Szófelhő

konferencia fordítás konceptualizáció kognitív nyelvi világkép filológia szakdolgozat nyelvészet metafora imperative language patterns phraseology representation death linguistic worldview infinitive szecesszió grammatika főnévi igenév kettős állítmány stilizáció stíluselemzés dekorativitás decorativity nyelvi példa klasszikus modernség eufemizmus euphemistic phrases alcoholic drink irodalmi vita theory of criticism the betrayal of the intellectuals az írástudók árulása recenzió irodalomtörténet recepciótörténet irodalompolitika hungarian literature modernity classical modernism magyar irodalom modernitás cognitive analysis prevalence inflection frazéma frazeológia antonima antonímia horvát nyelv rikkancs bulvársajtó media kognitív metafora kognitív nyelvészet linguistic image of the world cognitive linguistics nyelvoktatás didaktika pszicholingvisztika tartalomelemzés croatian language antonymy irodalmi társaságok modern magyar irodalom ady endre vörösmarty díj literary organizations modern hungarian literature vörösmarty prize irodalomtudomány újraszerkesztés újrafordítás polish language metaphor szaknyelv fordítástudomány retranslation phraseme facebook proto slavic perspective ekvivalencia hatalom ideológia deontikus modalitás sajtótörténet history of press nyelvtörténet dialektológia nyelvi kép világ_nyelvi_képe szemantika nyelvi_kép conceptualization ideology magyar_nyelv nyelvhasználat faktitív ige hungarian language equivalence focalization irony családregény nézőpont fokalizáció gyermekelbeszélő irónia vonzatkutatás szövegnyelvészet nyelvjárás szerb translation tudománytörténet critical_discourse_analysis factitive verb causativity tanulmánykötet optimalizáció zenitism szabadverselés szabadstrófa horvát expresszionizmus zenitizmus önéletrajz performativitás autobiography identity performativity criseology szláv lexika orosz nyelv ősszláv historical linguistics slavic vocabulary avantgárd expresszionizmus horvát filológia nyelvhelyesség funkcióige eszmetörténet narratológia diskurzuselemzés narratology discourse analysis modern_filológiai_társaság krízeológia önéletírás életrajz asszociáció analógia szimmetria nyelvi intuíció nyelvi formalizáció russian language

Az „ittas (részeg) ember” képe a magyar frazeologizmusokban

Gazdag Vilmos

 

[Kivonat] [Abstract in English] [A teljes cikk letölthető formátumban]

 

1. Bevezetés

Ahogyan azt Bańczerowski Janusz is megfogalmazta, „az adott nyelvközösségre jellemző világ nyelvi képében tükröződnek mindazon kultúrjelenségek, amelyek számára fontosak” (Bańczerowski 2008: 255). Ezt talán még érdemes azzal kiegészíteni, hogy a nyelvi képben tükröződhetnek a nép mindennapi életében rendszeresen előforduló jelenségek is, ilyen lehet például az ittas ember is.

Az ittasság természetesen nem tekinthető értéknek, de mindennapos jelenség. Általánosan elterjedt nézet az, hogy a magyar ember örömében és bánatában is inni szokott. E cselekvés tehát e szempontból meglehetősen fontos szereppel bír a nép körében. Erről tanúskodik az is, hogy a magyar frazeológiában igen nagy számban találkozhatunk az italozással és a különféle szeszes italokkal (elsősorban a borral) kapcsolatos szólásokkal és közmondásokkal.

Ugyanakkor az italozgatás gyakran csap át ivászatba, amelynek eredményeként az ember elveszítve az önkontrollt, úgymond lerészegedik. A részegség minden embernél más és más formában nyilvánul meg. Vannak, akik csak nehézkesen tudnak járni vagy kommunikálni, de akadnak olyanok is, akiknek az ital hatására „megoldódik” a nyelvük, s addig titkolt dolgokat is kifecsegnek. Az értelmező szótár a következőképpen definiálja a részeg állapotot: „Olyan ember, aki nagy mennyiségben fogyasztott szeszes ital hatására egy időre nem ura magának, s úgy viselkedik, ahogy józan állapotában nem szokott; erősen ittas.”

 

2. Az ittas (részeg) ember konceptualizációja a magyar frazeologizmusokban

A munka további részében azzal foglalkozom, hogyan jelenik meg a „részeg ember” alakja a régi magyar frazeológiai egységekben. (A frazeológiai egységeket az eredeti íráskép megtartásával közlöm.)

A közmondások és a szólások általában valamilyen dologhoz hasonlítják az ittas embert. A hasonlítás azonban kétféle módon történhet.

Egyrészt az ittas embert hasonlítjuk valamihez:

  • valamilyen állathoz: Kicsin ugyan a’ csikó, de jól húz; Ez is többet ivott, mint a’ veréb szokott; Tele húzta magát borral, mint jó pióca vérrel.
  • tartályhoz: Sokat vesz ki emberbűl a’ bor; Tele borral, mint a’ spongyia vízzel.
  • helyhez: El ázott a’ malom kerék kövestűl.
  • népek képviselőihez: Iszik: mint a’ Bécsi Német; Iszik mint Berényi Török.
  • vízre szomjazó földdarabhoz: Ihatnék: mint a’ szomjú kert.

 

Másrészt valamely testrész vagy szerv is lehet az összehasonlítás alapja. A közmondásokban a fej, a torok és a gyomor jelenik meg.

A fej:

  • mint edény: Tele a’ feje.
  • mint hely(i)ség: A’ fölső várat meg vette a’ bor; Megjárta fejét a budai török vér (borfajta); Fejébe ment (szállt) a’ bor.

 

A torok (garat):

  • mint edény: Fúrták faragták, még is torkát feneketlen hagyták; Torkig telt; Bor-sóval tele a’ torka (ti. a hordó falán tapad meg a bor-só); Vászon korsó a’ torka, de lukas.
  • mint bő szárú lábbeli: Csizma szár a’ torka.
  • mint valamilyen állat: Gödény a’ torka; Talán a’ gődénnek torkát béllelte ki.
  • mint országút:Csinált út a’ torka; Ország’ úttya a’ torka.
  • mint lyukas dolgok: Feneketlen torka, mint a’ szabó gyűsző.
  • mint megköthető dolog: Nem köt csomót gégéjén.
  • mint forró kemence: Tégla égető kemence a’ torka.

 

A gyomor:

  • mint edény: Teli hordó.
  • mint vízre szomjazó földdarab:Ecetes ágy a’ gyomra.

 

A legtöbb frazeologizmus a torokhoz kapcsolódik, ami érthető, hiszen ez az a szerv, amelyen keresztül az ital a szervezetbe jut, s hatást fejt ki a gyomorra és a fejre is. Így tehát a szervek szerepét akár két csoportra is oszthatjuk: a cselekvés alanya: a torok; a cselekvés hatásának elszenvedője: a fej és a gyomor.

A közmondások és szólások a hasonlításon kívül a részeg embert még számos eufemisztikus formában megfogalmazott jelzővel illetik, amelyek egyaránt utalnak az ember külső és belső tulajdonságaira is. Ezeket az azonosítás típusa alapján külön csoportokra bonthatjuk, ilyenek a külső és a belső jegyek.

 

 

2.1. Külső jegyek

A leggyakrabban az ittas embert a külső jegyek, azaz a testtartása alapján szokás azonosítani. Ennek egyik, s már messziről is jól látható, formája az ittas emberre leginkább jellemző dülöngélő, tántorgó járás: Kettő helyett hármat lép; Nem bírja a lába; Nincs kormánya a bornak (össze-vissza lépked); Nem előre, hanem hátra tántorog; Mind előre, mind hátra erősen támaszkodik; Ugyan tántorog ám Moharaj Uram; Addég iszik, még egy egyenest léphet Ehhez kapcsolódóan szokás az utca vagy a kapu kicsinységére való célozgatás is: A’ Bécsi kapun se tudna bé menni; A’ széles úcca (utca) is keskeny, ami természetesen szintén azzal magyarázható, hogy nem sikerül egyenesen járnia a részegnek.

A járással, pontosabban a járni tudás hiányával kapcsolatosak azok a közmondások, amelyekben az orr a földtúrás eszközévé válik: Sokszor az orrával turkállya a’ földet.Ugyancsak fontos ismérv az efféle embereknél az erősen lelógó (Csorgóra áll a kalapja; Úgy lógattya részeg fejét: hogy szinte elveszti; Félre van a rúdja; Félre tette kontyát)vagy himbálódzó fejtartás is (Dongó van a fülében.). De nem csak a fej tartása utalhat az ember mámoros állapotára. Szokás a fej (vagy néha a haj) nehézségével is megindokolni a fejtartást: Mázsás a haja (lehúzza a fejét); Nehezebb feje, mint fara.

Az ittas ember másik fontos ismérve lehet az üres (vagy üveges) tekintet, a zavaros szem: Pókhálós a szeme; Kettő helyett hármat lát; Körösztül (keresztben) áll szeme; Szemeibűl bor szikrákat hány; Szemeibűl is ki teccik a’ vörös bor. De találunk olyan közmondást is, amely az ivás végső határokig elmenő voltára, vagyis a teljes lerészegedésre utal: Addég iszik, még valakit lát; ennek analógiás, de a járással kapcsolatos változata: Addég iszik, még egy egyenest léphet. A szem egyes esetekben elárulhatja az egyén ital utáni vágyát is: Szemével is iszik.

Bizonyos közmondásokban fontos szerepet kap a bor megszűrésére szolgáló fogazat is: Annyit ivott: hogy foga is ki ázott; Sokat szűrt a’ foga közt. Az arcszín is több közmondásban szerepel az ittas ember azonosításának eszközeként: Ki verte orcáját Sz. Antal’ tüze; Vörös fót az orcája; Délben is éjszaki hajnal az orcája.

 

 

2.2. Mentális képességek

Az ittas állapotra nem csupán a testi jegyek megváltozása utal, az ember mentális képességei is jelentősen megváltoznak: Azt se tudgya: fiú é? vagy pedig leány; Nincs oly bölcs, kit a bor meg nem bolondít.Idesorolhatjuk azokat a frazeológiai egységeket is, amelyek e képességek elvesztésére utalnak: Elállott az esze; Bor gazda fért az eszéhez; A’ sok húzásban ki állott esze. Találunk olyan közmondást is, amely a részeg ember értelmi képességeit valamely más nemzet tagjához való beszéd segítségével illusztrálja, ahol az eltérő nyelvek használata megakadályozza a kommunikációs szituáció sikeres létrejöttét: Akár a’ részeg Németnek beszélly.

 

 

2.3. Beszédbeli sajátosságok

Az ittas ember egyik legjellemzőbb beszédbeli sajátossága az érthetetlen vagy csak nehezen érthető dadogó, habogó beszéd, amire a közmondások körében is találhatunk példákat: Úgy habarja a’ szavakat, hogy alig érthetni; Aprózza immár a’ szavakat; Nem is beszéll, hanem höbög; Szaporán ejti egymás után a’ szavakat; Nem érteni: Törökűl beszéll é? vagy Tatárúl; Nehéz a nyelve. Számos közmondás utal arra is, hogy a részeg ember könnyen kifecseg addig titkolt dolgokat: Ha nem tudod, ki fia, adj innia, majd megmondja, ki fia; Nincs a bornak titka; Hol a’ poharak csúsznak, a’ titkok sikámlanak; Ha titkot akarsz kitanulni, jártasd a boroskorsót;Midőn a’ bort nyeli, semmi akadály a’ torkán. Tabuk nélkül megmondja az igazat: Borban az igazság; Józan a’ mit gondol, részeg arrúl csahol; Sokat tud ám a’ bor; Gyermek, részeg, bolond mondgyák az igazat; Nehéz a’ részegnek szájára lakatot vetni.

E csoporthoz kapcsolódhatnak azok a közmondások is, amelyek arról tanúskodnak, hogy a részeg ember az italért cserébe bármit képes megtenni, megtagadja akár saját szüleit is: Csak innia adgy, apját is el tagadgya; Pogány lesz egy kupa borért. Ugyanakkor találunk olyan közmondást is, amely arra utal, hogy az ilyen állapotban lévő ember beszéde nem tükrözi a valóságot: A’ bor szóll belőlle; így értelmetlen veszekedni vele, ugyanis: Ki a’ részeggel veszekszik, nem az ott’hon valóval veszekszik.

 

 

2.4. Cselekedetek

A frazeológiai egységek az ittas embert gyakran a kocsmák alapos ismeretével: Tudgya: melyik korcsmán árúllyák a’ jó bort; vagyaz azokat reklámozó hirdetőtábláknak szentelt figyelemmel jellemzik: Minden cégérhez köszön csulaj; Hamarébb köszön a’ cégérnek, mint az embernek. A cégérek ismeretével néha utalnak a jellemző tartózkodási helyre is: Idején reggel bé köszön a’ csapszékbe; Inkább szereti a’ kocsmát, mint a’ vendég fogadót; Jobban ösmeri a’ cégéreket, mint a’ körösztöket, azaz Többet jár a’ korcsmába, mint a’ templomba; A’ korcsmában lakik.

Arra vonatkozólag is találunk közmondásokat, hogy a részeget érdemes békén hagyni, nem kell útját állni: Részeg ember előtt mi Urunk is ki tért; Részeg ember előtt terhes szekér ki tér. A közmondások egy részében arról is szó van, hogy az ittas állapotban elkövetett dolgokat józanon is el kell fogadni, és vállalni kell értük a felelősséget: Nehéz józanon viszszá adni annak az embernek orrát, melyet részeg korában el harapott valaki; Ki részegen lop, akadgyon fel józanon.

A frazeológiai egységekben megjelenik az alváshoz és a felkeléshez való viszony is: Ha éjjel jön is, ki nem tér a’ bor elől; A’ részeg későn virrad, hamar alkonyodik; Idején reggel bé köszön a’ csap székbe. E csoporthoz sorolhatjuk azokat a frazeológiai egységeket, amelyekben mások álmát zavarja meg az inni akaró egyén: Nem szánnya föl költeni a’ csaplárost.

A közmondások sok esetben a félelemmel (Fél a’ méregtűl; Nem irtózik más pokoltúl, hanem: ahhol ki nem kötik a’ cégért; Fél a’ vízi kórságtúl; A’ leg frissebb víznek szagátúl is irtózik) vagy a félelem hiányával ábrázolják az ittas embert (Nem fél a’ vízi betegségtűl).Történhet a jellemzés valamilyen dolog (általában a víz) ismeretének hiányán keresztül is: Azt se tudgya mi a’ víz. Az állandó ivászatot (Reggel kezdi az italt, este nem végzi; Tízszer is ki józanodik estig; Gyermekségétül fogva ki nem józanodott) gyakran a mindennapi ünnepléssel hozzák kapcsolatba (Nálla mindennap csikókat billegzenek; Néki mindennap Dömötör napja vagyon).

Néha a fürdés szimbólumát használják az ilyen ember azonosítására, ahol az italt a fürdővízzel azonosítják. Erre utalnak a következő közmondások: Első fördőjét is borból készitették; Ha borba feresztenék, bőre is el inná a’ bort; Borral mosdik, kolbászszal törülködik.

Némely közmondás arra utal, hogy a kocsmázás miatt szegényedik el az ember: Van annak, a’ ki meg nem iszsza; Ha ruhája rongyos, kocsmában vette a’ posztót; Pénzzét, eszét a’ kocsmában hagyta; Minden adóssága a’ kocsmákon vagyon; Nemes levelét is bé itta.Gyakori az is, amikor a származás ad magyarázatot az adott egyén effajta cselekedeteire: Borbéski Uraságtúl származott; Apja se töltötte a’ bocskorába a’ bort.

 

 

2.5. A megivott ital mennyisége

Számos olyan közmondást is találni, amelyben a megivott ital (általában bor) mennyisége képezi az összehasonlítás alapját: Száz malmot hajtana el az a’ bor, melyet életében le eresztett torkán; Egy ice gyomrában, kanál víz a’ tengerben; Két pint bor alig ásztattya meg torkát; Mi lehet torkának a’ Budai szőllő?

 

3. Összegzés

A részegség és maga az ittas (részeg) ember sem képvisel pozitív értéket, ám mindennapos előfordulása révén a frazeológiai egységek igen jelentős része foglalkozik ezek eufemisztikus megjelenítésével. A magyar frazeológiai egységek (közmondások és szólások) a részeg embert vagy valamihez (általában valamilyen állathoz, tartályhoz, helyiséghez) hasonlítják, vagy bizonyos az ivászathoz nélkülözhetetlen testrészük (fej, torok, garat, gyomor), illetve külső testi jegyeik (járás, fejtartás stb.), mentális képességeik, beszédbeli sajátosságaik és cselekedeteik vagy éppen a megivott ital mennyisége alapján azonosítják.

 

 

 

Források

Margalits Ede 1896: Magyar közmondások és közmondásszerű szólások. In: Régi magyar szólások és közmondások [elektronikus dok.] Budapest: Arcanum, 2004

O. Nagy Gábor 1985: Magyar szólások és közmondások. 4. kiadás. Budapest: Gondolat.

Dugonics András 1820: Magyar példa beszédek és jeles mondások Szeged. In: Régi magyar szólások és közmondások [elektronikus dok.] Budapest: Arcanum, 2004.

Erdélyi János 1851: Magyar közmondások könyve. Pest. In: Régi magyar szólások és közmondások [elektronikus dok.] Budapest: Arcanum, 2004.

Sirisaka Andor 1891 Magyar közmondások könyve. Pécs. In: Régi magyar szólások és közmondások [elektronikus dok.] Budapest: Arcanum, 2004.

 

 

Szakirodalom

Bárczi Géza – Országh László 1959–1962: A magyar nyelv értelmező szótára I–VII. (= ÉrtSz). Első kiadás. Budapest: Akadémiai Kiadó.

Bańczerowski Janusz 2008: A világ nyelvi képe. A világkép mint a valóság metaképe a nyelvben és a nyelvhasználatban. Budapest: Tinta Könyvkiadó.

 

Lektorálta: Bańczerowski Janusz