Császári Éva

[Kivonat] [Abstract in English] [A teljes cikk letölthető formátumban]

A tanulmány célja a bükkszentkereszti szlovák nyelvjárás mai állapotának bemutatása különös tekintettel a kétnyelvűség és a nyelvben rögzült világkép specifikumaira, továbbá nyelvészeti elemzéssel összekapcsolt néprajzi és kulturális helyzetjelentés megfogalmazása, ugyanis a természetes nyelv az ember intellektuális vívmányait rögzítő, dokumentáló mechanizmus (Bańczerowski 2008: 17), ezért a nyelvi megnyilatkozások etnográfiai kontextusban válnak érthetővé.

A szellemi és bizonyos szempontból anyagi vívmányokon (a szellemi kultúra kiterjedt kontextusában: a hagyományos foglalkozások szókincse; nevek rendszere − a névmagyarosítás és gúnynévadás jelensége; a helyi dűlőnevek specifikus volta; a népi orvoslás; a népi vallásosság és a hiedelemvilág rekonstruálása), tehát a nyelv funkcionális rétegein keresztül mutathatjuk be a bükkszentkereszti szlovák kisebbség sajátos kultúrarchívumát: a közösség anyagi és szellemi tapasztalatát, az objektív valóság interpretációját, ill. rekonstruálhatjuk a nyelv funkcionális rétegeit és az általuk közvetített nyelvi világképet.

A magyarországi szlovákok nyelvben rögzült világképének felvázolásánál több kérdés is felmerül:

- A magyarországi szlovákok nyelvben rögzült világképe milyen mértékben kötődik a szlovák nyelvhez, illetve a többségi nemzet nyelvéhez.

- A kisebbségi helyzetben lévő szlovák nyelvben milyen az adott tárgy, objektum nyelvi megfelelője, milyen mértékben mutatnak egyezést az adott szó konnotációs jegyei az anyanemzet és a többségi nemzet függvényében.

- A két különböző nyelvi világkép hogyan találkozik és mennyire hat egymásra.

- Vajon a kisebbség specifikus nyelve egyedi nyelvben rögzült világképnek tekinthető, avagy a magyar nyelvben rögzült világkép bázisán csupán mechanikusan összekapcsolódó szlovák szavakról van szó. (Zsilák 2001: 327, Žiláková 2004: 145)

Feltevésünk szerint a bükkszentkereszti szlovákok nyelvjárása kisebbségi pozícióban, a kétnyelvűség feltételei mellett sajátságosan tölti be kognitív és kommunikatív funkcióját és a nyelv funkcionális rétegződéseiben tükröződnek a közösség nyelvben rögzült világképének specifikumai. A szóban forgó nyelvjárás nyelvészeti szempontú vizsgálata során a nyelvhasználati változásokat és az interferencia-jelenségeket rögzítettük. A tudományos vizsgálat döntő többségében saját gyűjtésen alapult, de felhasználtuk más kutatók adatait is (Sipos 1958; Štolc 1949; Krupa 1995; Zsilák 1995; Žiláková 1995; Žiláková 2009; Žiláková 2011). Az adatgyűjtés módját résztvevő megfigyelés és magnetofonos gyűjtés képezte. A beszélgetések részben konkrét témakör köré csoportosultak, de nagyon sok esetben spontán módon zajlottak. Figyelemmel kísértük és lejegyeztük a hétköznapi érintkezések nyelvhasználati jelenségeit különös tekintettel a kódváltás és a nyelvi interferencia jelenségeire. Az adatközlők többsége a legidősebb korosztályból került ki, mert a helyi dialektust folyékonyan már csak az említett generáció beszéli. Az interferencia-jelenségeket a fiatalabb nemzedék körében a mindennapi társas és családi érintkezések során figyelhettük meg.

Elméleti keretül a kognitív nyelvészet és ezen belül a nyelvben rögzült világkép ideológiája szolgált: a világ nyelvi képének fogalma abból a megismerésből indul ki, hogy a nyelv nem az objektív valóság izomorf képének visszatükröződése, hanem annak ember általi értelmezése, interpretálása (Žiláková 2004: 143).

A világ nyelvi képének rekonstruálásához szükséges rávilágítani az ember és a nyelv kapcsolatának néhány alapvető összefüggésre: az ember nyelvi lény, ezért a nyelv azon tulajdonságok egyike, amely az ember lényegét adja. A természetes nyelvben rögzülnek az ember intellektuális vívmányai, ugyanis a természetes nyelv konkrét emberek agyának szoftvere. Az emberi nyelv közös emberi, faji tulajdonság, genetikai potenciál, azaz konkrét személyek „nyelvi felszereltsége”, illetve az adott személy konkretizált tulajdonsága, amely a természetes nyelvi potenciál fejlődésének eredménye és nem utolsó sorban: egy adott embercsoportra vagy emberi közösségre jellemző tulajdonság, amely Bükkszentkereszt mint szlovák nemzetiségi közösség, nyelvjárásának is jellemző vonása. Azonban „az adott kisebb vagy nagyobb közösségnek a nyelve csak akkor létezik (a valóságban), ha valóban léteznek/élnek ennek a közösségnek a tagjai” (Bańczerowski 2008: 19).  Ezt a gondolatot érdemes kiemelnünk, ugyanis Bükkszentkereszt esetében olyan szlovák kisebbségi közösség nyelvben rögzült világképét és kétnyelvűségét vizsgáljuk, amelyben a nyelvhordozók száma különböző társadalmi okok következtében drasztikusan lecsökkent. Ezért is fontos minél pontosabban megragadni már-már az elhalás stádiumába került helyi szlovák dialektusban rögzült világképet, hiszen a nyelv nem létezhet emberen kívül.

Megállapíthatjuk továbbá, hogy a nyelvben rögzült világkép  azok által a nyelvhasználók által tapasztalt objektívan létező valóságnak a képe, akik hasonló tapasztalatokkal rendelkeznek és hasonló értékeket vallanak.  Avilág nyelvi képe tudásfajta, ami a valóságról szól és feltételezi a tudás hordozóját is és olyan mentális információs térkép, a világról megalkotott belső (alanyi) kép, melynek integráns része a nyelv. Ez a világkép nem tudományos, hanem naiv, mindennapi, szubjektív (Bańczerowski 2008: 139).

A világ nyelvi képének meghatározására és értelmezésére Herdertől (minden nemzet saját gondolati készlettel bír) kezdve W. von Humboldton (a nyelv világnézet, a nyelvek közötti különbségek a világnézetek különbözőségében rejlik) és követőiken (Weisberger: a nyelv szókincse és szintaxisa a világ tagolódásának leképeződése, a nyelvi közösséget az anyanyelvben rögzült világkép alkotja; Gipper: a világ nyelvi képe nemcsak szemantikai tartalom, hanem nyelvtani és szintaktikai kategória is) keresztül számos német filozófus és nyelvész tett próbát. Eredményeiket a Humboldt-Weisberger elmélet összegzi. E területen nagy érdemeket szerzett az amerikai etnolingvisztikai iskola (nyelv és kultúra összefüggései, a valóság észlelésének módjai) és a Sapir – Whorf hipotézis (a nyelv típusa összefügg a kultúra típusával és fordítva). (Bańczerowski 2000: 258-259)

A magyar nyelvtudományban a kognitív nyelvészet területén a világ nyelvi képének vonatkozásában Bańczerowski Janusz elmélete a legkidolgozottabb, több tanulmányt is szentelt a következő kérdések elemzésének: a természetes nyelvben milyen kép rögzült a nyelven kívüli valóságról és miből áll ez a kép; melyek a benne rögzült és az adott nyelvközösség által létrehozott, elfogadott és a következő generációknak tovább adott tudás, tapasztalatok és értékek; beszélhetünk-e egyáltalán a világ nyelvi képéről, s ha igen, hogyan kutassuk, elemezzük, hogyan írhatjuk le, avagy modelláljuk (Bańczerowski 2000: 258).

Az adott közösség – jelen esetben a magyarországi szlovák kisebbség – nyelvben rögzült világképe az összetartozás érzését idézi elő, az identitás hordozója, továbbá fontos információs forrás is, mert magába foglalja az adott közösségnek a világgal kapcsolatos ismereteit és axiológiai rendszerét (Zsilák 2004: 152).

A bükkszentkereszti szlovákok kétnyelvűségének vizsgálatakor elsősorban a magyarországi szlovákok kétnyelvűségéről, a nyelvszigeteken végbemenő nyelvcseréről és nyelvvesztésről megjelent szakirodalomból indultunk ki összevetve más magyarországi kisebbségek nyelvi dinamikájával is (Gyivicsán 2003, 2001; Zsilák 1991, 2004, 2008; Borbély 1997, 2001; Bindorffer 2001).

A kétnyelvűség és nyelvi értékvesztés előzményei a magyarországi szlovákok vonatkozásában a kiegyezés utáni polgári fejlődés időszakáig nyúlnak vissza, amikor a történelmi Magyarországon kiépülő kulturális, politikai és gazdasági polgári intézményrendszerben a magyar nyelv és a magyar kultúra játszotta a közvetítő szerepet, és az itt élő más nemzeteknek, etnikumoknak nem volt lehetőségük nyelvi és kulturális megújulásra (Gyivicsán 2001a: 65). Innentől számíthatjuk a nyelvszigeti szlovákok anyanyelvi értékvesztési folyamatának és a kétnyelvűség kialakulásának kezdetét (Gyivicsán 2003: 108).

A 18-19. században megfigyelhető kétnyelvűség kezdetben minden bizonnyal individuális kétnyelvűség volt, amely nem azonos mértékben érintette a különböző társadalmi rétegeket (Žiláková 2004: 162). E tekintetben érdekes adalékul szolgálnak a hámori és ómassai lakosok nyelvismeretéről szóló kimutatások, amelyeket a hámori plébános 1815-ben és 1816-ban készített. Az eredmény nagyfokú többnyelvűséget (szlovák, német, magyar, latin) igazolt a lakosság körében (Sipos 1984).

A szlovák nyelvszigeteken általánosan az 1960-as években következett be az addigi kommunikációs eszköznek, a szlovák (anya)nyelvnek a visszaszorulása, teret adva ezáltal a magyar nyelvnek és a természetes kétnyelvűség kialakulásának (Žiláková 2004, Gyivicsán 2003). A szlovák nyelvjárások másodlagos érintkezési nyelvként a magánélet és a család kommunikációs szférájába szorultak vissza. A visszaszorulás mértéke függött a település típusától és a kulturális modelltől (Žiláková 2004: 163). A Bükkszentkereszt etnokulturális képe alapján megállapíthatjuk, hogy a nemzetiségileg már vegyes (szlovák−magyar) közösségben a kis létszámú szlovák etnikum törekszik a szlovák nyelvi és kulturális örökség megőrzésére, de a múltban nem rendelkezett olyan intézményi háttérrel, amely tudatosan ápolta volna a nemzetiségi kultúrát és nyelvet. A nemzetiségi nyelv és kultúra ösztönös módon csupán a hagyományos (népi) kultúrában, őrződött meg. Ez a tény teszi olyan sebezhetővé a bükkszentkereszti szlovák dialektus fejlődésének irányát és létét, hiszen ahol nemzetiségi „intézményként” csak a hagyományos kultúra volt jelen, s a nyelv nyelvjárási formája élt, ott a szlovák nyelv… igencsak sebezhetővé vált s eljuthatott akár a nyelvhalál stádiumába is.” (Gyivicsán 2001a: 69)

Az 1949-ben fokozatosan kiépült szlovák iskolahálózat segítségével intézményesített keretek között terjesztett szlovák irodalmi nyelv nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket: nyelvi konfliktust okozott, ambivalens kapcsolat alakult ki közte és a helyi nyelvjárások között, felborította az amúgy is érzékeny nyelvi értékrendet. Bár a szlovák irodalmi nyelv nem tudta teljesen kiszorítani a helyi dialektusokat, általa több rétegűvé vált a magyarországi szlovákok nyelve. Az új szlovák-magyar kétnyelvűségi rendszerben megőrződtek a szlovák dialektusok (visszaszorulva a szűk családi, közösségi kommunikáció területére), kialakult a szlovák köznyelv, amelyet a nem nagy számú szlovák értelmiség használ és létjogosultságot szerzett a szlovák irodalmi nyelv is az iskolák, a kulturális intézmények és a szlovák értelmiség nyelveként (Gyivicsán 2001a; Žiláková 2004).

Az egyrétegű kulturális modellt képviselő Bükkszentkereszten a szlovák dialektus kizárólag beszélt változatban él (Gyivicsán 2001a, 2003). Római katolikus közösség lévén a többségi (magyar) társadalom erősebb nyelvi pozíciója miatt a szlovák nyelven zajló liturgia viszonylag hamar elmagyarosodott, de a népi vallásosság emlékei között igen értékes apokrif imák és vallásos énekek őrződtek meg. A szlovák nyelvhez kötődő vallási élet a településen már több generációval korábban megszűnt. Ennek következtében a vallási élethez kötődő szövegek egy része szájhagyomány útján, vagy írott szövegként magyar helyesírással hagyományozódva őrződött meg. A karácsonyi ünnepkörhöz kapcsolódó bükkszentkereszti szlovák reliktumok a következők: Sz tamtej sztrani jarka (Arról az oldalról árok), Kety ta jaszna hvezda (Amikor az a fényes csillag); Szpadla rosza sztugyena (Hideg harmat hullott), ami műfaját tekintve legendáris ének (Urbancová 2007).

Jól dokumentálhatóak azonban a rétegnyelvek: a speciális foglalkozások szókészlete, a hagyományos táplálkozás és népi gyógymód lexikája. A nemzetiségi felsőoktatási rendszer kiépülésének eredményeként Bükkszentkereszten is utat tört magának a szlovák irodalmi nyelv az értelmiség (pedagógusok, kisebbségi képviselők) körében.

Az anyanyelvi presztízsvesztés következtében a magyarországi szlovák nyelvjárások a kétnyelvűség állapotából fokozatosan a nyelvcsere helyzetébe kerülnek, azaz a szlovák egynyelvűségből a szlovák-magyar, majd magyar-szlovák kétnyelvűségen keresztül magyar egynyelvűség felé visz az út.  Ez a visszaszorulási folyamat a nyelvhalál állapotához vezethet (Zsilák 2008), amennyiben, éppen a letelepedés idejében általánosan jellemző nyelvi réteg esetében, a magyarországi szlovák dialektusok nem lesznek képesek belső vagy külső erőből megújulni. Bükkszentkereszt archaikus, átmeneti típusú szlovák nyelvjárása, amely nem azonos egyetlen szlovákiai nyelvjárási alcsoporttal sem (Fügedi−Gregor−Király 1993: 11), mára a nyelvcsere azon szakaszába került, amikor a családi nyelvhasználatban csak a többségi nyelvet, jelen esetben a magyart beszélik. A kisebbségi nyelvhasználat csupán egy szűk rétegre, a legidősebb korosztályra jellemző. Sipos István monográfiájának megjelenése óta (Sipos 1958) az öt vizsgált település közül kettőben (Ómassán és Hámorban) teljesen bekövetkezett a nyelvcsere, de Répáshután, Bükkszentkereszten és Bükkszentlászlón is nyelvhalál közeli állapotba került a helyi szlovák dialektus.

A bükkszentkereszti nyelvben rögzült világkép a nyelvcsere folyamatát kísérő jelenségek (a kódváltás, a kódkeveredés, a kölcsönszavak adaptációja és a maradványhatás) példáin érzékeltethető legjobban. A beszélt nyelvi formák minden esetben egyediek, megismételhetetlenek, mivel változik a kontextus, a körülmények és a beszélő fizikai és emocionális állapota, és ez befolyásolja a nyelvi forma fizikai megtestesülését és megértését (Bańczerowski 2008: 28).

Kódváltás eseténfigyelembe kell vennünk a két nyelv egymáshoz való viszonyát: a bázisnyelv (befogadó nyelv) nyelvtani szempontból határozza meg a megnyilatkozás szerkezetét. A beszélő a vendégnyelvből (befogadott nyelv) vesz át egy vagy több elemet (szót, szintagmát, mondatot), tehát a kódváltás egy megnyilatkozáson belül két nyelv váltakozó használatának tekinthető (Borbély 2001: 188).

A kódkeveredés olyan kétnyelvűségi beszédstratégia, amely során a beszélő úgy keveri a két nyelvet, hogy azok elemei jelentéstani, mondattani és prozódiai szempontból is egységet alkotnak (Borbély 2001: 188). A kódkeveredés nem két nyelv véletlenszerű keveredése, hanem normák „írják elő”, hogy a beszélők milyen módon használják a két nyelvet. Ezen normák ismerete és használata bizonyítja a beszélők közösségükhöz való tartozását és szolidaritását. A kódváltás és a kódkeveredés a kétnyelvű beszélő beszédstratégiájának tekinthető (Borbély 2001: 188-189).

Példák a magyar nyelv bázisán megnyilvánuló kódkeveredésre:

- „Úgy kereste a potrnyofkát, mintha gribozna, babicskákat keresett, pedig a potrnyofka koleszoban nő.” = Úgy kereste a tövisalja gombát, mint a tinórut, különálló gombákat keresett, pedig a tövisalja gomba ún. boszorkánykörben nő.

- „Kivágtam egy szuhárt.” = Kivágtam egy lábon kiszáradt fát.

- „Dubinában griboztam.” = A bagoly-hegyi erdőben szedtem tinórut.

- „… ami scsipálva volt, az volt a sajti.” = Amit ékkel hasítottak szét, az volt az ölfa.

- „Zsgripálni fognak a macskák.” = Fújni/vicsorogni fognak a macskák.

- „Reggel még vivalováltunk egyet.” = Reggel még hemperegtünk egyet.

- „Lezlupáltuk a krumplit.” = Megpucoltuk a krumplit.

- „Nehogy lecapnuljál!” = Nehogy eless!

A szlovák nyelv bázisán megnyilvánuló kódkeveredés:

- „Barz szom sze szédülovala.” = Nagyon szédültem.

- „Megbecsülujeme sze.” = Megbecsüljük egymást.

- „Tu bul jeden köbméter.” = Egy köbméter volt itt.

- „A taku knyisku jé kupil, cso apáce jak se maju viselkedovaty.” = És olyan könyvet vett neki, ami arról szól, hogy kell az apácáknak viselkedni.

- „Daj mu gáz!” = Adj neki gázt!

- „Vikendesom predal.” = Eladta a víkendeseknek (hétvégi háztulajdonosoknak).

A szókészleti, lexikai interferencia megnyilvánulásai a kölcsönszavak és a tükörfordítások példáin is jól demonstrálhatók.

A bükkszentkereszti szlovák nyelvjárás hatása a magyar nyelvi megnyilvánulásokban:

- a többes szám használatában: „Most nem voltak tizenkét apostol…”, „Tizenegy csirkék keltek ki.”

- tükörfordítások: „Kevés sós.” = sótlan, a szlovák málo szlané mintájára.

A magyar nyelv hatása a bükkszentkereszti szlovák nyelvre:

- kalkok, félkalkok: Hollós-kút = Holosszka sztudnya; Baholy-hegy = Szovszki vrh; „Gye sztye hogyili?” = ’Hol járt?’ a „Gye sztye buli?” = ’Hol volt?’ helyett,  „Jak szi” = ’Hogy vagy?’  a szlovák „Ako sa máš?” helyett.

A nyelv funkcionális rétegeinek lexikális filterén keresztül végzett kutatás konklúziója a következő módon foglalható össze: az életmód változása a nyelv és ezen belül a szókincs változását hozta magával. A nyelvben rögzült világkép legősibb rétegét a hiedelemvilág, a népi vallásosság és a jeles napok speciális területe adja. A legrégebbi réteget képező szokáselemek, a szláv mitológiához, illetve hiedelemvilághoz tartozó szegmensek már csak nyomokban érhetők tetten. A nyelvi világkép ősi rétege másik jelentős összetevőjének a kereszténység, ill. a katolikus vallás tekinthető, amelynek a világképben játszott szerepe (igaz, magyar nyelvű kontextusban) ma is jelentős. A szlovák elemek felelevenített formában (pl. a Luca-járás, karácsonyi koledálás, stb.) vannak jelen. A népi vallásosság legarchaikusabb rétegének (apokrif imák, karácsonyi énekek) táji tagoltsága erős kelet-szlovák kötődést mutat (Žiláková 2011). Maga a bükkszentkereszti szlovák nyelv is archaikus, amiről a rendszerszerűen megőrződött archaizmusok tesznek tanúbizonyságot (pl. a megszólító eset és a tisztelet többes számának használata: „to mama hovorivali“ – ezt anyám mondta; „Hovorili sztara mama“ – nagymamám mondta /mondták/; „bo onyi buli Répásanka“ – mert ő /ők/ répáshutai volt /voltak/; „mama hovorili selicso”– édesanyám sok mindenről beszélt /beszéltek/; „pan farar onyi maju naznacsene” – a tisztelendő úrnál le van írva; „onyi bi najlepsi znali” – ő /ők/ tudná /tudnák/ a legjobban).

A bükkszentkereszti szlovák nyelvjárásban rögzült világkép archaikus voltát igazolják az irodalmi nyelvből kiveszett vokatívusz (megszólító eset) példái („csujes Marisko?; Mamo, donyestye vapna!; Hanko!; Mirko!; Fano!; hlope!”– „hallod Mariska?; Mama, hozzon meszet!; Hanka!; Fáni!; Ember!), amelyek egyaránt a nyelvi világkép ősi rétegét alkotják.

A nyelvi világkép újabb rétegei leginkább a hagyományos táplálkozás és a hagyományos foglalkozások lexikájában mutatkoznak meg, de ide sorolhatók a hozott kulturális örökségnek a helyi viszonyok által továbbformált megnyilvánulásai is, mint pl. a helyi mondák, anekdoták, a boszorkányokhoz és más hiedelemlényekhez kötődő lokális történetek, a településhez idomult népdalok és szólások, tehát „az új közösségi életmódnak leginkább megfelelő, legkönnyebben adaptálható kulturális elemek, szokások váltak a népi kultúra meghatározó részévé (Gyivicsán 2001b: 98). A hiedelmek párhuzamainak, rokon motívumainak felkutatása után szinte egyértelműen megállapítható, hogy a zmora, a vodna baba, az indzsibaba és a buhinkatekinthető tisztán szlovák elemnek. A többi lény esetében a hiedelemmotívumok keveredéséről és a közvetlen környezet hatására bekövetkezett funkcióváltozásról beszélhetünk. A tudós alakjában kimutatható a magyar néphit közvetlen hatása, a szlovák néphit „boszorákjának” a magyar tudós kocsissal történő keveredése. A magyar és a bükki szlovákok néphitének kölcsönhatására az ördöggel szembeni védekezési forma, az ördög felismerésének és hatásának aktív elhárítására utal. A szlovák zmok a magyar lidérctől jelentősen különbözik, túlnyomó többségében szlovák párhuzamai vannak (Mács 1980). Bükkszentkereszten is érvényesül az egyes hiedelemalakok képzetkörének nagyfokú összeolvadása, a boszorkányhit mindent magába olvasztó domináns jellege: a népi hitvilág hiedelemalakjait sokszor a boszorkányok tulajdonságaival is felruházzák és azok általában természetfeletti erejű személyekként és természetfeletti lényekként is megjelennek. A hiedelemalakok tulajdonságainak keveredése és átmeneti alakokként való megjelenése azt bizonyítja, hogy a népi hitvilág megszűnésének utolsó pillanatai ragadhatók meg. A hitvilág hiedelemalakjai ma már csak a legidősebbek emlékezetében élnek nagyon töredékesen, de csak addig, amíg a történetek ismert személyekhez, konkrét helyszínekhez köthetők, és amikor már nem köthetők többé valóságos személyekhez és helyekhez, a történetek elkezdenek kopni és sajnos előbb-utóbb eltűnnek az emberek emlékezetéből (Gunda 1979: 129). A népi hitvilág a kultúra viszonylag gyorsan változó szegmense, amely megfelelő társadalmi és kultúrkontextus nélkül nem aktiválható, és mint olyan specifikus és megismételhetetlen az adott nyelv- és kultúrközösségre nézve (Bańczerowski  2008: 174).

Visszakapcsolódva a helyi iparágakhoz, kijelenthető, hogy a bükkszentkeresztiek mindennapi életét a megélhetést adó foglalkozások határozták meg, ebből következően világképük stabil részét képezték. A település létrejöttében és fennmaradásában szerepet játszó mesterségekkel összefüggő nyelvi világképbe beépült elemeknek csak töredéke ragadható meg. A mai állapot kialakulását több tényező befolyásolta: elsősorban a hagyományos mesterségek és iparágak fejlődése, virágzása, majd elhalása. Az ezekhez kapcsolódó szókincset ahhoz mérten őrzi a kollektív emlékezet, hogy a mesterség, ill. iparág elhalása mikor következett be. Az üveggyártás emlékét őrzi a település néhány földrajzi neve, mint például a Tyihelnya (téglavető), Halnya (ahova az üveggyártás melléktermékét, a salakot szórták), és néhány fennmaradt üvegtárgy: tejesköcsögök (cegyaki), korsók, kancsók (kancsovi), üveglopók (viszavacse na vino), üvegmécsesek (kahance ze szkla), légyfogók (muhari), kocsmai italmérő üvegek (literka, polliterka, decofka, poldecofka) és hosszúnyakú pálinkás üvegek (palenkova szklenyicska).

A rekonstruált szókincs nagy százalékát szláv/szlovák eredetű kifejezések alkotják, elenyészőnek mondható a magyar, ill. német eredetű vagy közvetítésű szavak jelenléte. E réteghez soroljuk a vadon termő gyümölcsök, gombák és erdei virágok népi elnevezéseit is, amelyek maradványhatás-jelenségeként máig is nagyon erős konnotációs tartalommal bírnak. Például (helyi szlovák dialektus = latin – szlovák hivatalos – magyar hivatalos elnevezés):

cicavka = Anchusa officinalis – smohla lekárska – orvosi atracél / bárányfestő/ szopóka

fialka = Viola reichenbachiana – fialka – erdei ibolya

konyik = Corydalis cava –chochlačka dutá – odvas keltike

konopka = Scilla bifolia –  Scila dvojlistá – tavaszi csillagvirág

konvalinka = Convallaria majalis L. – konvalinka voňavá – gyöngyvirág

kozedriszki = Galanthus nivalis L.– snežienka jarná – hóvirág

vlcselnyik = Daphne mezereum L.– lykovec jedovatý – farkas boroszlán

bresztofka, -i f.=Polyporus squamosus – trudik šupinatý - pisztricgomba

grib, -a m.  = boletus edulis – hríb smrekový – ízletes vargánya

hliva, -i f.= Grifola sulphurea /Polyporus sulphureus – sírovec obyčajný – sárga gévagomba, kozár, -a m. = Leccinum griseum – kozák hrabový – sötét érdestinóru, Leccinum scabrum – kozák brezový – barna érdestinóru

kurcsa, kurcsatka, -i n.= Cantharellus cibarius – kuriatko jedlé – sárga rókagomba

majofka, -i f. =Calocybe gambosa – čírovnica májová – májusi pereszke

osicsnyak, -a m. = Leccinum duriusculum –kozák topoľový – nyárfa-érdestinóru

parazol, parapli, parapla =Macrolepiota procera – bedľa vysoká - nagy őzlábgomba…

Általuk a természetes körülményektől való függés, a gyűjtögető életmód jelentősége rögzül a nyelvi világképben, másrészről a felvázolt ismeretek ma is élő gyakorlat részét képezik, így a nyelvben rögzült világkép két rétegéhez is kötődik: archaikus tudást képviselnek, amely szervesen beépült a mai életvitelbe, ezáltal a nyelvhasználatba is.

A bükkszentkereszti szlovák nyelvi világkép legsajátosabb rétegét a nevek és ezen belül a földrajzi nevek rendszere képezi. A kulturális és nyelvi megnyilvánulások igen érdekes és sajátosan bükkszentkereszti csoportját alkotják a helyi és határbéli elnevezések. Az elnevezések többé-kevésbé az adott terület „használóinak” konzerválódott válasza a természeti környezetre (Kuštárová 2007: 410). Például:

Dubina:a bagoly-hegyi erdő

Kriva ceszta: a jamkai kanyartól a Rókafarmig terjedő útszak

Jamka:Kishollóstól a rétig tartó út (gödröcske)

Lapacs: Jelentése: fogó, fogócska, hajsza. A Jókai és a Rákóczi utcát felölelő falurészről van szó.

Vidur: a Bükkszentlászlóra vezető igen meredek utca (ma: Táncsics utca). Vidurity = kikerget, kizavar ige származéka, esetleg az egyes szám 2. személy felszólító módú alakja.

A földrajzi nevek csoportja azért tekinthető a legfiatalabb rétegnek, mert keletkezésük a szlovákok letelepedését követő időszakot öleli fel.

A szlovák, ill. a német családnevek magyarosítása „formálisan, de tartalmilag is elfedi, elhomályosítja az eredeti származást… és a más nyelvű etnikumhoz való tartozást” (Gyivicsán 2003: 86). Az egykori újhutaiak könnyedén cserélték fel eredeti családnevüket neves magyar történelmi személyiségek vezetékneveire (pl. Rákóczira, Pálfira, Kinizsire, Petőfire, Bátorira). A családnevekben rögzült világkép a bükkszentkereszti szlovákok ingatag szlovák öntudatának kivetülése, amely a korabeli nemzetiségi politika következményének tekinthető. A névmagyarosítás kezdete Pogonyi Bernát egykori újhutai plébános tevékenységével függ össze, aki a honfoglalás 1000. évfordulója kapcsán a falu elöljáróságának közgyűlésén a következő felszólalást tette:„ Istennek hálát adva fogadalmat teszünk előtte, hogy őseink példáját követve egy szivvel és lélekkel kijelentjük: hogy hazánkat és királyunkat bármikor és valami veszély vagy baleset fenyegeti, készek leszünk értök életünket és vérünket feláldozni…”, majd a következőket javasolta: „ …kinek-kinek nem magyar hangzású neve van és hajlandónak véli, hogy szintén az ezredéves ünnepély emlékére magyar hangzású nevet vegyen fel, mely czélokra az inditványozó a szükséges anyakönyvi kivonatok dijtalan szállítását ajánlja meg mindazoknak, kik az iránt hozzá ezen ünnepélyes évben fordulnak.” (Tanácsülési jegyzőkönyvek 1896. évi bejegyzései)

A népemlékezet a következő névmagyarosításokat tartja számon: Frídel: Fenyvesi, Leba: Lőcsei, Podesva: Szécsényi, Sipula: Kőrösi, Brecska[1]: Bátori, Petrusovics: Petőfi, Matiscsák: Császári, Hegyi. Megfigyelhető, hogy a régi családnevek sokszor ragadványnévként élnek-éltek tovább.

A gúnynévadás jelenleg is élő gyakorlat a bükkszentkereszti szlovák közösség körében. Bükkszentkereszten a népi emlékezet alapján különböző okokból létrejött ragadványnevekkel szembesülhetünk. A gúnynév létrejöhet a régi családnév továbbélésével, külső vagy belső tulajdonság, szakma, ősök származása, tulajdonsága, neve, stb. alapján: Budai – Slanyinár, Czeglédi – zatarane Sipulaci (régi családnév továbbélése), Eszlári – Rusznyak (ősök származására utaló – orosz), Galuska – Humaj (belső tulajdonság – bolond), Hegedűs – Cicó (a felmenő gyermekkori szokása – szopó).  A gúnynevek is az objektív valóság alanyi visszatükröződései, továbbá a nyelvi világkép azon kategóriái, amelyeken kizárólag a hasonló tapasztalatokkal rendelkező és hasonló értékeket valló nyelvhasználók osztoznak.

A bükkszentkereszti szlovákok nyelvének specifikus rétegei egyedi nyelvben rögzült világképet közvetítenek, amely ugyan kötődik a többségi nemzet nyelvéhez, különlegessége mégis a szlovák nyelvi létezésből fakad, tehát abból a közegből, amelybe szervesen beépültek saját és elődeik élettapasztalatai (Bańczerowski 2008: 25). E tapasztalatokat őrzik kisebbségi helyzetben, a maradványhatás eredményeként magyar szövegkörnyezetben az említett területek szlovák nyelvi elemeinek konnotációs jegyei.

A bükkszentkereszti szlovákok nyelvjárása kisebbségi pozícióban, a kétnyelvűség feltételei mellett sajátságosan tölti be kognitív és kommunikatív funkcióját: a nyelvjárás funkcionális rétegeinek lexikája egyre kisebb szerepet kap a helyi szlovák közösség életében. Ez a folyamat beleillik a magyarországi szlovák nyelvjárások elhalásáról megállapított tendenciába (Zsilák 2008), ugyanakkor némi bizakodásra ad okot a 2001-es népszámlálási adatok elemzése, miszerint a kulturális hagyományok, a kulturális értékekhez való ragaszkodás pótolhatja azt a kohéziós hiányt, amit a nyelvvesztés okozott.

Adatközlők

Bátori Katalin 1958.

Bérczi Oszkárné Hegyi Mária 1932.

Béres Lajosné Révész Aranka 1939.

Béres Sándorné Hegyközi Aranka 1927.

Borsodi Lajosné Bükkhegyi Mária 1926.

Czeglédi Pálné Kristek Matild 1926.

Czeglédi Rezsőné Hegedűs Aranka 1928.

Császári Ervinné Hegedűs Mária 1943.

Császári József 1910.

Császári Józsefné Takács Mária 1910.

Cserei Árpádné Jámbor Jolán 1916.

Egerszegi László 1974.

Fehér Miklós 1941.

Fehér Miklósné Ladányi Anna 1945.

Gémesi Károlyné Császári Ildikó 1940.

Halász Oszkárné Kovács Klára 1929.

Halász Rezső 1953.

Hegedűs István 1953.

Hegedűs János 1950.

Kőrösi Jánosné Pontos Anna 1923.

Iványi Emilné Kőrösi Etelka 1930.

Ladányi Ákos 1973.

Ladányi Endre 1938.

Ladányi Endréné Galuska Lujza 1940.

Ladányi József 1919.

Magyari Zoltánné Petrusovics Lujza 1958.

Orliczki Vilmosné Szécsényi Ella 1924.

Rákóczi Józsefné Venczel Olga 1928.

Rózsahegyi Józsefné Radványi Anna 1911.

Stuller Jánosné Pontos Matild 1930.

Takács András 1911.

Telekes Antalné Korpás Erzsébet 1954.

Takács Lászlóné Hegedűs Ilona 1928.

Takács Sándor 1948.

Takács Attila 1973.

Szakirodalom

Bańczerowski Janusz 2000: A világ nyelvi képe mint a szemantikai kutatások tárgya. In: Nyomárkay István (szerk.): A nyelv és a nyelvi kommunikáció alapkérdései. Budapest: ELTE BTK Szláv és Balti Filológiai Intézet Lengyel Filológiai Tanszék. 258−265.

Bańczerowski Janusz 2008: Néhány megjegyzés a „természetes nyelv” fogalmának értelmezéséhez.In: Kiss Gábor (szerk.): A világ nyelvi képe. A világkép mint a valóság metaképe a nyelvben és a nyelvhasználatban. Budapest: Tinta Kiadó. 17−20.

Bańczerowski Janusz 2008: A nyelv fogalma a nyelvhasználat tükrében.In: Kiss Gábor (szerk.): A világ nyelvi képe. A világkép mint a valóság metaképe a nyelvben és a nyelvhasználatban. Budapest: Tinta Kiadó. 25−44.

Bańczerowski Janusz 2008: A világ nyelvi, tudományos és kultúrképe mint a második valóság komponensei.In: Kiss Gábor (szerk.): A világ nyelvi képe. A világkép mint a valóság metaképe a nyelvben és a nyelvhasználatban. Budapest: Tinta Kiadó. 139−151.

Bańczerowski Janusz 2008: A félelem tartományába tartozó negatív érzelmek konceptualizációjáról. In: Kiss Gábor (szerk.): A világ nyelvi képe. A világkép mint a valóság metaképe a nyelvben és a nyelvhasználatban. Budapest: Tinta Kiadó. 173−180.

Bindorffer Györgyi 2001: Kettős identitás. Etnikai és nemzeti azonosságtudat Dunabogdányban. Budapest: Új Mandátum Könyvkiadó.

Bindorffer Györgyi: Etnikai, nemzeti és kétnemzeti identitás http://www.mtaki.hu/docs/bindorffer_valtozatok_az_identitasra/bindorffer_gyorgyi_etnikai_nemzeti_es_ketnemzeti_identitas.pdf

Borbély Anna 1997: A magyarországi románok nyelvcseréjének társadalmi és nyelvi aspektusairól. In: Magyar Nyelvőr, 121. évf. 4. 475−487.

Borbély Anna 2001: Nyelvcsere. Budapest: MTA Nyelvtudományi Intézetének Élőnyelvi Osztálya.

Fügedi Erik − Gregor Ferenc − Király Péter 1993: Atlas slovenských nárečí v Maďarsku – Atlas der slowakischen Mundarten in Ungarn. Budapest: Magyarországi Szlovákok Kutatóintézete.

Gunda Béla 1979: Mitikus lények a Bükk-hegységben lakó szlovákok hiedelmeiben. In: Krupa András; Lami István (szerk.): Národopis Slovákov v Maďarsku (II.). Budapest: Tankönyvkiadó. 123−131.

Gyivicsán Anna 2001a: A nyelvjárások és a nem nyelvjárási rétegek értékrendszere. In: Nyomárkay István (szerk.): Hungaro-Slavica 2001. Budapest: ELTE Szláv és Balti Filológiai Intézet. 65−71.

Gyivicsán Anna 2001b: A magyarországi szlovákok hagyományos kultúrájának változásai. Békéscsaba: Magyarországi Szlovákok Kutatóintézete.

Gyivicsán Anna 2003: Az anyanyelvi értékvesztés folyamata a magyarországi szlovák nyelvszigeteken. In: Chlebniczki, János (szerk.): A nemzetiségi lét és kultúra dimenziói II. Békéscsaba: Magyarországi szlovákok Kutatóintézete. 101−106.

Gyivicsán Anna 2003: Kétnyelvűség – nyereség vagy zsákutca? In: Chlebniczki, János (szerk.): A nemzetiségi lét és kultúra dimenziói II. Békéscsaba: Magyarországi Szlovákok Kutatóintézete. 107−113.

Gyivicsán Anna 2003: Néhány gondolat a magyarországi szlovákok családneveiről. In: Chlebniczki, János (szerk.): A nemzetiségi lét és kultúra dimenziói II. Békéscsaba: Magyarországi Szlovákok Kutatóintézete. 86−91.

Hegedűs József 2000: Nyelvi világkép-magyar nyelv-idegen nyelv. In: Magyar Nyelv, 96. évf. 2. 129−139.

Kuštárová Rozália 2007: Význam používania slovenského jazyka v menšinovom prostredí – Príklad miestnych názvov v Dunaeďháze. In: Uhrin Erzsébet; Tóth Sándor János (szerk.): Slovenčina v menšinovom prostredí. Békéscsaba: Magyarországi Szlovákok Kutatóintézete. 2007. 410−418.

Krupa András 1995: Kétnyelvű népi történetek Bükkszentkeresztről. In: Viga Gyula (szerk.): HOM Évkönyve 1995. Miskolc: Herman Ottó Múzeum. 491−511.

Sipos, István 1958: Geschichte der slowakischen Mundarten der Huta- und Hámor- Gemeinden des Bükk-Gebirges. Budapest: Akadémiai Kiadó.

Mács Ildikó 1980: Ember- és természetfeletti lények Répáshuta hiedelemvilágában. Egy szakdolgozat tanulságai. In. Viga Gyula (szerk.): Nemzetiségi falvak a Bükk-hegységben. Miskolc: Merman ottó Múzeum. 42−47.

Sipos István 1984: A bükki szlovák falvak nyelvi sajátosságai. In: Szabadfalvi József; Viga Gyula (szerk.): Répáshuta. Egy szlovák falu a Bükkben. Miskolc Herman Ottó Múzeum. 33−45.

Štolc, Jozef 1949: Nárečie troch slovenských ostrovov v Maďarsku. Bratislava: Slovenská Akadémia Vied a Umení.

Urbancová, Hana 2007: Mariánske legendy v ľudovom speve. Príspevok k typológii variačného procesu. Bratislava: AEPress.

Zsilák Mária 1991: A magyarországi szlovákok nyelvállapotáról és kétnyelvűségéről. In: Győri-Nagy Sándor; Kelemen Janka (szerk.): Kétnyelvűség a Kárpát-medencében I. Budapest: Pszicholingva Nyelviskola, 53−61.

Zsilák Mária 1995: Bükkszentkereszt (Nová Huta) népi orvoslásából. In: Viga, Gyula (szerk.) Herman Ottó Múzeum Évkönyve 1995. Miskolc: Herman Ottó Múzeum. 85−93.

Zsilák Mária 2001: Változó világ − változó világkép nyelvi tükörben. In: Nyomárkay, István (szerk.): Hungaro-Slavica 2001. Budapest: ELTE Szláv és Balti Filológiai Intézet. 326−333.

Zsilák Mária 2008: Odumieranie nárečí na slovenských jazykových ostrovoch v Maďarsku. A nyelvjárások elhalásának folyamata a magyarországi szlovák nyelvszigeteken. In: Uhrin Erzsébet; Zsilák Mária (szerk.): Slovenský jazyk v Maďarsku. Bibliografia a štúdie – I. A szlovák nyelv Magyarországon. Bibliográfia és tanulmányok – I. Békéscsaba: Magyarországi szlovákok Kutatóintézete. 49−92.

Žiláková, Mária 2004: Dynamika jazyka Slovákov v Maďarsku. Štúdie. Budapest: ELTE BTK Szláv Filológiai Tanszék.

Žiláková, Mária 2004: Jazykový obraz sveta (linguistic image of world) Slovákov v Maďarsku v kontexte bilingvizmu. In: Lukács István (szerk.): Dynamika Jazyka Slovákov v Maďarsku. Budapest: ELTE BTK Szláv Filológiai Tanszék. 143−152.

Žiláková, Mária 2004: Slovenčina v Maďarsku na začiatku 21. storočia. In: Lukács István (szerk.): Dynamika Jazyka Slovákov v Maďarsku. Budapest: ELTE BTK Szláv Filológiai Tanszék. 162−163.

Žiláková, Mária 2009: Ľudové liečenie Slovákov v Maďarsku. Nadlak: Edícia Knižnica dolnozemského Slováka.

Žiláková, Mária 2011: Cirkevná kultúra mimo kánonu – ako špecifická vrstva tradičnej kultúry Slovákov v Maďarsku. Megjelenés alatt.

Lektorálta: Bańczerowski Janusz, Zsilák Mária