnak el, és a kiadók egy új fordítás elkészítésével kívánják elérni a fordított szöveg kanonizációját a célnyelvi kultúrában (Venuti 2004: 27). Ezek az okok olyan fordítást eredményeznek, amely a célnyelvhez igazodik, és amelyet a célnyelvi befogadók, a célnyelvi kontextus határoz meg.

Venuti (2004) felhívja a figyelmet arra, hogy az újrafordításokat egyfajta versengés jellemzi. Az újrafordítások bizonyítani igyekeznek saját létjogosultságukat a korábbi fordításokkal szemben, és ennek érdekében a fordítók tudatosan törekszenek a különbségek kihangsúlyozására: sajátos, meghatározott stratégiákat követnek, amelyek jól tetten érhetők a szövegekben kimutatható műveletekben (Venuti 2004: 25). Az újrafordítások célja – ebben a tekintetben Berman (1990) újrafordítási hipotézisével megegyezően –, hogy a korábbi fordításnál megfelelőbb, pontosabb, teljesebb, és a mindenkori célnyelvi kontextusba illeszkedő szöveg szülessen (Kujamaki 2001).

A fentieknél sokkal egyszerűbb és prózaibb okok is vezérelhetik a kiadókat az újrafordítás elkészítésére. Előfordul, hogy a már létező fordítás „gyengesége” a megfizethetőségében rejlik. Gyakori helyzet, hogy a kiadó azért kényszerül egy újrafordítás elkészítésére, mert nincs módjában megvásárolni a korábbi kiadás – többnyire „nagy” fordítás (Berman 1990: 2) – szerzői jogait. Mivel a kiadókat elsősorban költségtakarékosság vezérli, inkább választják egy megfizethetőbb fordító szolgálatait a korábbi „hírneves” fordítás szerzői jogainak megvásárlása helyett. Az újrafordító – és a kiadó – ilyenkor még a fenti okoknál tárgyalt fordítási stratégiáknál is nagyobb hangsúlyt helyez arra, hogy az új fordítás létjogosultságát bizonyítsa, hiszen az újrafordítást nem minőségi kifogások, hanem költségtakarékossági indokok motiválják. Ezek azonban azok az esetek, amelyekben gyakorta születik a korábbinál gyengébb minőségű fordítás.

Előfordul az is, hogy a fordítónak nincs tudomása a forrásszöveg egy már létező, korábbi fordításáról, sőt egyszerre több fordítása is születhet egy-egy műnek. Ezek a szövegek azonban egymástól függetlenül jelennek meg, nem állnak kapcsolatban egymással, így tulajdonképpen az is felmerül, valóban „újrafordításról” van-e szó az esetükben. Venuti ugyanis kifejti, hogy az újrafordítások mindig meghatározott céllal születnek, és előre meghatározott hatást kívánnak elérni: a szövegekben tetten érhető a fordító szándékolt különbözőségre való törekvése, amely összetett, különleges intertextualitást eredményez (Venuti 2004: 25). Az egymástól függetlenül születő fordítások nem törekszenek arra, hogy különbözőségüknek hangsúlyt adjanak, és bár a nyelvi és fordítói normák változásainak tanulmányozására alkalmasak lehetnek, az újrafordítás komplex jelenségének kutatására nem tekinthetők alkalmasnak (pszeudo-újrafordítások).

2.3. Az újraszerkesztés és az újrafordítási hipotézis

Az újraszerkesztés a már korábban kiadott fordítás újbóli lektorálását jelenti. A kiadó ebben az esetben megvásárolja a korábbi – megfizethető – fordítás szerzői jogait, és ismételt átdolgozásnak, szerkesztésnek veti alá a szöveget. Az újraszerkesztés oka tehát nyilvánvalóan az előző kiadás valamilyen elégtelenségében rejlik, amely szükségessé teszi a fordított szöveg ismételt átdolgozását, a teljes újrafordítás azonban nem indokolt. Az újraszerkesztett változat magától értetődően kapcsolatban áll a korábbi kiadással, és időben is utána következik. Ebben az értelemben az újraszerkesztés jelensége közel áll Berman (1990) újrafordításról alkotott elképzeléséhez: a fordítás befejezetlen szövegnek tekinthető, amely tökéletesítésre szorul.

Az már azonban korántsem bizonyos, hogy az újraszerkesztés során a szöveg a forrásnyelvi változathoz kerül közelebb, a forrásszöveg sajátosságait hangsúlyozva, ahogyan azt Berman az újrafordításokkal kapcsolatban megállapítja (1990: 3). A korábbi fordítás elégtelenségét – mint az újrafordítás okainál említettük – itt is az új kiadás célnyelvi kontextusa határozza meg. Az, hogy a szerkesztő munkája során a forrásszöveghez vagy a célnyelvi – nyelvi, fordítói, kiadói, ideológiai, politikai, társadalmi – normákhoz közelíti-e a lektorálandó szöveget, elsősorban attól függ, milyen minőségi kifogások merültek fel a fordítással kapcsolatban, amelyek az újraszerkesztést szükségessé teszik. Az okok között említhetjük mindazokat, amelyeket a valódi újrafordítások kapcsán fentebb (lásd 2.2.) felsoroltunk.

Az újrafordításokkal kapcsolatban tárgyalt versengés vagy „versenyszellem” – a különböző fordítások tudatos különbözősége a korábbi szövegekhez képest – az újraszerkesztések esetében még inkább kidomborodik. Az újraszerkesztés egyértelműen, sőt, kimondottan javító célzattal történik, a korábbi szöveg hiányosságai miatt. A szerkesztő stratégiáiban ezért a két szöveg közötti minőségi különbségre való törekvés még inkább tetten érhető, hiszen igazolni kívánja munkájának létjogosultságát. Horváth (2011) a lektori kompetenciával kapcsolatos kutatásai eredményeképpen megállapítja, hogy a lektorálás a szükségesnél több változtatással jár. Míg az első lektorálás rutineljárásnak tekinthető a kiadói protokollban, amely a kiváló és gyengébb fordítások esetében egyaránt végrehajtandó, addig az újraszerkesztés hangsúlyozottan javító céllal történik, így a fenti „versenyszellem” megnyilvánul nemcsak a hibák javításában, hanem a jobbító célú – talán szükségtelen – módosítások terén is, miközben a szerkesztő a lektorálás jellemzőinek megfelelően (Horváth 2011) inkább a célnyelvhez közelíti a fordítást.

2.4. A lektorálás (szerkesztés) paraméterei és műveletei

Az újraszerkesztés valójában a fordított szöveg újbóli lektorálását jelenti: a szerkesztő összeveti a fordítást az eredetivel, és javító, illetve jobbító célú módosításokat hajt végre a szövegen. A lektorálás tehát változtatásokkal jár, és javítási műveletsorként is értelmezhető, a műveletek négy kategóriájával: beszúrás, törlés, csere, átrendezés (Horváth 2011: 106–108). Horváth korpuszvizsgálatának eredményei alapján továbbá megállapítja, hogy a műveletek végrehajtásán kívül a lektori kompetenciának része a hat lektorálási paraméter azonosítása is. Ezek a nyelvi paraméterek az ekvivalencia, a helyesírás, a stílus, a szerkesztés, a szórend és a terminológia (2011: 154). Megállapítható, hogy a hat lektorálási paraméter közül csupán egy, az ekvivalencia paramétere összpontosít a forrásnyelvre, a többi a célnyelvhez kapcsolódik. Horváth a fordítók és lektorok tevékenységének különbségei közt említi azt is, hogy míg a fordító a forrásnyelvi szövegből indul ki, a lektor kiindulópontja a célnyelvi szöveg, amelyet globális, a szöveg egészére irányuló stratégiával közelít meg, miközben igen gyakran saját szemléletének, illetve nyelvhasználatának igyekszik érvényt szerezni (2011: 35). Mindez megerősíti azt a feltételezést – korpuszvizsgálati eredményekkel alátámasztva –, hogy a lektorálás inkább a célnyelvhez, és nem a forrásnyelvhez közelíti a fordítást, miközben a szükségesnél több változtatással jár (Horváth 2011).

Mivel az újraszerkesztést valójában ismételt lektorálásnak tekinthetjük, ugyanazon műveletekkel és nyelvi paraméterek figyelembevételével jár, mint a lektorálás, aminek eredményeképpen az újraszerkesztés „természeténél fogva” – Berman hipotézisével szemben – a célnyelvhez közelíti az új, átdolgozott szöveget. Ez alól egyetlen kivétel lehet, ha a nyelvi paraméterek közül a fordítás minősége miatt az ekvivalencia kerül túlsúlyba a szerkesztésben. Ebben az esetben azonban már nem is szerkesztés, hanem valójában újrafordítás történne.

3. Az esettanulmány bemutatása

A tanulmány alapjául szolgáló mű C. S. Lewis (1898–1963) angol író The Chronicles of Narnia című gyermekeknek szóló világhírű regénysorozatának második része: The Lion, the Witch and the Wardrobe (1950). Az esettanulmány a második kötet két magyar kiadását – Az oroszlán, a boszorkány és a különös ruhásszekrény (1988), illetve Az oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrény (2006) – veti egybe, és kísérletet tesz arra, hogy az elemzések alapján összefoglalja, milyen műveleteket végzett a lektor, mire helyezett hangsúlyt, és mitől javult a fordított szöveg minősége az újraszerkesztés során.

3.1. Az új kiadás körülményei

A mű első hivatalos – szerzői jogok által védett – magyar nyelvű kiadása a katolikus Szent István Társulat gondozásában jelent meg Az oroszlán, a boszorkány és a különös ruhásszekrény (1988) címen. A szöveget K. Nagy Erzsébet fordította magyarra, a könyvet Kohl Attila rajzai illusztrálják. Nem lehet véletlen, hogy a könyv első magyarországi kiadását éppen egy egyházi kiadó jelentette meg, hiszen a szerző, C. S. Lewis elsősorban egyházi műveiről ismert, és világhírű könyvsorozata is keresztény szellemiségű, allegorikus mese. A kiadás még a rendszerváltás előtt látott napvilágot, így szinte kizárólag keresztény körökben terjedt, a szélesebb olvasóközönség előtt azonban nagyrészt ismeretlen maradt.

2005-ben az M&C Könyvkiadó Kft. megvásárolta C. S. Lewis teljes könyvsorozatának kiadási jogát, Pauline Baynes eredeti illusztrációival együtt. A kiadót nem a történet keresztény szellemisége motiválta a jogok megvásárlására, inkább a mű szépirodalmi értéke, nemzetközi hírneve, és nem utolsósorban a közelgő filmadaptáció megjelenése a Disney Studio és a Walden Media égisze alatt. A kiadót a jogok megszerzése után először a bizonytalanság jellemezte a sorozat új kiadásának részleteivel kapcsolatban. Saját pénzügyi érdekei, a minél nagyobb forgalom reménye, a piaci követelmények, valamint a C. S. Lewis Társaság és a Disney szigorú ellenőrzése miatt olyan kiadványt kívánt megjelentetni, amely felér az eredeti mű hírnevéhez, és minél több olvasó vesz majd a kezébe. Az addig a magyar irodalmi kánon perifériáján elhelyezkedő művet a kiadó a középpontba akarta juttatni. A korábbi kiadás ennek a célnak sem külső megjelenésében nem felelt meg, sem a szöveg minőségét tekintve. A történet keresztény szemlélete nem játszott szerepet.

A kiadó végül két próbafordítás készíttetése után köztes megoldás mellett határozott. Nem kívánván teljes mértékben szakítani a korábbi kiadással, megvásárolta a fordítás szerzői jogait K. Nagy Erzsébettől azzal a kikötéssel, hogy beleegyezik a szöveg újraszerkesztésébe. A forrásnyelvi szöveg és a fordítás egybevetését az ekvivalencia szempontjából a kiadó egyik belső munkatársa, Liszkay Szilvia végezte. A könyv szerkesztésével ezután Háy János díjnyertes kortárs írót bízták meg, aki saját műveiről és szerkesztéseiről is jól ismert szereplője a magyar irodalmi életnek. Mindezek alapján tehát megállapíthatjuk, hogy a kiadó a korábbi fordítás hagyományának, a folytonosság megőrzése miatt döntött az újrafordítás ellen, az újraszerkesztésre pedig a korábbi kiadás nyelvi igénytelensége motiválta, és az a cél, hogy egy addig ismeretlen művet a célnyelvi kultúra középpontjába helyezzen. Érdemes megjegyeznünk, hogy a kiadó a mű új kiadásával elérte célját. A könyvekből a korábbi kiadás és a magyarországi könyvkiadási átlag (3000 db/kötet) többszöröse fogyott el. Ehhez minden kétséget kizáróan hozzájárult a Disney filmfeldolgozás rendkívüli hazai sikere is.

3.2. Célok és hipotézisek

A tanulmány célja az volt, hogy az újrafordításról és általában a lektorálásról szóló ­elméleti kérdések rövid összefoglalásával, valamint egy regény eredeti és újraszerkesztett fordításának összevetésével feltárjuk az újraszerkesztés okait, megvizsgáljuk a szerkesztő műveleteit és az újraszerkesztés közben érintett nyelvi paramétereket – vagyis megvizsgáljuk, mitől javul egy fordított szöveg minősége az újraszerkesztés során, újrafordítás nélkül. A fentiekben ismertetett újrafordítással és lektorálással kapcsolatos elméletek, illetve az új kiadás körülményei alapján feltételeztük, hogy a mű újraszerkesztése során a fordítás a célnyelvi normákhoz, a célnyelvi kontextushoz került közelebb. Az újraszerkesztett szöveg abban az értelemben közelít a forrásnyelvi szöveghez, hogy a fordítás nyelvi minőségének javításával igyekszik felérni az eredeti mű presztízséhez, kimozdítva a magyar változatot az irodalmi kánon perifériájáról.

Feltételeztük továbbá, hogy a szerkesztő a műveletek (beszúrás, törlés, csere, átrendezés) végzése közben elsősorban a stílusra, szórendre, valamint a Horváth (2011) tipológiájából hiányzó – és tulajdonképpen a szórendet is felölelő – nyelvhelyességre helyezte a hangsúlyt, amely magában foglalja a nyelvtani szabályokat és a nyelvhasználat normáit is. Nem szakszövegről lévén szó, a terminológia paramétere valószínűleg nem játszott nagy szerepet a szerkesztésben, ahogyan a helyesírás sem, mivel egy már korábban korrektúrázott szövegen dolgozott a szerkesztő. Végül feltételezéseink szerint a hibák javításán kívül a szerkesztő olyan műveleteket is végzett, amelyek szükségtelennek minősülhetnek ugyan, de jobbító szándékkal kerültek a szövegbe, és az a „versenyszellem” nyilvánul meg bennük, amelynek célja, hogy jobb minőségű, a célnyelvi normáknak megfelelő, az irodalmi kánonba illő szöveg szülessen.

3.3. A vizsgálat menete

A vizsgálat során először a két kiadás külső megjelenését (grafika, borító, tördelés), illetve a jól látható jellemzőket (cím, tartalom) vetettük egybe. A kutatást ezután statisztikai vizsgálatokkal folytattuk, mivel a szövegek digitális formátumban is a rendelkezésünkre álltak. Gépi elemzéssel összevetettük a szövegek terjedelmét, összeszámoltuk a második magyar kiadásban fellelhető műveleteket, majd megvizsgáltuk a szövegek szövegszó/szótípus (type/token) arányát, valamint a két magyar szövegre jellemző közös és egyedi elemeket. Végül kontrasztív szövegelemzést végeztünk, és egybevetettük a két magyar szöveg első, utolsó és tizedik fejezetét a műveletek azonosítására.

4. A kutatás eredményei

A kutatás eredményeit a vizsgálat három fázisa szerint ismertetjük. Először azokról a benyomásokról és következtetésekről számolunk be, amelyeket a könyv külseje, címe és tartalomjegyzéke alapján vonhatunk le. Ezután a statisztikai vizsgálatok adatait ismertetjük, majd rátérünk a kontrasztív szövegelemzés eredményeinek, a műveletek típusainak bemutatására, amelyeket a szövegekből vett példákkal szemléltetünk.

4.1. Első benyomások

A kutatás első lépésében a két kiadás külső megjelenését, a borítót, a belső grafikai elemeket, illetve a jól látható jellemzőket, a címet és a tartalomjegyzéket vizsgáltuk. Mint a fentiekben említettük, a kiadó C. S. Lewis művének kiadási jogaival együtt a magyar illusztrátor, Kohl Attila rajzai helyett az eredeti illusztrációk reprodukciós jogait is megvásárolta az új magyar változathoz (2006). A borító a mű 2001-es angol nyelvű kiadásának tervei alapján készült. Mivel az újraszerkesztett változatban a tördelés is ezen kötet mintáját követi, megállapíthatjuk, hogy a könyv új, 2006-ban megjelent magyar kiadása – különösen az 1988-­as változathoz képest – megjelenésében az eredeti forrásnyelvi mű legfrissebb kiadásának jellemzőihez igazodik. Ugyanezt mondhatjuk el a könyv címéről is. Míg az 1988-as kiadás Az oroszlán, a boszorkány és a különös ruhásszekrény címet viseli, addig az újraszerkesztett változat már kihagyja a fordító által betoldott „különös” szót, és ezzel az eredeti cím pontos fordítását adja vissza: Az oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrény. Az új magyar változat tehát ebben is a forrásnyelvi mű jellemzőihez igazodik.

A fejezetek címével azonban már más helyzetet tapasztalunk. A tizenhét fejezetcím közül nyolcat módosított a szerkesztő, ám ezek a változtatások nyilvánvalóan nem azt a célt szolgálták, hogy az új címek a forrásnyelvi változathoz kerüljenek közelebb. Valódi javítás kizárólag a nyolcadik fejezet címének esetében történt, ezt azonban nem tekinthetjük a forrásnyelvi szöveghez való ragaszkodásnak, hiszen nyilvánvaló félrefordítás történt, amely a célnyelvi szövegben is logikátlanságnak tűnt (ebéd helyett vacsora). Ezen kívül a szerkesztő három esetben is olyan módosítást hajtott végre, amely az egyébként forrásszöveghez hű fordításon változtatott. Erre példa az alábbiakban a hetedik fejezet címe:

(1) A day with the beavers (2001)
(1a) Egy nap a hódokkal (1988)
(1b) Egy nehéznap a hódokkal (2006)

A fenti példában a cím olyan információ betoldását tartalmazza, amelyet a szerkesztő a történet kontextusából emelt ki, és a célnyelvi olvasó tájékozottságát, ismereteit gazdagítja a mű eseményeivel kapcsolatban. Olyan eset is előfordul, hogy egyszerű betoldás helyett a szerkesztő teljes mértékben szakít a forrásnyelvi változattal, és egészen új címet ad, mint a tizenkettedik fejezetnél:

(2) Peter's first battle (2001)
(2a) Péter első ütközete (1988)
(2b) Találkozás Aslannal és a vérfarkasokkal (2006)

A szerkesztő választása érthetetlennek tűnik, hiszen a fordító megoldása nem hibás, a fejezet mondanivalóját, lényegét tükrözi. Az újraszerkesztett változat azonban – bár célja nyilván az olvasó szolgálata – a cím változtatásával elveszi a hangsúlyt az ütközetről, és ezzel tulajdonképpen csorbát ejt Lewis történetének eredeti üzenetén. Mint az új kiadás körülményeinek bemutatásánál említettük, a kiadó nem kívánta hangsúlyozni a könyvsorozat keresztény szellemiségét, egyedüli célja a mű népszerűsítése volt. A célnyelvi normák hangsúlyozása mellett így az újraszerkesztésben nem kapott érvényt – nagyobbat a korábbinál semmiképpen – a forrásnyelvi mű mondanivalója, üzenete. Az „újrafordítási hipotézis” azon feltételezése tehát, hogy az újabb kiadással a célnyelvi szöveg az eredeti tökéletesebb interpretációját nyújtja, ebben az esettanulmányban nem igazolódik.

4.2. Statisztikai elemzés

A statisztikai elemzés első lépéseként összehasonlítottuk a három kiadás – az eredeti, az 1988-as és a 2006-os szöveg – terjedelmének adatait: a szavak és a karakterek számát. Célunk az volt, hogy megvizsgáljuk, árulkodik-e a szövegek terjedelme az újraszerkesztés során végzett műveletek számáról, illetve történt-e nagyobb mértékű betoldás a korábbi magyar kiadáshoz képest a szövegbe, hiányos fordítás miatt. Az elemzés eredményeit az 1. táblázat mutatja. A két magyar szövegre vonatkozó adatokat a kiadás évszámával jelöltük.

1. táblázat: A vizsgált szövegek terjedelmének adatai

A táblázat adataiból kitűnik, hogy a két magyar kiadás terjedelme csak igen kevés eltérést mutat, míg az angol nyelvű eredeti szöveg szavainak száma jóval magasabb a magyar változatokénál. Utóbbi jelenség magyarázata valószínűleg nem a magyar fordítás során történt nagyszámú lexikai kihagyásban keresendő, hanem az angol nyelvben fellelhető funkciószavak gyakoriságában. Erről tanúskodnak a karakterszámok adatai, amelyekben már kisebb, ráadásul fordított eltérés tapasztalható. Abból azonban, hogy a két magyar szöveg számadatai alig (6%) mutatnak különbséget, arra következtethetnénk, hogy nem történt nagymértékű változás az újraszerkesztés során (bár 1500 szó betoldása a szövegbe önmagában is nagy változásnak tűnhet). Erről úgy bizonyosodhatunk meg, ha megvizsgáljuk a szerkesztő műveleteinek számát.

A két magyar szöveg gépi összevetésével megkapjuk az újraszerkesztés során végrehajtott műveletek összesített számadatait. A program csak a törlések és a beszúrások összesítését teszi lehetővé, nem különíti el ezekből a szórendben történt változásokat, illetve a cseréket – ezeket is törlésként és beszúrásként tartja számon. Az adatokból azonban annyi így is kitűnik, hogy a szerkesztő jelentős mennyiségű módosítást hajtott végre a korábbi magyar szövegen, valamint a beszúrások száma meghaladja a törlésekét – a szerkesztés tehát inkább gazdagította a szöveget. Ez utóbbi különbség tükröződik a két magyar szöveg terjedelmében.

2. táblázat: Műveletek száma az újraszerkesztett (2006) változatban

A műveletek számadatai után a két magyar kiadás lexikai jellemzőit elemeztük statisztikai módszerekkel. Először a szövegek type/token arányát vizsgáltuk, vagyis a szövegekben található összes szövegszó és a különböző szóalakok vagy szótípusok arányát. Ezzel a vizsgálattal a szavak előfordulásának gyakoriságára, a szóismétlésekre, a szókincs gazdagságára következtethetünk. Az elemzés számadatait a 3. táblázat mutatja.

3. táblázat: A szövegek szövegszó/szótípus (type/token) arányának adatai

Rögtön szembetűnik, hogy az eredeti angol szövegben a szövegszavak és szótípusok aránya sokkal alacsonyabb, mint a két magyar kiadásban. Ennek okát az angol nyelvnek azon fentebb említett sajátosságában kereshetjük, hogy az angolban az ismétlődő funkciószavak sokkal nagyobb arányban fordulnak elő a lexémákhoz viszonyítva, mint a magyar nyelvben. A korábbi magyar kiadás és az újraszerkesztett változat számadatai azonban megközelítőleg azonosak, amiből arra következtethetnénk, hogy a szerkesztő nem hajtott végre jelentős mennyiségű lexikai módosítást a fordított szövegen: a szókincs gazdagsága, változatossága, a szóismétlések aránya körülbelül ugyanannyi maradt.

A szövegszavak és szótípusok arányának fenti elemzése azonban nem világít rá, milyen jellegű lexikai cserék, kihagyások és betoldások történtek, és milyen mennyiségben az újraszerkesztés során. Ennek vizsgálatára elvégeztük a két magyar szöveg egybevetését a közös és egyedi szókincs szempontjából. Azösszehasonlításhoz a Compleat Lexical Tutor nevű program Text_Lex_Compare funkcióját használtuk. A közös szókincsbe azok az elemek tartoznak, amelyeket a szerkesztő az újraszerkesztés során (a szórendi változtatásoktól eltekintve) változatlanul hagyott. A korábbi változat (1988) egyedi elemei azokat a szavakat tartalmazzák, amelyeket a szerkesztő törölt, és már egyáltalán nem bukkannak fel a szövegben, míg az újraszerkesztett változat (2006) egyedi elemei a betoldásokat tartalmazzák, azokat a szavakat, amelyek a korábbi szövegben egyáltalán nem szerepeltek. A számadatokat a 4. táblázat sorai mutatják.

4. táblázat: Ismételt és egyedi elemek a két magyar fordításban

A táblázat adatai szerint a szerkesztő 1435 szótípust törölt teljes mértékben a szövegből. A szövegszavak számából az is kiderül, hogy ezek a szavak többségükben egyszer fordultak csak elő a fordításban. A listára tekintve megállapíthatjuk, hogy a szerkesztő által következetesen törölt elemek között szerepelnek rövidítések: stb. (3), kb. (5); idegen szavak: lady (2), mr (2), rumblebuffin (2); illetve gyermekirodalmi műbe kevéssé illő kifejezések is: szatír (3). Ezek alapján leszögezhetjük, hogy a lexikai törlésekkel a célnyelv irodalmi stílusának, valamint a célnyelvi olvasóközönség, kifejezetten a gyermekek igényeinek kívánt megfelelni, akik számára a célnyelvi normákat követő stratégia mindig közelebb hozza a mű mondanivalóját.

Ugyanezt tapasztaljuk akkor is, amikor az újraszerkesztett változat egyedi elemeit vizsgáljuk. A szerkesztő 1535 szótípust toldott be a fordításba, amelyek átlagosan kétszeres gyakorisággal fordulnak elő a szövegben, ahogyan az az egyedi szövegszavak számából kiderül. Az újraszerkesztés során tehát a szöveg lexikája gazdagabb lett: a betoldott szótípusok meghaladják a törlések számát. Az újraszerkesztett változatban szereplő egyedi elemek listájában olyan szavak is megjelennek, amelyeket Tirkkonen-Condit (2004) célnyelv­-specifikus egyedi elemeknek (unique items) nevez. Idetartoznak a magyar nyelvre jellemző indulatszavak: na (5), bizony (5), mindenit (3) hűha (2), illetve bizonyos diszkurzív, szövegszervező elemek: különben (5) holott (3), immáron (3), amelyek többször is felbukkannak a szövegben, közelítve a fordítást az eredeti célnyelvi művekhez.

Ha összevetjük a két magyar szövegváltozatra jellemző egyedi elemek számát a 2. táblázatban szereplő összes művelet számával, megállapíthatjuk, hogy a két szövegben szereplő egyedi elemek törlése és betoldása a műveletek csaknem 40 százalékát adja. Ugyanakkor elmondható, hogy a műveletek fennmaradó részében is bizonyára találhatók olyan további elemeket érintő betoldások és törlések, amelyek a korábbi és az újraszerkesztett szövegben is szerepelnek. Ám a fennmaradó műveletek nagyszámú átrendezést is takarhatnak.

4.3. Kontrasztív szövegelemzés

A kontrasztív szövegelemzés során azt vizsgáltuk, milyen műveleteket végzett a szerkesztő az újraszerkesztésben, illetve arra próbáltunk fényt deríteni, mi motiválhatta az egyes módosításokat a szövegben. A kvalitatív vizsgálatok során egybevetettük az eredeti angol mű, a korábbi kiadás (1988) és az újraszerkesztett változat (2006) első, tízedik és utolsó fejezetét. A műveletek azonosítása során a módosításokat grammatikai és lexikai csoportba soroltuk, K1audy (1997) fordítói műveletekre kidolgozott tipológiáját követve. A változtatásokat kötelező, normakövető és fakultatív („szükségtelen”) javításoknak minősítettük, amelyek a lektorálási paraméterek közül az ekvivalenciát, a helyesírást, a stílust, a szórendet, valamint az általunk idesorolt nyelvhelyességet érintik. Az alábbiakban példák alapján mutatjuk be, milyen módosításokat hajtott végre a szerkesztő az újraszerkesztésben, és mi motiválhatta műveleteit.

4.3.1. Grammatikai lektorálási műveletek

Grammatikai műveletek közé tartoznak a szerkesztő azon módosításai, amelyek a helyesírási szabályok betartását célozzák. Ezek a javítások kötelezőnek tekinthetők, mivel semmi kétség sem férhet szükségességükhöz. Ilyen jellegű javítás azonban csak igen kevés fordult elő, például: vigyázzba (1988: 42) – vigyázba (2006: 122); harcieszközök (1988: 42) – harci eszközök (2006: 122) –, hiszen egy már korrektúrázott szövegen dolgozott a szerkesztő. Ugyanez mondható el azokról a nyelvtani hibákról is, amelyek előfordulása helytelen magyar szöveget eredményez, mint az alábbi példában (a könyv két királyról és két királynőről szól):

(3) the mermaids [...] singing in honour of their new Kings and Queens. (2001: 196)

(3a) a sellők [...] dalukkal az új királyuk és királynőjük dicsőségét zengték. (1988: 71)

(3b) a sellők […] dalukkal új királyaik és királynőik dicsőségét zengték. (2006: 200)

A kötelező nyelvtani és helyesírási műveleteknél sokkal gyakoribbnak bizonyultak az újraszerkesztésben azok a normakövető grammatikai módosítások, amelyek a célnyelvhez közelítik a szöveget, vagyis a szerkesztő azért végzi őket, hogy megfeleljen a nyelvhasználat, a nyelvszokás normáinak. Ilyenkor a szerkesztés előtti változat nyelvtanilag talán helyesnek mondható, mégsem felel meg a nyelvhasználati normáknak, azaz kvázi-helyesnek (Klaudy 1997) minősül. Ebbe a kategóriába tartoznak a szórendet érintő szerkesztői módosítások is, mint ahogyan azt a következő példában láthatjuk:

(4) […] everyone began bundling themselves into coats. (2006: 110)

(4a) […] mindenki eszeveszetten a kabátjába kezdte gyömöszölni magát. (1988: 40)
(4b) […] mindenki eszeveszetten gyömöszölni kezdte magát a kabátjába. (2006: 114)

Ebben a mondatban különösen szembetűnő a javítás mibenléte, hiszen a szórendi változtatás hangsúlyeltolódással jár: a kabát helyett az újraszerkesztett változatban immár – helyesen – az igei szerkezetre kerül a hangsúly. A szórenddel kapcsolatos problémák hozzájárultak a korábbi szöveg fordításízéhez, javításuk ezért gyakorinak bizonyult az újraszerkesztésben, ami arra utal, hogy összefüggő szövegek esetén ez a nyelvi paraméter is előtérbe kerülhet.

Normakövető grammatikai műveletnek tekinthető továbbá a magyarban az igeneves szerkezetek felemelése (Klaudy 1997). Bár az igenevek a magyar nyelvben is használatosak, a nyelvi norma inkább az igeneves szerkezetek mondatszintre történő emelését kívánja meg.

(5) […] and a great big teapot all snizzling and piping hot. (2001: 120)

(5a) […] és egy öblös teáskanna, még forrón gőzölögve. (1988: 43)

(5b) […] és egy öblös teáskanna, amiből illatos tea gőzölgött. (2006: 123)

A fenti példában a fordító megőrizte a forrásnyelvi szövegben szereplő igeneves szerkezetet, amelyet a szerkesztő azután mondatszintre emelt (explicitált), tehát végrehajtotta a fordító által elmulasztott átváltási műveletet. Ugyanúgy a nyelvi normák betartását szolgáló művelet azonban a jobbra álló jelzős mellékmondat lesüllyesztése, beemelése (implicitációja) a főmondatba, mint ahogyan azt az alábbi példában láthatjuk:

(6) They were sent to the house of an old Professor who lived in the heart of the country[ ... ] (2001: 9)

(6a) Egy olyan öreg professzor háza lett az új otthonuk, aki a világtól elzárkózva élt itt. (1988: 4)

(6b) Egy világtól elzárkózó, szórakozott öreg professzor háza lett az új otthonuk. (2006: 13)

A fordító ebben a mondatban is ragaszkodott az eredeti szöveg nyelvtani szerkezetéhez, a szerkesztő azonban pótolta az elmulasztott műveletet, és a fenti (6b) példában megfigyelhető implicitáció segítségével csökkentette a szöveg grammatikai redundanciáját.

A szerkesztő akkor is a szöveg redundanciájának csökkentésére törekedett, amikor célja nem a fordító által elmulasztott normakövető átváltási műveletek pótlása volt, hanem az, hogy a célnyelvi szöveget érthetőbbé, feldolgozhatóbbá tegye az olvasó számára. Ennek érdekében nemcsak mellékmondatokat emelt be a főmondatba, hanem gyakran a mondathatárokat is módosította, mint ahogyan azt az alábbi példában is láthatjuk:

(7) And shortly after that they looked into a room that was quite empty except for one big wardrobe; the sort that has a looking-glass in the door. (200 1: 12)

(7a) Végül bekukucskáltak egy üres szobába, aminek egyik sarkában régi, kopott ruhásszekrényt pillantottak meg. Egyik ajtaja üvegezett volt. (1988: 5)

(7b) Végül megint egy majdnem üres szobára bukkantak, csak egy hatalmas, kopott tükrös ajtajú ruhásszekrény meredt rájuk a túloldalról. (2006: 17)

Az ilyen tömörítést szolgáló fakultatív, talán első látásra szükségtelennek tűnő műveletek, amelyek az újraszerkesztés során a grammatikai módosítások többségét alkották, hozzájárulnak a kohézió és a koherencia megteremtéséhez. Ezt a célt szolgálja továbbá az olyan grammatikai szervező elemek betoldása is a szövegbe, amelyek világosabbá, érthetőbbé teszik a szöveget: kötőszavak, utalószavak, mutató névmások. Ezekre ugyancsak sok példát találtunk az újraszerkesztett szövegben.

4.3.2. Lexikai lektorálási műveletek

A grammatikai lektorálási műveletekhez hasonlóan a lexikai műveletek esetében is azonosíthatunk kötelezően végrehajtandó műveleteket. Azok a javítások tartoznak ebbe a kategóriába, amelyek nélkül a szöveg értelmezhetetlen volna. Erre mutat példát a következő mondat, amelyben a szerkesztő egy lexikai elem betoldásával javította a hibát:

(8) Once a king or queen in Narnia, always a king or queen. (2001: 196)

(8a) Akit egyszer Narniában királlyá vagy királynővé koronáztak, az örökké viselni fogja. (1988: 71)

(8b) Akit egyszer Narniában királlyá vagy királynővé koronáztak, az örökké viselni fogja a koronát. (2006: 200)

Kötelező lektorálási műveletnek tekinthető a félrefordítások javítása is, különösen azokban az esetekben, ahol a fordító megoldása nem illik a célnyelvi szöveg kontextusába. Például amikor hintó szerepel a fordításban az angol sledge helyett, pedig a történetben hófödte világban járunk. A fordító eltérése a forrásnyelvi szövegtől teljesen indokolatlan, ráadásul értelmét tekintve helytelen, ezért a szerkesztő az újraszerkesztés során a hintó helyett a szán szót alkalmazta. Ezek a javítások az ekvivalencia paraméterét érintik, mégsem állíthatjuk, hogy ez a paraméter a döntő a lexikai műveletek esetében, illetve hogy a szöveg lexikai téren a forrásnyelvi eredetihez került közelebb az újraszerkesztés során. Az elemzés eredményei azt mutatják, hogy a szerkesztő elsősorban azokat a fordítási hibákat javította, amelyek zavarták a célnyelvi szöveg értelmét, nem illettek a célnyelvi szöveg kontextusába. Nem javította például a szerkesztő az alábbi egyértelmű félrefordítást:

(9) "I think he is an old dear,"said Susan. (2001: 10)

(9a) – Engem egy öreg medvéreemlékeztet – folytatta Susan. (1988: 4)

(9b) – Engem egy medvéreemlékeztet – tette hozzá Susan. (2006: 14)

A medve szó tökéletesen beleillik a szövegkörnyezetbe, amikor a gyerekek az öreg professzorról beszélgetnek, így a szerkesztő nem látta szükségesnek – ha a hibát észre is vette – a javítást. Nem pótolta azokat a szövegrészeket sem, amelyeket a fordító valamilyen megfontolásból kihagyott, ám a történet szempontjából nem tekinthetők nélkülözhetetlennek, nincs különleges stilisztikai értékük, illetve a betoldásuk nehézkesnek bizonyulhatott volna.

(10) He himself was a very old man with shaggy white hair which grew over most of his face as well as on his head, and they liked him almost at once. (2001: 9)

(10a) A Professzor ősz hajú, idős ember volt. Derű és vidámság sugárzott róla. Az első látásra megkedvelték a gyerekek. (1988: 4)

(10b) A Professzor ősz hajú, idős ember volt, de mindig jókedvű. A gyerekek első látásra megkedvelték. (2006: 13)

A fenti (10) részletben láthatjuk azt az esetet, amikor a szerkesztő nem pótolja a fordító által kihagyott szövegrészt. A példa érdekessége, hogy a szerkesztő a fordító betoldását sem törölte, hiszen a hozzáadott közlés beleillik a szöveg kontextusába. Csupán a megfogalmazást tömörítette, csökkentve a grammatikai redundanciát (lásd 4.3.1.).

Külön figyelmet érdemelnek a szerkesztő azon módosításai, amelyek a korábbiakkal ellentétben leginkább az ekvivalencia és – meglepő módon, hiszen nem szakszövegről van szó – terminológia paraméteréhez köthetők. Szerepelnek ugyanis a szövegben olyan tárgyak, eszközök és helyek, amelyeket a szerző különleges terminusokkal, megnevezésekkel illet a szövegben. Ezeknek az elemeknek fontos jelentőségük van a történet szempontjából, így fordításuk is nagy körültekintést igényel. A korábbi kiadásban a fordító leginkább honosító és általánosító stratégiát alkalmazott. A szerkesztő azonban szinte minden esetben felülbírálta a fordító megoldásait, és a forrásnyelvi szöveghez közelebb eső, a történetben játszott szerepüket kiemelő alakra módosította ezeknek az elemeknek a fordítását: Turkish Delight (2001: 40) – csodálatos torta, csodatorta (1988: 15) – török csemege (2006: 44); Stone Table (2001: 172) – Kőtábla (1988: 33) – Kőasztal (2006: 116).

Nem tekinthető kötelező jellegű javításnak, ugyanakkor mindenképpen a célnyelvi normát követik azok a szerkesztői módosítások, amelyek az értelemzavaró, nem odaillő, illetve nem idiomatikus szóválasztás javítását célozzák. Ezek a kifejezések nem minősülnek félrefordításnak, hiszen gyakran épp a forrásnyelvi kifejezés tükörfordítását adják, mégis ­hozzájárulnak a célnyelvi szöveg fordításízéhez, ezért a szerkesztő szükségesnek látta a javításukat. Ilyen műveletre látunk példát a következő kifejezésekben: jóízűen kifáradva (0988: 71) – jólesően kifáradva (2006: 199); sűrűségen át (1988: 7) – hóesésen át (2006: 19). Ide sorolhatjuk talán a hangutánzószavak fordítását is, amelyeket a fordító többnyire átírással ültetett át a magyar szövegbe, a szerkesztő viszont a célnyelvi szokásoknak megfelelő alakra módosította őket: drip, drip, drip (1988: 46) – csöpp, csöpp, csöpp (2006: 133).

A célnyelvi norma követését szolgálja azoknak az indulatszavaknak és metakommunikációs eszközöknek a betoldása is a szövegbe, amelyekre a forrásnyelvi szöveg nem ad indíttatást, mégis beleillenek a szöveg kontextusába, és hozzájárulnak ahhoz, hogy a célnyelvi szöveg közelebb kerüljön a nem fordítás útján keletkezett célnyelvi szövegekhez.

(11) Lucy felt a little frightened [...] (2001: 15)

(11a) Kissé meglepődött [...] (1988: 6)

(11b) Hát szó se róla, kissé meglepődött [...] (2006: 19)

A fenti példához hasonló kifejezéseket nevezi Tirkkonen-Condit (2004) célnyelvspecifikus egyedi elemeknek. Mivel ezeknek az elemeknek a beillesztése elősegíti a szöveg minőségének javulását, nem meglepő, hogy a szerkesztő többször is alkalmazta a műveletet az újraszerkesztés során.

Lexikai betoldásokat azonban más esetekben is végrehajtott, például amikor bizonyos információkat kiemelt a kontextusból, és betoldotta őket a szövegbe, gazdagítva a közlés szókincsét, információtartalmát: an old Professor (2001: 9) – öreg professzor (1988: 4) – szórakozott, öreg professzor (2006: 13). A szerkesztő lexikai konkretizációval emelt a célnyelvi szöveg információs tartalmán, és ezzel stílusán is:

(12) "By the Lion's Mane, a strange device," said King Peter, "to set a lantern here." (2001: 199)

(12a) – Az oroszlán sörényére mondom, hogy különös ötlet ide lámpát tenni.(1988:72)

(12b) – Az oroszlán sörényére mondom, különös gondolat e helyre lámpát állítani. (2006: 205)

Lexikai elemek betoldásával igyekezett gondoskodni a szerkesztő arról, hogy az újraszerkesztett szöveg illeszkedjen a mindenkori olvasóközönség igényeihez, kultúrájához:

(13) Oncethere were four children whose names were Peter, Susan, Edmund and Lucy. (2001: 9)

(13a) Valamikor, századunk elejénélt négy kisgyermek; Peter, Susan, Edmund és Lucy. (1988: 4)

(13b) Valamikor, a kilencszázas évek elején élt négy kisgyermek; Peter, Susan, Edmund és Lucy. (2006: 13)

Ezen fenti lexikai műveletek – betoldások és konkretizációk – fakultatívnak, akár szükségtelennek is tekinthetők, mégis hozzájárulnak ahhoz, hogy a célnyelvi szöveg minőségében közelebb kerüljön a nem fordítás eredményeképpen született szövegekhez, illetve hogy megkönnyítse az olvasók számára a szöveg feldolgozását.

Ugyanakkor – mint ahogyan azt a grammatikai lektorálási műveletekkel kapcsolatban tárgyaltuk (4.3.1.) – a redundancia csökkentése is hozzájárul ahhoz, hogy a célnyelvi szöveg feldolgozhatóbbá és érthetőbbé váljon a célnyelvi befogadók (ebben az esetben ráadásul elsősorban gyerekek) számára. A szerkesztő ennek megfelelően törlésekkel csökkenti a lexikai redundanciát, ahol az ismétlődő információ (nem feltétlenül szóismétlés) felesleges:

(14) They were sent awayfrom London during the war because of the air raids. (2001: 9)

(14a) A háború bombázásai elől a szüleik nyaralniküldték őket egy messzi vidékre, távolLondontól. (1988: 4)

(14b) A háború bombázásai elől a szüleik vidékreküldték őket messziLondontól. (2006: 13)

Az információ tömörítésére a szerkesztő az újraszerkesztés során helyenként teljes átfogalmazást alkalmaz szószintű törlések helyett, mint azt a következő példa is mutatja:

(15) [...] leaving the door open, of course, because she knew that it is very foolish to shut oneself into any wardrobe.(200 1: 13)

(15a) Az ajtót nyitva hagyta, mert még régebben hallotta, milyen meggondolatlanság becsukni az embernek maga mögött bármilyen szekrény ajtaját.(1988: 5)

(15b) Az ajtót nyitva hagyta, a biztonság kedvéért. (2006: 18)

Érdekes jelenség az, hogy a szerkesztő egyrészt lexikai betoldásokkal, konkretizációval gazdagítja a szöveget, másrészt jelentős mennyiségű törlést és tömörítést is alkalmaz. Mindezek alapján feltételezhetjük, hogy a szerkesztő ezen műveletek segítségével egyensúlyozza, optimalizálja a célnyelvi szöveg információs (és grammatikai) tartalmát.

Végezetül meg kell említenünk a szerkesztő azon módosításait a szövegben, amelyeket sem a kontextus, sem a nyelvi norma, sem a kulturális eltérések nem indokolnak.

(16) […] two mothballs dropped out. (2001: 13)

(16a) […] két molyirtó golyócska gurult ki belőle. (1988: 5)

(16b) Két molyirtó golyócska gurult ki a szekrény belsejéből, mintha egész idő alatt arra vártak volna, hogy kiszabaduljanak. (2006: 18)

Ezt a jelenséget az újraszerkesztésben csak azzal a versengéssel vagy „versenyszellemmel” magyarázhatjuk, amely arra indítja a szerkesztőt, hogy a szöveg gazdagításával bizonyítsa munkájának létjogosultságát, kidomborítsa a különbséget a korábbi kiadás és az általa szerkesztett célnyelvi szöveg között. Mindamellett azt is meg kell állapítanunk, hogy a szerkesztő fenti (16) példához hasonló betoldásai nagymértékben elősegítik azt, hogy az addig perifériára szorult mű elfoglalja helyét a magyar irodalmi paletta középpontján. Ehhez – és a hozzáköltésekhez – minden kétséget kizáróan hozzájárult a mű szerkesztőjének, Háy Jánosnak írói vénája.

5. Összefoglalás

Kutatásunk célja az volt, hogy az újrafordításról és általában a lektorálási műveletekről szóló elméletek áttekintésévei, valamint egy esettanulmány eredményeivel fényt derítsünk az újraszerkesztés jelenségének feltételezhető okaira és jellemzőire, illetve megvizsgáljuk, mitől javul a szöveg minősége az újraszerkesztés során. Kérdésként merült fel az is, hogy az újraszerkesztés során a célnyelvi normákhoz közelít-e a szöveg, vagy a forrásszöveg jellemzői erősödnek-e fel benne, ahogyan azt Berman (1990) az újrafordítások kapcsán feltételezte.

A kutatás összefoglalásaként megállapíthatjuk, az újraszerkesztés oka az újrafordításokhoz hasonlóan a korábbi kiadás valamilyen elégtelenségében rejlik, amelyet az új kiadás mindenkori kontextusa határoz meg. Az újraszerkesztés természetéből adódóan mindig javító célzattal történik, és jellemzője az a „versenyszellem”, amely hangsúlyozni kívánja a korábbi kiadástól való különbözőségét – és ez leggyakrabban a szükségtelen módosításokban nyilvánul meg. Az esettanulmány alapján megállapítottuk, hogy a döntést, miszerint a kiadó újrafordítás helyett az újraszerkesztést választja, a korábbi kiadással való folytonosság megőrzése is motiválhatja, ami csökkentheti egy teljesen új kiadás fogadtatásának kockázatát.

Az elemzések rávilágítottak arra, hogy az újraszerkesztés során a szerkesztő a kötelező javítások mellett főként olyan műveleteket végzett, amelyek a célnyelvi normák betartását célozták, illetve elősegítették a szöveg feldolgozhatóságát, értelmezhetőségét a célnyelvi olvasó számára. A grammatikai és lexikai módosítások végrehajtása közben a szerkesztő a szöveg szókincsének gazdagítása mellett csökkentette a redundanciát is, és az információtartalom optimalizálására törekedett. A forrásnyelvi szöveghez kapcsolódó ekvivalencia paramétere csak a terminusoknál került előtérbe, valamint az új kiadás külső megjelenésében.

A szerkesztő normakövető, valamint időnként talán szükségtelennek ítélhető műveletei, amelyek lehetővé teszik, hogy az újraszerkesztett szöveg közelebb kerüljön a nem fordítás útján született célnyelvi művekhez, arról is gondoskodtak, hogy az új magyar kiadás legalább megközelítőleg elfoglalja – vagy esetleg a jövőben elfoglalhassa – a magyar irodalmi kánonban azt a helyet, amelyet az eredeti szöveg a forrásnyelvi kultúrában betölt. Ebben az értelemben az újraszerkesztett mű valóban közelebb került a forrásnyelvi mű sajátosságaihoz, míg más tekintetben inkább a célnyelvi követelményekhez és elvárásokhoz közelített.

Források

Lewis, Clive Staples 2001 (1950): The Lion, the Witch and the Wardrobe. London: Harper Collins.

Lewis, Clive Staples 1988: Az oroszlán, a boszorkány és a különös ruhásszekrény. Budapest: Szent István Társulat. Fordította: K. Nagy Erzsébet

Lewis, Clive Staples 2006: Az oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrény. Budapest: M&C Kft. Fordította: K. Nagy Erzsébet. Átdolgozta: Háy János.

Szakirodalom

Berman, Antoine 1990: La retraduction comme espace de la traduction. In: Palimpsest. Retraduire, Vol. 4. 1–7.

Brownlie, Sara 2006: Narrative theory and retranslation theory. In: Across Languages and Cultures, Vol. 7. No. 2. 145–170.

Chesterman, Andrew 2010: Why Study Translation Universals? In: The Digital Depository of the University of Helsinki. http://hdl.handle.net/I0138/24319 [2011. 10. 20.]

Gürçağlar, Sehnaz Tahir 2009: Retrans1ation. In: Baker, Mona; Saldanha, Gabriela (eds.): Routledge Encyclopedia of Translation Studies. London: Routledge. 233–236.

Horváth Péter Iván 2011: A szakfordítások lektorálása. Elmélet és gyakorlat. Segédkönyvek a nyelvészet tanulmányozásához. 147. Budapest: Tinta Könyvkiadó.

Klaudy Kinga 1997: A fordítás elmélete és gyakorlata. Budapest: Scholastica.

Koskinen, Kaisa; Paloposki, Outi 2004: A Thousand and One Translations: Revisiting Retranslation. In: Hansen, Gyde; Malmkjaer, Kirsten; Gile, Daniel (eds.): Claims, Changes and Challenges in Translation Studies. Amsterdam: Benjamins. 27–38.

Kujamäki, Pekka 2001: Finnish Comet in German Skies: Translation, Retranslation and Norms. In: Target, Vol. 13. No. 1. 43–71.

Tirkkonen-Condit, Sonia 2004: Unique items – over- or under-represented in translated language? In: Mauranen, Anna; Kujamäki, Pekka (eds.): Translation Universals: Do they exist? Amsterdam: Benjamins. 177–186.

Venuti, Lawrence 2004: Retranslation: The Creation of Va1ue. In: M. Faull, Katherine. (ed.) Translation and Culture. Lewisburg: Bucknell University Press. 25–36.

Lektorálta: Károly Krisztina